Michael Kamen

Filmjei a Filmtetten

Sarokba szorítva

Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 51 perc, 2004
Zene

Jackie Kallen okos, talpraesett és céltudatos nő, a környezet, amelyben él azonban céltalanná, kilátástalanná tette életét. Munkája unalmas és esélye sincs a kitörésre, pedig érzi, hogy többre hivatott. Egyik nap szemtanúja lesz egy verekedésnek. Látja, hogy a verekedők egyike, Luther Shaw nemcsak az utcán, hanem a ringben is megállná a helyét. Jackie otthagyja az állását és meggyőzi Luthert, hogy próbáljanak meg [...]

Fegyvertársak

Színes filmdráma, western, romantikus, 139 perc, 2003
Zene

Charlie Waite, Boss Spearman, "Gomb" és Mose mind menekülnek a múltjuk elől - és az egyetlen hely, ahol az ember szabad lehet, az a végtelen mezők nyílt terepe, ahol a természet alkot minden szabályt. A négy cowboyt a Vadnyugat törvénye köti össze, és megpróbálják kerülni az erőszakot. ám egy határ menti város, ahol a félelem és a zsarnokság az úr, megváltoztatja az [...]

Kapcsolódó cikkek:

Csodás álmok jönnek

Színes filmdráma, fantasy, romantikus, 113 perc, 1998
Zene

Dr. Chris Nielsen és felesége, Annie házassága fájdalmasan megtört két gyermekük halála után. Az asszony nem tudja magát túltenni a történteken, noha Chris mindent megtesz közös életük érdekében. Négy évvel később egy balesetben Chris is meghal. A Paradicsomba kerül, amely fantasztikusabb hely, mint valaha is gondolta volna. Albert védőangyal segítségével Chris rátalál gyermekeire és kedvenc kuty [...]

Kapcsolódó cikkek:

Sanghaji meglepetés

Színes akciófilm, 92 perc, 1996
Zene

A 30-as években, Kínában egy amerikai misszionáriusnő és egy helyi szerencsevadász az ellopott kábítószer nyomát kutatja. Gloria azért, hogy enyhülést szerezzen a betegei számára, Glendon pedig a pénzt akarja. Közös kalandjaik során különös kapcsolat alakul ki közöttük.

Die Hard 3. - Az élet mindig drága

Színes akciófilm, 131 perc, 1995
Zene

John McClane, a New York-i rendőr minduntalan kihívja a sorsot maga ellen, de rendkívüli tehetséggel úrrá lesz a reménytelen helyzeteken is. Most azonban a veszély keresi őt, s nem fordítva. Simon, az ördögi gazember személyes indíttatásból akar bosszút állni McClane-en, akit arra kényszerít, hogy részt vegyen egy halálos játékban, melynek tétje nem más, mint New York. McClane hamarosan új társra akad [...]

Kapcsolódó cikk:

James Bond, a magányos ügynök

Színes akciófilm, kalandfilm, bűnügyi, thriller, 133 perc, 1989
Zene

Ezúttal nem a hazáért, nem a királyért kockáztatja életét a 007-es ügynök - a bosszúvágy hajtja. Miután legjobb barátjának, Felix Leiternek egy kegyetlen drogbáró megölette fiatal feleségét és Felix is csak komoly sérülésekkel, félholtan úszta meg a dolgot, Bond engedélyt kér a szolgálattól arra, hogy lekapcsolja a drogkereskedőt. A titkosszolgálat nem támogatja az ügynököt, így [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat