Cserhalmi György

Ezt írtuk róla

Don Juan, a dán királyfi – Cserhalmi György aránytalan portréja

2018. október 4.

Cserhalmi örök nyughatatlanként jelent meg a ’70-es évek elején a színpadon és a filmvásznon. Hamlet, Don Juan és Coriolanus szerepében ünnepelte a kritika. A ’80-as években Jancsó, Bódy, Lugossy, András és Tarr „állandó” színésze, majd szinte alkotótársa lett. A rendszerváltás generációjának is meghatározó alakja maradt. Színházcsináló, aki idén, halkan ünnepelte hetvenedik születésnapját.

Filmjei a Filmtetten

Hamvadó cigarettavég

Színes filmdráma, romantikus, 122 perc, 2001
Szereplő

Karády Katalin mítosza a negyvenes évek első felében keletkezett. Első nagy sikere, a "Halálos tavasz" után öt év alatt húsz film és számos lemez készült vele, s a magyar film noir legnagyobb női sztárja lett. "Karády egyszerre titokzatos Dietrich, direkten erotikus, közönséges Jane Russel és királynői Greta Garbo." Bacsó filmjében azonban háttérbe kerül Karády, mint filmsztár, s előtérbe mint [...]

Kapcsolódó cikkek:

Szeressük egymást gyerekek!

Színes és fekete-fehér filmdráma, 94 perc, 1996
Szereplő

Jancsó Miklós, Makk Károly és Sándor Pál egy cikksorozat hatására elhatározták, hogy bemutatják a XX. század végi Budapest életét. A film megrázó és elgondolkodtató módon tárja elénk a magyar társadalom képét. Az alkotók egymást követő novellákban megmutatják a növekvő szakadékot, amely elválasztja a gazdag kerületeket a nyomornegyedektől. Beszélnek az éhségről, amely b [...]

Jézus Krisztus horoszkópja

Színes filmdráma, 90 perc, 1988
Szereplő

Járunk-kelünk a városban: utazunk vonaton, felhőtlenül ülünk be autókba, olykor elnéző derűvel hallgatjuk értelmiségiek egymást és bennünket ugrató beszélgetéseit, becsengetünk lakásokba, ahol nők várnak ránk, és képek és képek altatják el fürkésző szemünket - a valóság mint színes tévé -, és videomonitorok fantasztikus és visszajátszható mozgóképe kívánja magát elfogadtatni [...]

Hanussen

Színes filmdráma, történelmi, 108 perc, 1988
Szereplő

1918. Piave. Klaus Schneider fejsebet kap. Orvosa, Bettelheim felfedezi, hogy a szakaszvezető képes hipnózist előidézni, amit ő ki tudna aknázni a gyógyításban. Nowotny százados, volt varieté-igazgató inkább show-műsorokban kamatoztatja Schneider tudását, és Bécsbe viszi. Schneider itt Hanussen néven egyre nagyobb sikereket arat. Kíséretével Berlinbe megy, ő lesz a Próféta. Megjósolja Hitler hatalomra jutását, és azt hiszi, átlátja a Führer lép [...]

Kapcsolódó cikkek:

Kárhozat

Fekete-fehér filmdráma, 115 perc, 1988
Szereplő

"Hősünk, Karrer, olyan ember, aki pontosan tudja, mit várhat saját életétől. Olyan nézőpontból szemléli a világot, ahonnan világosan belátható életének teljes reménytelensége, és ennek ellenére mégis belevág egy újabb történetbe, holott ő tudja a leginkább, hogy csak vesztesként kerülhet ki belőle. Van azonban benne valami, ami erősebb, mint a saját világlátása. Ez a benne lakoz [...]

Kapcsolódó cikkek:

Szörnyek évadja

Színes filmdráma, 100 perc, 1987
Szereplő

Kovács tanár úr 60. születésnapján, a vidéki nyaralóban összegyűlnek negyvenes éveiket taposó egykori tanítványai. Utolsóként Kamondi professzor érkezik. Az ő egyenlőségpárti elveivel vitába száll az elitista Bardócz. A társaság pártokra szakad. Mutatványosok érkeznek, ijesztő és különös dolgok történnek. Ahogy közeledik az este, úgy válik egyre inkább misztériumjáték-jellegűvé az összejövetel. Ráad [...]

Kapcsolódó cikkek:

Tüske a köröm alatt

Színes filmdráma, 91 perc, 1987
Szereplő

A szakma intrikái, rágalmai elől Hódosi András festőművész kiköltözik egy hortobágyi tanyára. Itt is konfliktushelyzetbe kerül, mert nem tűri szó nélkül, hogy a környék gazdasági és politikai elitje vadászattal és (adócsaló) libatenyésztéssel pusztítsa a természetvédelmi területet. A vezető funkcionárius lánya beleszeret Hódosiba. Apja, hogy korrumpálja, tudta nélkül a libatenyésztési [...]

Kapcsolódó cikkek:

Szeretők

Színes filmdráma, 84 perc, 1983
Szereplő

Vera elvált, fiatal nő, Tamás családos ember. Hosszú ideje találkoznak titokban, egy ismerősük víkendházában. Vera azt szeretné, ha a férfi nyíltan vállalná a kapcsolatukat, de Tamás nem akar válni.

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes