Ötfilmes podcast 17 – Új-Hollywood női rendezői (Varró Attilával)

2025. december 6. – írta Jakab-Benke Nándor

A legendás Varró Attilával beszélgettünk a hetvenes években Hollywoodban, vagy annak perifériáin tevékenykedő rendezőnőkről. A nagyon kevés példából öt alkotót emeltünk ki 1970-től egészen 1980-ig (s az adás tartalmaz még egy minielőadást a korábbi korszak exploitation-filmjeiről is).

Álom Technicolorban – David Hinton: Made in England: The Films of Powell and Pressburger / Made in England: Powell és Pressburger filmjei

2025. július 18. – írta Papp Attila Zsolt

A Scorsese által narrált dokumentumfilm nemcsak mélyen személyes hangvételű főhajtás a brit mozi mára kevéssé emlegetett alkotópárosa előtt (melynek egyik tagja, mint tudjuk, magyar származású), hanem nagyon plasztikusan mutatja meg, hogyan hagyományozódik tovább a filmtörténeti örökség nemzedékről nemzedékre.

A „problémás” csodanő – Elaine May rendezői életműve

2021. április 21. – írta Rácz Viktória

Az amerikai film történelmének kulcsfontosságú időszakában, a hetvenes évek Hollywoodjában mindössze egyetlen nő rendezett a stúdiórendszeren belül. A ma 89. születésnapját ünneplő, komikuslegendából forgatókönyvíróvá és filmrendezővé váló Elaine May ígéretesen induló direktori karrierjét hamar derékba törte minden idők egyik legnagyobb box office bukása. Igazságtalanul kevés saját rendezésből, maroknyi színészi alakításból és megannyi forgatókönyvi hozzájárulásból álló filmes karrierje nemcsak azért érdemes a vizsgálatra, mert sokat elárul arról, milyen kettős mércével néztek/néznek szembe a női rendezők, hanem mert May egyszerre szórakoztató és elborzasztó karakterrajzai az új-hollywoodi korszak legizgalmasabb alkotói közé emelik őt.

Hollywoodból Marienbad? – Pápai Zsolt: Hollywoodi Reneszánsz. Formatörténet és európai hatáskapcsolatok a hatvanas–hetvenes években

2021. január 14. – írta Németh Szabolcs Előd

Az 1960-as évek végétől az 1970-es évek derekáig a hollywoodi filmre újítóan hatottak az európai (modern) művészfilmek. A Hollywoodi Reneszánszként hivatkozott időszak alkotásait szinte kizárólag a műfaji revizionizmus elmélete felől szokták elemezni a teoretikusok, de Pápai Zsolt (amellett, hogy összegezi és továbbgondolja az eddigi szempontokat) számos új perspektívát kínál a korabeli alkotások utólagos recepciójához.

Amerikai betyárok, műbajusszal – Csapón kívül 42.: The Wild Bunch / A vad banda, 1969

2019. május 4. – írta Jakab-Benke Nándor

Ha egész életedben vadnyugati gengszter voltál, kicsi a valószínűsége, hogy vénségedre pályaváltáson gondolkoznál. Így hát jöhet a jó öreg Még Egy Utolsó Rablás. Ám ahogy a haldokló elől a levegő, úgy fogy el a Vadnyugat a hőseink körül. Sam Peckinpah balladisztikus western-remeke is félszázados lett immár.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

2017. május 23. – írta Virginás Andrea

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

Hitchcock zeneszerzője voltam – Bernard Herrmann-portré

2016. november 15. – írta Hubai Gergely

A 105 éve született Bernard Herrmann első filmje az Aranypolgár, az utolsó a Taxisofőr volt – ez a két határkő talán mindennél jobban jellemzi a közel 35 éven át ívelő karrier sokszínűségét. Ha bármelyik amerikai filmzeneszerzőről filmet lehetne készíteni, Herrmann lenne a legideálisabb jelölt – a művészi vízióit senki kedvéért sem kompromittálta, nekiment a stúdiórendszernek és még legfontosabb munkatársával, Alfred Hitchcockkal is szembement egy alkalommal. Habár magánélete a karrierjéhez képest színes volt (három felesége volt, az első kettőt ugyanúgy hívták, ráadásul unokatestvérek voltak), terjedelmi okokból inkább a szakmai tevékenységére összpontosítunk.

Egy játékos naplója – Michael Cimino-portré

2016. augusztus 31. – írta Verpeléti András

Az idén 120. évét taposó filmtörténet számos kiváló alkotója között kevés olyan megosztó művész és személyiség volt, mint Michael Cimino. A párhuzamosan zseninek és pancsernek is tartott rendező életművét a folyamatos kockáztatás és a rendezői hatalommal való visszaélés jellemzi, nevével pedig örökre összeforrt a tiszavirág életű hollywoodi auteur-korszak és egy komplett stúdió bukása.

Kamera által homályosan – Zsigmond Vilmos-portré

2016. március 3. – írta Verpeléti András

Az év első napján, a kaliforniai Big Surben elhunyt Zsigmond Vilmos egy hatvan éven át ívelő, szinte átláthatatlanul monumentális és a filmművészetet jelentősen meghatározó életművet hagyott maga után. A magyar származású operatőr nem csak résztvevője, hanem alapembere és egyik legfontosabb alkotója volt a 70-es évek új-Hollywoodjának, aki Michael Ciminótól Robert Altmanon át Steven Spielbergig a legnagyobbakkal dolgozott.

Krisztust játszva – Modern messiások Új-Hollywoodtól napjainkig

2014. április 21. – írta Kovács Patrik

Jelen összeállításunkban távlati képet vázolunk arról, hogy az elmúlt néhány évtized során miként, milyen módozatokban jelent meg a megváltó típusfigurája az amerikai filmben.