Címke: tiff 2023

Partra vetett hal – Michel Franco: Sundown

2023. június 12. – írta

Az Új világrend (Nuevo orden, 2020) mexikói rendezője 2021-ben, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyében mutatta be Sundown című, minden eddigi filmjénél szerényebb és dísztelenebb alkotását, amely most a TIFF „szupernóvái” között ragyog – a kérdés csak az, hogy egyszerűségét a néző erényként vagy hátrányként fogja-e értelmezni.

Biztos, hogy nem a legboldogabb ember a világon – Teona Strugar Mitevska: Najsreќniot čovek na svetot / The Happiest Man in the World

2023. június 14. – írta

Néhány groteszk módon vicces pillanata ellenére A legboldogabb ember a világon nem a trailere által sejtetett, sötét humorú romantikus vígjáték, hanem csontig hatoló, kőkemény dráma. Nem elemelt, művészi pózokból tanulságokat sulykoló, hanem őszinte, valószerű és zsigeri filmélménnyel lesújtó alkotás.

A TIFF Házba költözött az Erdélyi Mozgóképmúzeum

2023. június 10. – írta

Románia első filmtörténeti emlékhelye tavaly decemberben nyílt a kolozsvári Szabók bástyájában, majd alapítói a TIFF-fel „szövetkezve” új helyszínre költöztették: a patinás Egyetem utcai pincehelyiségben ma délben tartottak megnyitót.

Friss film és sorozat

  • Bad Boys: Mindent vagy többet

    Színes akciófilm, bűnügyi, vígjáték, 110 perc, 2024

    Rendező: Adil El Arbi, Bilall Fallah

  • A figyelők

    fantasy, horror, thriller, 101 perc, 2024

    Rendező: Ishana Shyamalan

  • Agymanók 2.

    Színes animációs film, családi, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2024

    Rendező: Kelsey Mann

Szavazó

Kolozsváriak! A TIFF egyik helyszíne az ún. Cercul Militar, a Victoria/Győzelem mozi mellett található faszékes terem, amit a hadsereg ad bérbe a fesztiválnak. Évek óta küszködünk a magyar megnevezésével. Te melyikre szavazol?