Címke: terrorizmus

De Palma bosszúja – Brian De Palma: Domino / Dominó

2019. május 28. – írta

Brian De Palma állítólag annyira utálta legújabb mozija, a Dominó című bosszúthriller forgatását, hogy nem átallta lenyilatkozni: ez volt az első és egyben az utolsó dán koprodukcióban készült filmje. Míg azonban neki a producerekkel és a gyártási körülményekkel gyűlt meg a baja, nekünk inkább magával az egykori hollywoodi fenegyerekkel.

Korzikai torzika – Thierry de Peretti: Une vie violente

2018. augusztus 15. – írta

Thierry de Peretti második nagyjátékfilmjében a korzikai szeparatizmus múltjáról mesél. Nem csak a szülőföldje történelmének feldolgozása volt a célja, hanem az is, hogy megmutassa azt, hogy egy erős szándékú, ideológiailag elkötelezett közösség hogyan bomlik szét, válik öncélúvá és önmaga hatalmától megittasulttá.

A szegény ember James Bondja – Michael Cuesta: American Assassin / Amerikai bérgyilkos

2017. szeptember 15. – írta

Verőfényes nyári napsütés. Békésen hullámzó tenger. Homokos part. Lágy zene. Szerelmes fiatalok. Kell-e több egy tökéletes lánykéréshez? Ha így kezdődik egy akció-thriller, a válasz természetesen igen. Az Amerikai bérgyilkos készítői pedig mindent el is követnek azért, hogy az idilli romantikázás egy csapásra sokkoló fegyverropogásba, vérbe és rémült sikolyokba fulladjon. A nyitójelenet utáni játékidő pedig a totális unalomba.

A házibombák földjén – Peter Berg: Patriots Day

2017. augusztus 10. – írta

A túlélő és a Mélytengeri pokol után legújabb rendezésében Peter Berg újra egy olyan – az Egyesült Államok szempontjából jelentős – témához nyúl, amelynek valós eseményeken alapuló történetét a kedvére csavargathatja. Látszólag Berg célja azonban a Patriots Dayjel is tulajdonképpen csak annyi, hogy egy nem létező zsáner, a hazafias film jegyeit és határait keresse. A filmnek azonban nem csak a műfaja zavaros, de az sem igazán tiszta, hogy tulajdonképpen miről is szól.

Unalomterroristák – Bertrand Bonello: Nocturama / Eközben Párizsban

2017. március 16. – írta

A 2015-ös merényletek óta Párizsról már nemcsak az Eiffel-torony, a Szajna és a Louvre juthat az eszünkbe, hanem az Iszlám Állam is. Ez az, amiről egy szó sem esik Bertrand Bonello filmjében, pedig itt is fiatal terroristák borítják lángba a szerelmesek városát. A baj az, hogy a rendezőnek nemcsak a válaszai hiányoznak, de még a kérdései zavarosak a témával kapcsolatban.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?