Címke: tehetségkutató

Super Not-for-Me – Morgan Spurlock: One Direction: This Is Us

2013. szeptember 6. – írta

Meglehetősen gyanakodva néztek rám a mozikasszánál, amikor elmondtam, hogy a One Direction: This is Us című filmre kérnék egy jegyet. Bár rögtön sejtettem, hogy miért, nyilvánvalóvá akkor vált ennek oka, amikor a terembe lépve azt láttam, hogy a székek felét 12–14 éves kislányok foglalják el. Jegyvásárlás előtt is sejtettem ugyan, hogy nem én (vagy bárki, aki nem 14 éves sikongató kislány) voltam az ideális célközönség, arra azért mégsem számítottam, hogy valaha szégyellni fogom magam moziszékben ülve.

Kilúgozott Amerikai Psycho – Bobcat Goldthwait: God Bless America

2012. augusztus 2. – írta

Mostanában viszonylag sok trashnek kikiáltott film jutott el szélesebb közönséghez, gondoljunk csak a Hobo with a Shotgunra vagy az Iron Skyra. És bár mindkettő kifejezetten szórakoztató, egyiknek sem sikerült kultfilmmé válnia, ami valahol célja volt a filmeknek. Ugyanígy nem sikerült ez Bobcat Goldthwait-nek sem, de a zseniális, szinte költői nevű direktor filmje mégis jobban megragad majd a nézőkben.

A bőség zavar-e? – 6. Berlinale Talent Campus, 2008. február 9–14.

2008. február 12. – írta

[Berlinale 2008] Bár tizenkétszeres a túljelentkezés, elvileg akárkiből lehet berlini „talent", ha van egy kis köze a filmhez. Ha sikerül, Andrzej Wajdával beszélgethet, Wim Wendersszel kávézhat és belophatja magát az igazi filmszakmába. Persze nem árt, ha az ember folyékonyan beszél angolul és már letett valamit az asztalra. Kicsit, de jót. Vagy ha egy elég elmaradott országból jelentkezik. Vagy ha előre letapogatja, hogy Berlinben most mi a menő.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes