Címke: társadalomkritika

Purgálni felejtős – James DeMonaco: The Purge: Anarchy / A megtisztulás éjszakája: Anarchia

2014. július 24. – írta

James DeMonaco első megtisztulásos filmje, A bűn éjszakája egy közel sem eredeti, de mégis izgalmas, működőképes ötletre épített. A Battle Royale-t, némi Carpenter-műveltséget, és az Alkonyzóna erősebb epizódjait idéző szatíra azonban pont azon bukott el, hogy DeMonaco kissé fakezű rendezésében a film csupán az idea szintjén volt képes működni, filmként már kevésbé. A nemes szándék pedig még annak ellenére sem számít, hogy a potom pénzből összetákolt film egész rendesen hozott a konyhára. Nincs ez másként A bűn éjszakájának folytatásával sem, a koncepció kellőképpen bátor, viszont DeMonacónak el kellene gondolkodnia bizonyos karrierbeli döntésein.

Folyamatos feltámadás – A nem konvencionális Krisztus-filmekről

2014. április 18. – írta

Talán egyetlen történetet sem dolgoztak fel annyiszor és annyian, mint Jézus Krisztusét, ebből pedig a film médiuma sem maradt ki. A némafilmek korszakától folyamatos a bibliai adaptációk megjelenése, ezek közül is a legnagyobb számot (és nem mellesleg a legnagyobb anyagi sikereket) az Újszövetségben leírtak tartják. Teljesen érthető az is, hogy egy ennyire jól ismert történet, ennyire ikonikus karakterek a széles célközönséget megfogni igyekvők mellett, az auteur rendezőket is alkotásra készteti, ezért nemcsak „klasszikus” filmek, hanem az évtizedek során egyénibb, kevésbé konvencionális adaptációk is születtek a témában.

Magnum opus – Ulrich Seidl: Paradicsom-trilógia (Liebe, Glaube, Hoffnung)

2013. május 31. – írta

Egy osztrák család női tagjai külön-külön töltik vakációjukat: Teresa a vakítóan fehér kenyai partokon keresi a feketék egzotikus romantikáját; nővére, Anna Maria végre élete legnagyobb szerelmének, Jézusnak szentelheti minden szabad percét; lánya, Melanie pedig egy túlsúlyos tizenévesektől hemzsegő diétázó-táborban próbál megszabadulni fölösleges kilóitól és lehetőleg ártatlanságától is. Három nő, három történet, három nagyjátékfilm: fikció vagy dokumentált valóság? 

Aki gyúr, az nyer – Michael Bay: Pain and Gain / Izomagyak

2013. május 7. – írta

Hazugság lenne azt állítani, hogy előítélet nélkül is be lehet ülni erre a filmre. A plakáton Michael Bay transzformerekkel összefonódott neve, a főszerepekben pedig Mark Walhberg (akinek minden jobb alakítására jut egy-egy idióta film is) és Dwayne „The Rock” Johnson feszít, szakadásig kigyúrva. Joggal tételezhetjük fel tehát, hogy itt robbani fognak a dolgok, törni a csontok, másodpercenként ugrálni a snittek és halni az agysejtek. Nem is tévedhetünk nagyobbat.

Kapcsolati tőke – Călin Peter Netzer: Poziţia copilului / Anyai szív

2013. március 11. – írta

Călin Peter Netzer Poziţia copilului című filmjének berlini sikere azt mutatja, hogy az újhullámosnak nevezett kortárs román film iránti nemzetközi érdeklődés nem csökken, a mai román filmesek továbbra is az európai fesztiválvilág kedvencei. Ebben tagadhatatlanul nagy szerepe van annak, hogy a szóban forgó címke alá besorolható filmek a jobbára hétköznapi élethelyzeteket erős társadalmi beágyazottságukban ábrázolják, az átlagos hősök sorsán keresztül a román (és kelet-európai) valóság visszásságai mutatkoznak meg.

Halálugrás előtt – Tony Scott-portré – 2. rész

2013. február 1. – írta

A rózsaszín baseballsapkás mester művei a 90-es évektől kezdve telítődnek fajsúlyos kérdésekkel. A Top Gun és a Mint a villám történelmi kuriózum marad, mint a 80-as évek tipikus popcornfilmjei, mégis inkább két kvázi-remekmű révén lesz érdemes Tony Scottra emlékezni évtizedek múlva: Az utolsó cserkész és a Deja Vu miatt.

Kilúgozott Amerikai Psycho – Bobcat Goldthwait: God Bless America

2012. augusztus 2. – írta

Mostanában viszonylag sok trashnek kikiáltott film jutott el szélesebb közönséghez, gondoljunk csak a Hobo with a Shotgunra vagy az Iron Skyra. És bár mindkettő kifejezetten szórakoztató, egyiknek sem sikerült kultfilmmé válnia, ami valahol célja volt a filmeknek. Ugyanígy nem sikerült ez Bobcat Goldthwait-nek sem, de a zseniális, szinte költői nevű direktor filmje mégis jobban megragad majd a nézőkben.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor