„Micsoda bolygó!” – Fliegauf Benedek: Dealer

2004. március 15. – írta Horeczky Krisztina

A Dealer egyetlen, a kétségbeesést örökre száműző, belenyugvással elmormolt könyörgés, amely nem talál meghallgatásra. Ebben a világban majd’ mindenki új Istent-vallást keres magának, ám hiába, nem tud szabadulni az őt riogató démonoktól, szellemektől. A Dealerben megjelenő „istentelen” világkép számomra analóg a negyedórás Hypnos-szal, amelyben a hipnózis során előtörő emlékekkel együtt megjelenik a vallási jelkép, a kereszt – a spiritualitás –, de a kiszolgáltatottság, az erőszak, a szenvedés, a bűn is.

Szobrászkodás testtel, térrel, fénnyel és idővel* – Grunwalsky Ferenc: Táncalak

2003. december 15. – írta Pócsik Andrea

„Azt mondja a lélek a testnek: Megjártam minden járatod, folyosód, üreged, A hajadtól a lábad körméig betöltelek magammal. Most repülj. És a test szárnyak nélkül, sután fölemelkedik.”**

Testközel – Fliegauf Benedek: Rengeteg

2003. szeptember 15. – írta Margitházi Beja

„Ez tulajdonképpen egy kísérlet. Arra voltam kíváncsi, hogy végig tudsz-e nézni úgy egy filmet, hogy végig csak közeliket látsz.” (Fliegauf Benedek első játékfilmjéről, a Rengetegről)

Te is só vagy, Te sem vagy só – Dyga Zsombor: Tesó

2003. június 15. – írta Csillag Marci

Majd ha a mezei pockok musicalfilmet forgatnak a betakarításról, a telelő madarak akció-drámát a bukórepülés tolltársadalmi veszélyeiről, vagy a békásmegyeri srácok romantikus vígjátékot a lakótelepi szerelemről – akkor mondhatjuk, hogy eljött a Kánaán! Most mondhatjuk. Mert Dyga Zsombor filmje, a Tesó nemcsak a lakótelepi szerelemről, de a betakarításról és a bukórepülésről is szól.

A plázs csendes morajlása – Mundruczó Kornél: Szép napok

2003. április 16. – írta Libor Anita

Mundruczó Kornél. Az a színészből lett rendező, aki a maga huszonnyolc évével és félkész rendezői diplomájával a zsebében már megoszt mindenkit: szakmát és közönséget egyaránt. Harmadéves egyetemista kora óta nem volt olyan magyar filmszemle, amelyikről üres kézzel távozott volna, és most már a külföld is elismeri tehetségét. A mondat már szállóigévé vált a szakmában: övé minden idők legerősebb pályakezdése a magyar filmben. A kérdés adott: szemfényvesztés vagy valódi mutatvány?

Minél élőbb, annál kelendőbb – Mészáros Márta: A szerencse lányai

2003. február 15. – írta Dobolán Katalin

Mészáros Márta ebben a filmjében némileg eltér a tőle megszokott napló stílustól, s olyan midcult problémafilmmel próbálkozik, amelyben a probléma inkább szociológiai jellegű. A rendszerváltás óta a magyar játékfilmek meglepően ritkán nyúlnak ilyen témához, s különösen nem a nem-komikus formában: átengedték ezt a terepet a szappanoperáknak, szappandokuknak.

Emlékőrzők találkája – Gulyás Gyula: Fény hull arcodra

2003. január 15. – írta Virginás Andrea

Vannak filmek, amelyekben a szereplők és az őket eljátszó színészek aprólékosan egyénítettek, gesztusaikra, öltözetükre, mondataikra hosszú ideig emlékszünk, képi szótárunk részeivé válnak. Tőlük eltérőek a karakter megjelenítés azon esetei, ahol általános, sztereotipikus vonások kitűnő színészek alakításában vetülnek vászonra, ám attól még azok tipikusak maradnak.

Álomkalauz kezdőknek és haladóknak – Dettre Gábor: Felhő a Gangesz felett

2002. november 15. – írta Zudor Imola

„Én álmodtam őt? Vagy ő engem?” – hangzik első találkozásukat felidézve a fiú kimerevített belső monológja. András és Juli – egymás beteljesült álmai. Csak kicsit másképp, mint ahogyan beteljesült álmaikat szövögetik tiszta tekintetű fiatalok.

Rejtély, irónia, mozaik – Pálfi György: Hukkle

2002. június 15. – írta Szőke Eszter

„Öregúr csuklik a padon, részeg fiú horkol a kocsin, jóságos arcú nénike gyöngyvirágot szed a réten, asszonyok varrnak a varrodában, férfiak kugliznak a kocsmában, a méhész kipörgeti a mézet, az aratógép aratja a búzát, amiből a malomban liszt, majd a nagymama konyhájában nokedli lesz, a rendőr pedig nyomoz...” – ajánlja filmjét a nézőknek Pálfi György a 33. Magyar Filmszemle díjnyertes elsőfilmes rendezője.

Amikor a célokból az eszközök valósulnak meg – Fekete Ibolya: Chico

2002. május 15. – írta Saszet Ágnes

„A háború egyik «színfoltját» adták azok a külföldiek, akik részben zsoldosként, részben önkéntesként tűntek fel a hadszíntereken. A szerbek oldalán oroszok, a muzulmánok oldalán pedig közel- és közép-keleti mudzsahedinek vettek részt viszonylag nagyobb számban a harcokban – 1991-ben a horvátok oldalán Eduardo Flores jóval kisebb csapata volt az egyetlen nemzetközi egység – azonban együttes létszámuk is csak ezres nagyságrendű volt, így a háború menetére sem gyakoroltak nagy befolyást.” (A délszláv háborúk rövid története, 1991-1995. In: Védelmi tanulmányok nr. 11.)