Argóritmus, avagy milyen a magyar blöff? – Árpa Attila: Argo

2004. november 15. – írta Szabó Géza

Mitől jó egy film? Na de mitől pocsék? Vajon megmenthet egy produkciót mindössze az, hogy nyálcsorgatva motyogjuk: végre egy kőkemény, egy igazi (sőt az igazi) magyar alkotás?! Avagy talán mégiscsak az menti meg a dolgot magát, hogy gulyásbanda-történet ide, kopipészt technológia oda, a szart is el lehet adni, ha megfelelő a csomagolás, ha csillog a burok?

Karcag dream – Török Ferenc: Szezon

2004. október 15. – írta Dobolán Katalin

Három pincérfiú, Guli, Virág és Nyéki, valamint pár pincérlány nyári története a film, egyfajta semi-sweet movie a maga mérsékelt kalandjaival, hangnemével és stilizáltságával. Guli társaival a karcagi cukortornyok mellől nyugatra indul, hogy ott kissé alulmaradjon a cukorkocka-dobásban, s hazatérve keserűen ihassa a kávéját.

Nézőpont kérdése – Koltay Gábor: Trianon

2004. március 15. – írta Csoma Zsolt

A második világháború utáni magyar filmgyártás – okkal, ok nélkül, erre mindenkinek megvan a maga válasza – nem foglalkozott Trianon ügyével. Koltay Gábor dokumentumfilmje az első ilyen önálló mozifilmes próbálkozás. Az 1920. július 4-én aláírt egyezmény hatályba lépését követően a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát, és lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. Az így előállt súlyos helyzet következményei máig kihatnak hazánkra. De fel kell tenni a kínos kérdést: annak ellenére, hogy Trianon a mai napig meghatározza Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi helyzetét, lehet-e ma, 2004-ben Trianonról filmet készíteni?

„Micsoda bolygó!” – Fliegauf Benedek: Dealer

2004. március 15. – írta Horeczky Krisztina

A Dealer egyetlen, a kétségbeesést örökre száműző, belenyugvással elmormolt könyörgés, amely nem talál meghallgatásra. Ebben a világban majd’ mindenki új Istent-vallást keres magának, ám hiába, nem tud szabadulni az őt riogató démonoktól, szellemektől. A Dealerben megjelenő „istentelen” világkép számomra analóg a negyedórás Hypnos-szal, amelyben a hipnózis során előtörő emlékekkel együtt megjelenik a vallási jelkép, a kereszt – a spiritualitás –, de a kiszolgáltatottság, az erőszak, a szenvedés, a bűn is.

Szobrászkodás testtel, térrel, fénnyel és idővel* – Grunwalsky Ferenc: Táncalak

2003. december 15. – írta Pócsik Andrea

„Azt mondja a lélek a testnek: Megjártam minden járatod, folyosód, üreged, A hajadtól a lábad körméig betöltelek magammal. Most repülj. És a test szárnyak nélkül, sután fölemelkedik.”**

Testközel – Fliegauf Benedek: Rengeteg

2003. szeptember 15. – írta Margitházi Beja

„Ez tulajdonképpen egy kísérlet. Arra voltam kíváncsi, hogy végig tudsz-e nézni úgy egy filmet, hogy végig csak közeliket látsz.” (Fliegauf Benedek első játékfilmjéről, a Rengetegről)

Te is só vagy, Te sem vagy só – Dyga Zsombor: Tesó

2003. június 15. – írta Csillag Marci

Majd ha a mezei pockok musicalfilmet forgatnak a betakarításról, a telelő madarak akció-drámát a bukórepülés tolltársadalmi veszélyeiről, vagy a békásmegyeri srácok romantikus vígjátékot a lakótelepi szerelemről – akkor mondhatjuk, hogy eljött a Kánaán! Most mondhatjuk. Mert Dyga Zsombor filmje, a Tesó nemcsak a lakótelepi szerelemről, de a betakarításról és a bukórepülésről is szól.

A plázs csendes morajlása – Mundruczó Kornél: Szép napok

2003. április 16. – írta Libor Anita

Mundruczó Kornél. Az a színészből lett rendező, aki a maga huszonnyolc évével és félkész rendezői diplomájával a zsebében már megoszt mindenkit: szakmát és közönséget egyaránt. Harmadéves egyetemista kora óta nem volt olyan magyar filmszemle, amelyikről üres kézzel távozott volna, és most már a külföld is elismeri tehetségét. A mondat már szállóigévé vált a szakmában: övé minden idők legerősebb pályakezdése a magyar filmben. A kérdés adott: szemfényvesztés vagy valódi mutatvány?

Minél élőbb, annál kelendőbb – Mészáros Márta: A szerencse lányai

2003. február 15. – írta Dobolán Katalin

Mészáros Márta ebben a filmjében némileg eltér a tőle megszokott napló stílustól, s olyan midcult problémafilmmel próbálkozik, amelyben a probléma inkább szociológiai jellegű. A rendszerváltás óta a magyar játékfilmek meglepően ritkán nyúlnak ilyen témához, s különösen nem a nem-komikus formában: átengedték ezt a terepet a szappanoperáknak, szappandokuknak.

Emlékőrzők találkája – Gulyás Gyula: Fény hull arcodra

2003. január 15. – írta Virginás Andrea

Vannak filmek, amelyekben a szereplők és az őket eljátszó színészek aprólékosan egyénítettek, gesztusaikra, öltözetükre, mondataikra hosszú ideig emlékszünk, képi szótárunk részeivé válnak. Tőlük eltérőek a karakter megjelenítés azon esetei, ahol általános, sztereotipikus vonások kitűnő színészek alakításában vetülnek vászonra, ám attól még azok tipikusak maradnak.