Magaslati pokoljárás – Robert Eggers: The Lighthouse / A világítótorony

2019. október 7. – írta Beretvás Gábor

Robert Eggers A világítótorony című filmje annyira delikát, hogy nem csoda, ha azonnal kiköpi a közízlés. Sőt, a műértőbb és ezért strapabíróbb közönség is igen megfogyatkozott a miskolci CineFesten, mire a film véget ért.

Stockholm-szindróma az űrben – Morten Tyldum: Passengers / Utazók

2016. december 27. – írta Ferenczi Szilárd

Élünk, ennél fontosabb dolgunk nincs. Nem mindegy hogyan, nem mindegy mikor, és nyilván az sem mindegy, hol és kivel. Néha a véletlen belerondít, néha rosszul döntünk, aztán meg van, hogy helyettünk döntenek, de élni akkor is szükségszerű. Az Utazók egyik, de nem egyetlen valamirevaló tanulsága ez. A másik pedig, hogy a szerelem, ó, a szerelem. A harmadik... nos… izé… harmadik nincs.

Túlságosan zajos magány – Charlie Kaufman, Duke Johnson: Anomalisa

2015. december 11. – írta Búzás Anna

Felfoghatatlan, hogy Kaufmannak hogyan sikerült egy bábanimációba rejteni a világ leghumánusabb történetét.

Marilyn és „Marilyn” – Simon Curtis: My Week with Marilyn / Egy hét Marilynnel

2012. február 21. – írta Papp Attila Zsolt

Úgy tűnik, Hollywood az életrajzi filmek szezonját éli. Még jóformán el sem csitultak A király beszéde többszörös Oscar-díjának hullámai, megérkezett A Vaslady (igaz, brit felségvizekről) és a J. Edgar. Most pedig itt van Marilyn Monroe, amire csak annyit mondhatunk: ideje volt, hogy értékelhető film szülessék minden idők egyik legnagyobb popkulturális ikonjáról.

Marker-média – Chris Marker-portré 2.

2011. augusztus 1. – írta Ritter György

Chris Marker fotográfus, esszéista munkássága az emlékezések és az asszociációk narratívája köré szerveződött. Filmjeiben, akárcsak utazásaiban is a határmezsgyén mozgott: a szélsőségek és a világban rejlő kapcsolatok érdekelték. Számára a film maga volt a politika. A ’68-as események után azonban már nem volt politika és nem volt film sem.

Portré görbe tükörben – Ingmar Bergman: Såsom i en spegel / Tükör által homályosan, 1961

2010. július 23. – írta Fám Erika

Ingmar Bergman életművének egyik legnyilvánvalóbb jegye a psziché filmképi kivetítése: minden filmjében a kamera szemével próbálta felfedni a lélek mélyszerkezetét. Filmes pszichoanalitikusnak is nevezhetnénk, de talán a filmes pszichoarcheológia terminus lehetne a legmegfelelőbb a bergmani mozgóképes lélekábrázolásra.

Fénytörés – Aki Kaurismäki: Laitakaupungin valot / Külvárosi fények

2007. március 20. – írta Fám Erika

A Gomolygó felhõk és A múlt nélküli ember után elkészült Kaurismäki trilógiájának harmadik darabja. A Külvárosi fények a „vesztes trilógiájának” szerves része, amely szociál-romantikus felhangjaival, Chaplin szentimentalizmusát követve, de helyzetkomikum nélkül, egy Helsinkiben élõ éjjeliőr történetét meséli el.

A képírástudó magánya – Rendezőportrék: Gaál István

2003. április 15. – írta Pintér Judit

„Minden filmem úgy készítem, ahogy a sienai kismesterek a képeiket festették, akik művészek voltak, ugyanakkor kézművesek is a szó nemes értelmében. Maguk keresték a földpátot, vagyis a színeket, maguk vágták a táblát, amelyre elképzelésüket festették, maguk fűrészelték a kereteket is. Ugyanígy írom a forgatókönyvet, rendezek, majd vágó nélkül, saját kezűleg állítom össze a filmemet, vagyis három ízben szűröm át az elképzelést magamon. Olykor magam is fényképezem őket. Ugyanakkor nem tartom magam se forgatókönyvírónak, se rendezőnek, se vágónak, se operatőrnek. Egyszerűen képírónak tartom magam, vagy ha úgy tetszik, képírástudónak.”

Kalifornia, paradicsom – Babak Jalali: Fremont

2023. december 6. – írta Fazakas Lehel

Babak Jalali fekete-fehérben fényképezett, visszafogott függetlenfilmje a holtidőkből való jarmuschi építkezéssel elmélkedik a magányról és az emberi kapcsolódások lehetőségeiről egy afgán menekült történetén keresztül.