Egy klasszikus lengyel melodrámát gondol újra Michał Gazda filmje, az identitásról és az emlékezetről – csak (minden erénye ellenére) épp a lényeget felejti ki belőle.
Roman Polanski a filmművészet egyedi hangú, sokszínű és energikus, profi és öntudatos, eredeti és öntörvényű mestere, akinek az életútját egyik oldalról tragédiák és botrányok szegélyezik, a másikon díjak és trófeák tucatjai hevernek szanaszét, mert gazdájuk nem nagyon foglalkozik velük: inkább a következő filmje premierjére összpontosít 90 évesen is – és ki tudja, hány filmtervet forgat még a fejében.
A Roving Woman a talajvesztett, kallódó nők társadalmi kommentárként funkcionáló, önfelfedező himnusza is lehetne, ehelyett a társas magány, a fojtogató szabadság és a halkan elenyésző szerelmek egyetemes útját járó szerzői filmek nyomdokain halad.
A lengyel rendezőlegenda legújabb, zsigeri szinten felkavaró, sőt elidegenítő hatású filmjében egy szokatlan, néma „hőst” követhetünk figyelemmel. Az ártatlanként gyilkos szamár vágy- és lázálmokkal kikövezett kálváriája során az állati és az emberi lét felemelő és lesújtó mozzanataival egyaránt találkozunk, amelyekből egy jól ismert üzeneteket rejtő mozaik áll össze.
Krzysztof Kieślowski a felszín alá nézett, legyen szó a szocialista Lengyelország sivár és megváltoztathatatlannak tűnő hétköznapjairól vagy az emberi szív, agy és lélek rejtélyeiről. Rendezői pályájának íve izgalmas utazást kínál négy évtized külső és belső viharaiba.
