Jason: a harmadik X – A Péntek 13. és Jason Voorhees története I.

2010. április 30. – írta Németh Barnabás

A „Kristály tavi rém”, a „hokimaszkos gyilkos”, a „machetés ámokfutó” – csak néhány a horrorfilm történetének legproduktívabb, azaz a legtöbb halottat hátrahagyó slasher sorozatának főszereplőjét jelölő nevekből. Természetesen Jason Voorheesről és a Péntek 13.-ról van szó, mely 1980. május 9-én kezdte meg pályafutását az amerikai mozivásznakon, hogy aztán (a 2009-es művet is beleszámítva) 11 filmmel és egy mashup darabbal (Freddy vs. Jason) később  500 milliós üzletté nője ki magát, amihez 205 áldozat adta a vérét.

Ki ölte meg Pasolinit?

2010. március 29. – írta a szerk.

Új eljárást indítanak Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező 1975-ös meggyilkolása ügyében, mert felmerült a gyanú, hogy annak idején felületes volt a nyomozás. (MTI)

Keserű vattacukor – Peter Jackson: The Lovely Bones / Komfortos mennyország

2010. március 10. – írta Jankovics Márton

Peter Jackson alaposan melléfogott a Komfortos mennyországgal. Hiába a veretes alapmű, a CGI-mázzal bevont, szirupos túlvilággiccs és a csökevényes thriller-szál szerencsétlen nászából egy zavarbaejtően érdektelen alkotás született.

Kíntangó – Köves Krisztián Károly: Halálkeringő

2010. január 20. – írta Békés Bálint

Köves Krisztián Károly első filmje – a szerző szándéka szerint – a thriller műfajának magyarországi meghonosítását célozza meg. A műfaj nem ismeretlen nálunk, de épp csak néhány képviselővel¹ rendelkezik, ezért már az elkészülés tényének is örülhetünk. Maga a Halálkeringő azonban már kevés okot ad örömre – sajnos.

A kétszerkettő misztériuma – Álex de la Iglesia: The Oxford Murders / Oxfordi sorozat

2008. december 15. – írta Papp Attila Zsolt

Guillermo Martínez argentin író és matematikus azáltal lopta be magát a szívembe, hogy Oxfordi sorozat című regényével majdnem sikerült elkövetnie azt a bravúrt, amelyre tisztes tanárnemzedékek nem voltak képesek: megszerettetni velem a matematikát.

Beteges brutalizmus – Niels Laupert: Sieben Tage Sonntag / Mindennap vasárnap

2008. június 7. – írta Farkas István

A Niels Laupert debütfilmje, a Mindennap vasárnap bizalomkeltő címe által indukált katarktikus állapot nem tart sokáig. A Közép-Európa-szerte díszelgő panellakások látványa már az első snittek után elszorítja a néző torkát, és megszünteti ezt az érzést. Kevés szereplőt, rövid, egyszerű, de lélektani szinten annál bonyolultabb történetet láthatunk.

Dráma vagy sztárparádé? – Bennett Miller: Capote

2006. május 15. – írta Molnár Péter

Drámai hangulatúra sikerült Bennett Miller rendező első játékfilmje, a Capote. A melankolikus tájképek, az utolsó percig reménykedő halálraítéltek, egy aprólékosan részletezett akasztás, a mardosó lelkiismeret képeit a lassú filmzene úgy fogja össze, hogy meglehet, kissé komoran hagyjuk majd el a mozit. De elhagyhatjuk némileg bosszankodva is, hogy megint egy olyan filmre szántunk 114 percet, amelyik a sztárvilág manapság divatos szellemében készült.

„Elássuk bűneinket, tisztára mossuk őket” – Clint Eastwood: Mystic River / A titokzatos folyó

2004. április 15. – írta Köles Tamás

A Nincs bocsánat után Clint Eastwood tett egy kijelentést, miszerint abbahagyja a filmezést. Megoszlanak a vélemények arról, hogy jól tette-e, hogy mégsem váltotta be ígéretét. Ha a legújabb munkáját nézzük, talán jobb lett volna, ha felhagy legalábbis a rendezéssel. Sajnos ugyanaz a baj itt is, mint a Tökéletes világ és az Államérdek című munkáinál: túl hosszú és vontatott a film. A Nincs bocsánatban az elmélázgató, lassan hömpölygő stílus még megtette a hatását, a Titokzatos folyóban azonban erőltetettnek tűnik.

Elvontan (II.) – Christopher Nolan: Insomnia / Álmatlanság

2003. szeptember 15. – írta Virginás Andrea

A Following és a Memento után leforgatott Christopher Nolan-rendezés, az Álmatlanság egy éves késéssel és csakis a legszükségesebb marketing-kiegészítőkkel került forgalmazásra a romániai mozikban.

A kis nagy történet – Todd Field: In The Bedroom / A hálószobában

2002. június 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Ha most hirtelenjében meg kellene fogalmaznom, mi a bajom az álomgyári termés zömével, hát a nagyzolást mondanám, vagyis azt a trendet, hogy a rendezők és producerek többsége a drámaiságot rendszerint a számok segítségével szeretné elérni. Erős színek, elnagyolt fordulópontok, plafont verő költségvetés, mely összetevők között a hús-vér színészek talán jobb digitális trükkhalmaznak tűnnek.