A szegény ember Coen-élménye – Matt Shakman: Cut Bank

2015. április 22. – írta Ferenczi Szilárd

A párszáz lakosú kisvárosok a vidéki Amerika klausztrofób helyszínei. Sötét titkok, befásult rendőrök, kitörésről és újrakezdésről álmodozó lakók szolgáltatnak szökőévente elsőrangú földrajzi-lelki topográfiát egy-egy újabb pszichothrillerhez. Nyilván ebben a népszerű műfajtöredékben is – mint bármely másikban – azok az alkotók újítanak, akik a bejáratott toposzok vizuális vagy narratív takarékosságát emblematikus karakterek csendesen katasztrofális őrületével ötvözik, s a szűk mentális tér éjsötét tébolyából globálisan keserű pesszimizmust képesek közvetíteni. Tisztességes Stephen King-adaptátotoroknak és a Coen fivéreknek ez rendszerint sikerül.

Vörös thriller – Daniel Espinosa: Child 44 / A 44. gyermek

2015. április 20. – írta Ritter György

A történelmi események nagy nemzeti ikonjairól többször készült már demitizáló alkotás. Legutóbb például Clint Eastwood A dicsőség zászlajában (Flags of Our Fathers) eredt Joe Rosenthal háborús győzelmi fotójának nyomába. Jevgenyij Haldej híres (többször cenzúrázott) képe azt a szovjet katonát „örökítette meg”, aki 1945 májusában a Reichstagra tűzte ki a vörös zászlót. A kultikus kép valódi szereplőjét sosem sikerült megtalálni. A 44. gyermek e katona sorsának továbbgondolása, ám a történelmi háttér és mítoszrombolás helyett itt inkább a kalandé és a thrilleré a főszerep.

Északi műfény – Mikkel Nørgaard: Fasandræberne / Fácángyilkosok

2015. március 16. – írta Verpeléti András

Alig pörgött le a stáblista a Nyomtalanul záró képsorai után, a készítők szinte már vették is fel a regényciklus következő részének jeleneteit. Az efféle futószalag-munka pedig általában két dolgot jelent: vagy azt, hogy valami tényleg jól megy, vagy pedig hogy a készítők gyorsan pénzt akarnak csinálni belőle, amíg még lehet. A Fácángyilkosokra mindkét eset érvényes.

Férfias játékok – Jim Mickle: Cold In July / Rideg világ

2015. február 23. – írta Pernecker Dávid

Ha nem Texasban játszódna, és nem a 80-as évek végén, a Cold in July nem lenne kifejezetten hihető. Nem mintha egyébként az lenne, de mégis, Jim Mickle stíluskísérletnek is felérő bravúros noir-westernje sokat kamatoztat Joe R. Lansdale regényeredetijének helyszínéből. Ott és akkor, délen, a vadnyugat pusztulása után hosszú évtizedekkel még vagány volt a pornóbajusz és mullet, nagyon ment az üldözési mániás, családvédő és erkölcscsőszködő reaganizmus, sok volt a napcserzette, bűzlő martalóc, és még több a rohadék rendőr.

Gyilkos elmék? – Gerő Marcell: Káin gyermekei

2015. február 4. – írta Tóth Menyhért

1985-ben Monory Mész András Bebukottak című filmje elnyerte a torinói filmfesztivál fődíját. A tököli fiatalkorúak börtönéről készült dokumentumfilm tényfeltáró jellege miatt itthon mégsem kerülhetett forgalomba, kalózkópiái viszont annál népszerűbbek voltak a rendszerváltást megelőző években. 2014-ben a Bebukottak szereplői közül hárman ismét a kamera elé álltak, hogy Gerő Marcellnek valljanak életről, halálról, bűnről és bűnhődésről, miközben torokszorító látleletet adnak az ellehetetlenített vidéki Magyarországról is.

Másfél óra elrabolva – Olivier Megaton: Taken 3 / Elrabolva 3.

2015. január 13. – írta Szabó R. Ádám

Valószínűleg minden mozinéző tudja már, hogy nem kell sokra számítani egy (nem sorozatnak tervezett) film harmadik részétől: az első részben működő receptet részről részre kicsit feltuningolva megismételjük a második és harmadik részekben, fokozatosan elhasználva, hitetlenenítve az első rész eredeti ötletét. Ezen logika alapján nem lehetett sokat várni az Elrabolva 3-tól, de Megatonnak valahogy még az alig-elvárást is sikerül teljesen alulmúlnia.

Nem áll jól neki a halál – Jean-Paul Salomé: Je fais le mort / Playing Dead / Körberajzolva

2014. december 3. – írta Tóth Menyhért

Manapság már nem biztos, hogy egy kriminek jót tesz, ha eljut a közhellyé vált következtetésig: az inas volt a tettes. Még akkor sem, ha vígjáték.

Autófetisiszta ozploitation – David Michôd: The Rover / Országúti hajsza

2014. augusztus 5. – írta Csiger Ádám

Az Országúti bosszú sztárja Robert Pattinson, de szó sincs arról, hogy az Animal Kingdom rendezője, David Michôd áruba bocsátotta volna tehetségét: a fősodor helyett az ausztrál exploitation (ozploitation) felé orientálódott – filmjét Cannes-ban éjféltől vetítették.

Purgálni felejtős – James DeMonaco: The Purge: Anarchy / A megtisztulás éjszakája: Anarchia

2014. július 24. – írta Pernecker Dávid

James DeMonaco első megtisztulásos filmje, A bűn éjszakája egy közel sem eredeti, de mégis izgalmas, működőképes ötletre épített. A Battle Royale-t, némi Carpenter-műveltséget, és az Alkonyzóna erősebb epizódjait idéző szatíra azonban pont azon bukott el, hogy DeMonaco kissé fakezű rendezésében a film csupán az idea szintjén volt képes működni, filmként már kevésbé. A nemes szándék pedig még annak ellenére sem számít, hogy a potom pénzből összetákolt film egész rendesen hozott a konyhára. Nincs ez másként A bűn éjszakájának folytatásával sem, a koncepció kellőképpen bátor, viszont DeMonacónak el kellene gondolkodnia bizonyos karrierbeli döntésein.

Szenvedély és pénz, megint a régi nóta – Hossein Amini: The Two Faces of January / Kétarcú január

2014. július 3. – írta Papp Attila Zsolt

Akár azt a címet is adhattam volna ennek az írásnak: A régi vágású thrillerek diszkrét bája. A Kétarcú január nem akar többet mutatni, mint ami a lényege, azt viszont nagyon korrekt, profi és szerethető módon teszi. Soha rosszabb filmélményt egy fáradt nap után.