Címke: fantasy

Harminc éve egyre kékebb a bársony – Csapón kívül 8.: David Lynch: Blue Velvet / Kék bársony

2016. július 9. – írta

David Lynch is öregszik, bizony. A mester, akitől évek óta nem láttunk a szó szoros értelmében vett játékfilmet (ha megengedő vagyok, az Inland Empire, ha szigorúbb, a Mulholland Drive óta), három évtizede rendezte azt a filmet, amely kis túlzással a teljes életmű egyfajta foglalata és – meglehet, korai – szintézise lehetne: a Kék bársonyt. És nem mellékesen: Lynch idén töltötte hetvenedik életévét.

Hangyányi csalódás – Peyton Reed: Ant-Man / A Hangya

2015. július 20. – írta

Szegény Hangyaember! Nagyon kétlem, hogy bármikor is valakinek ő lett volna a kedvenc szuperhőse a Bosszúállókból, amikor még csak a képregények lapjain mentette meg a világot a szuperhőscsapat. Ez pedig nem is csoda: Vasember, Hulk, Thor és a többiek mellett hogyan rúghat labdába egy olyan hős, aki különleges kosztüme segítségével hangyaméretűre képes zsugorodni? Ja, meg hangyákat irányítani.

CGI közt veled lenni – Ezekre a folytatásokra számítsunk a következő években II.

2015. július 11. – írta

A végtelen hollywoodi folytatásáradatról szóló írásunk után tegnap elkezdtük számba venni, hogy milyen sequelekre lehet számítani a következő években. Kétszer olyan súlyos a helyzet, amilyennek tegnap látszott: íme még egy nagyjából ugyanakkora válogatás. Egytől három hagymáig osztályozunk ma is, és van egy film, amit annyira kíváncsian várunk, hogy nem kapott hagymát – hátha utólag sem kell majd kiutalnunk neki!

Mozimágia mint pszichoterápia – Jodorowsky rendezései 2.

2014. május 9. – írta

Jodorowsky mindig figyelmen kívül hagyta a közízlést, így meggyűlt a baja a nagyközönséggel, azonban a midnight movie prototípusaként méltatott El Topóval saját műfajt fejlesztett ki (egyben maga a Jodorowsky-film vált zsánerré), ezzel híveket, követőket toborzott. Többi filmje producerek hozzájárulásával jött létre (Allen Kleintől Michel Seydoux-ig) vagy miattuk hiúsult meg (O története, Dűne).

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes