Az ektoplazma diszkrét bája – Peter Cornwell: The Haunting In Connecticut / Kísértetjárás Connecticutban

2009. szeptember 17. – írta Hlavaty Tamás

Elképesztő, hogy 2009-ben még mindig nem jöttek rá a filmalkotók, hogy egy horrorban mindig az a legfélelmetesebb, amit nem mutatnak meg, és amit nem mondanak ki. A Kísértetjárás Connecticutban nem tart félelemben, csak ijesztget, szellemekről szól, de nem szellemes, és még valami: mindent megmutat és mindent kimond.

Negyedszerre is eljön a Kaszás – David R. Ellis: The Final Destination / A végső állomás 3D

2009. szeptember 16. – írta Németh Barnabás

A hollywoodi konzum-filmkészítés egyik előnye az lehet, hogy a néző már a film megtekintése előtt pontosan tudja, mire kell számítani. Persze még így is előfordul, hogy kellemetlen, avagy épphogy kellemes meglepetés éri a kedves jegyvásárlót, de ezúttal ilyesmitől nem kell tartani: A végső állomás 3D pontosan ugyanolyan, mint az ezt megelőző három rész, leszámítva azt az aprócska tényezőt, hogy az újdonság varázsa már régen elszállt.

Ízléstelenség, gusztusosan – Sam Raimi: Drag Me To Hell / Pokolba taszítva

2009. július 21. – írta Jakab-Benke Nándor

Sam Raimi több mint 10 évnyi hollywoodi bérdirektorkodás (amiből három egyre gyengülő színvonalú Pókember) után visszatér oda, ahonnan vétetett: az intelligens, vérbő humorral elkészített, gyomorforgató horrorok világába. Ezúttal egy PG-13 besorolással.

Ez már nem ugyanaz a ház... – Dennis Iliadis: The Last House on the Left / Az utolsó ház balra

2009. június 25. – írta Németh Barnabás

A mára önnön paródiájáva süllyedt Wes Craven valami megmagyarázhatatlan oknál fogva sorra dobja ki régi klasszikusait, hogy a filmvilág hiénái marakodjanak kicsit a zsíros koncon, majd kiköpjenek valamit, ami a legkevésbé sem hasonlít arra, ami a szájukba került.

A fantomok operaháza – Darren Lynn Bousman: Repo! The Genetic Opera / Repo! – A genetikus opera

2009. június 17. – írta Papp Attila Zsolt

A jobbára a Fűrész-széria kapcsán nevet szerző (a második, harmadik és negyedik részt rendező) Darren Lynn Bousman legújabb agymenése az idei TIFF egyik szenzációjának ígérkezett – így is harangozták be a különböző fesztiválelőzetesek.

Achtung, zombi! – Tommy Wirkola: Død snø / Dead Snow / Náci zombik

2009. április 2. – írta Jakab-Benke Nándor

A hófödte táj számunkra egyenértékű a békével, nyugalommal, a karácsonnyal, tisztasággal és egyéb meghaladott kvázi-keresztény fogalmakkal. A norvég Tommy Wirkola ezt a gyönyörű fehérséget alvadt vérrel és rothadó zombihússal pakolja tele, a kedves néző nem kis derülésére.

Egy járvány titokzatos és tudományos megközelítésmódja – Jaume Balagueró, Paco Plaza: [Rec]; John Erick Dowdle: Quarantine / Karantén

2009. március 18. – írta Nagy Boglárka

A [Rec] című spanyol horrorfilm és amerikai remake-je, a Quarantine viszonyát kétféleképpen lehet elemezni. Az egyik módszer szerint azt lehet megfigyelni, hogy mit hangsúlyoz az új változat a régihez képest; a másik szerint pedig fölöslegesen lehet az oldalakat tölteni arról, hogy egy újabb remake rontja egy film hírét.

Tudományos fantasztikum portugálul – 29. Fantasporto – Portói Nemzetközi Fantasztikus Filmfesztivál

2009. március 6. – írta Nagy Boglárka

Először egy portugál barátomtól hallottam a Fantasportóról. Leírása szerint szülővárosának legjelentősebb filmes eseménye Portugália legnagyobb filmfesztiválja, „nagyon nemzetközi”, nagyon fontos, és fantasztikus. Fantasztikus, úgymint horror, tudományos fantasztikum és minden egyéb, ami fantasy.

Bruce vagyok és lódítani akarok – Bruce Campbell: My Name Is Bruce

2009. március 5. – írta Jakab-Benke Nándor

Úgy látszik, divatja van a nem szabványos, önvallomásos, vadul önreflexív „autobiopic” színészfilmeknek. Van Damme őszinteséggel kacérkodó gyónása után most Bruce Campbell mesél saját magáról, saját maga által. De míg az előbbi egy tágabb, emberi kontextusból szemlélte, szemléltette saját magát, Bruce nem is nagyon akar kilépni a saját maga keretéből.

Emós vámpírfilm – Catherine Hardwicke: Twilight / Alkonyat

2009. január 27. – írta Farkas István

A lamiák, brukolakhoszok a nyugati kultúra ikonikus figurái közé tartoznak. A vérszopó humanoidok alakja olyannyira beivódott a köz tudatába, hogy – az irodalomtól a képzőművészetig (a mágikus gondolkodást mímelő több tucatnyi szektán át) – kiirthatatlan toposszá avanzsálódtak. Mára már a tinifilmek „hozzávalói” között is megtaláljuk. Sokak örömére vagy bánatára.