Szarvasbogárkák – Angelina Jolie: First They Killed My Father

2018. január 17. – írta Buzogány Klára

A vörös khmerek által Kambodzsában elkövetett tömegmészárlás filmes témaként felér az európai holokauszttal, sőt: mivel a még közelebbi múltban történt, bőven vannak még olyanok, akik a saját traumatikus élményeiket mesélhetik el a történetírás vagy a művészet számára.

Amikor Mel Gibson tényleg felakasztotta magát – Csapón kívül 28: Mel Gibson: A rettenthetetlen / Braveheart

2018. január 6. – írta Buzogány Klára

Giccs vagy monumentális történelmi dráma – A rettenthetetlent lehet szeretni vagy lenézni, de Mel Gibson második rendezői próbálkozása két Oscar-díjat kapott 1995-ben (kritikánk ide kattintva olvasható). Gibson felakasztotta magát a film kedvéért, a műlovak 6 métert voltak képesek vágtatni és a csatajelenetekben igaziból összeverekedtek a statiszták.

H, mint homály – Cédric Jimenez: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják

2017. október 24. – írta Gerencsér Péter

A francia rendező, Cédric Jimenez filmje kapcsán a vótmá-méter többszörösen is kiakad. Történelmi drámájával nemcsak az a gáz, hogy ezerszer látott kliséket pörget, hanem az is, hogy nem tudta eldönteni, milyen szempontból akarja reprezentálni a Heydrich-gyilkosságot.

Ryan közlegény Amerikában – Ang Lee: Billy Lynn's Long Halftime Walk / Billy Lynn hosszú félidei sétája

2017. augusztus 2. – írta Székely Bíborka

Ang Lee nem fél a vitától. Olyan megosztó, és az egységes szerzőiség mítoszát is megkérdőjelező filmek után, mint a Brokeback Mountain és Pi élete, most újabb tabusort döntöget: az iraki háború, a hősiesség fogalma és a fogyasztói társadalom is találatot kap. De ha más nem is, a forgatásban alkalmazott rekordértékű technika megítélése biztos összeugrasztja a nagyérdeműt.

A háború vonzásában – Csapón kívül 20.: Richard Attenborough: A híd túl messze van / A Bridge Too Far

2017. július 22. – írta Tóth Gödri Iringó

Christopher Nolan háborús filmje, a Dunkirk még csak egy hete debütált a mozikban, de máris az év filmjeként emlegetik, egyszerre lebilincselő, érzelmes és átélhető háborúsfilmként, olyan alkotásként, amely kicsit újraírja a műfaj jellegzetességeit, s épp ezáltal válhat 2017-ben egyszerre kasszasikerré és a kritikusok kedvencévé. És az új sikerek eszünkbe juttatnak régieket is, hiszen a második világháború döntő eseményei sok rendezőt megihlettek. Az idén 40 éves A híd túl messze van című film épp a másik oldalt mutatja meg: a Dunkirkben az angol katonák próbálnak hazájukba visszajutva megmenekülni a német túlerő elől, míg Richard Attenborough klasszikusában a területeket visszafoglaló szövetségeseket látjuk, immár ők lévén fölényben.

Túlélni földön, vízen, levegőben – Christopher Nolan: Dunkirk

2017. július 19. – írta Sándor Anna

Nolan végre ismét bizonyítja, hogy meg tudja őrizni Hollywoodban a szerzői filmes vonásait. A Dunkirk kreatív, ütős, emlékezetes film, ami kollektív tapasztalatként mutatja be a mentőakció eseményeit.

A bűntudat ötven árnyalata – François Ozon: Frantz

2017. május 18. – írta Rácz Viktória

A legszívszorítóbb emberi drámák még mindig a háborúhoz köthetők, valószínűleg ezért nem tudják a filmrendezők elengedni a világháborús történeteket. François Ozon egy 1932-es filmet, Ernst Lubitsch Broken Lullaby című alkotását dolgozta fel, az eredmény pedig egy szép, de felejthető történet lett a háborút túlélők csillapíthatatlan bűntudatáról.

Csak a lövészárok marad – Danis Tanović: Ničija zemlja / No Man's Land / Senkiföldje, 2001

2017. április 29. – írta Papp Attila Zsolt

Ki kezdte a háborút? Ez a kérdés többször is elhangzik a Senkiföldjében, amely – a valamirevaló háborús filmek zöméhez hasonlóan – épp ennek a kérdésnek az értelmetlenségére világít rá. A boszniai rendező finoman adagolja az iróniát és a helyzetkomikumot, a végére azonban az arcunkra fagy a mosoly.

Naptártól független állandó fagy – Kovács András: Hideg napok (1966)

2017. április 8. – írta Ferenczi Szilárd

A könyörtelenül múló idő, a történelmi véletlen és a sorsszerűség együtt annak érdekében léptek fel most, hogy Kovács András sajnálatos elmúlása kapcsán újból aktuális legyen beszélni a Hideg napokról. A film, és nyilván az alapját képező Cseres Tibor-regény is a magyar modernista hullám két kiemelkedő alkotása, ám az egyéni és kollektív háborús felelősség politikai mondanivalója mellett olyan formanyelvi újítást is jelentenek, amely túlterjed a keretek közé szorítható élménynél.

„Feszegettük a tűréshatárt” – Interjú Kovács Istvánnal, a Szürke senkik rendezőjével

2016. december 12. – írta Csiger Ádám

Az SZFE-n ötödéves Kovács István sikeres rövidfilmjei (Idegen föld, Betonzaj) után tévéfilmet rendezett Köbli Norbert forgatókönyvéből. A Szürke senkik direktorával interjúztunk.