Háborús

Mind egy szálig – David Ayer: Fury / Harag

2014. október 27. – írta

Brad Pitt a Becstelen brigantyk után ismét a hátországban tizedeli a nácikat. Amennyiben látványos és idegtépő tankcsatákra vágyunk, a Harag a mi filmünk. Már ha nem zavar az akcióra fokozatosan rátelepedő olcsó heroizmus és moralizálás, melyet még a színészek is csak hellyel-közzel tudnak hitelessé tenni.

Torz arányok – Peter Berg: Lone Survivor / A túlélő

2014. január 27. – írta

Peter Berg A királyság (The Kingdom) és a Csatahajó (Battleship) vegyes sikerei után továbbra is a háborús műfaj felé kacsintgat, és legújabb próbálkozását is az eddigiekhez hasonló várakozás előzte meg. Talán nagy szerepe van ebben annak is, hogy a SEAL-kommandósokról szóló film – természetesen – igaz történeten alapul, aminél jobb marketing nem is kell a tengerentúli piacra. De amint túllépünk a hype-on és végigüljük a 120 perces játékidőt, egyérteéműen kiderül, hogy A túlélő már megint egy olyan film, ami nem arról szól, amiről kéne.

Megér egy misét? – Jo Baier: Henri 4 / IV. Henrik, Navarra királya

2012. november 16. – írta

A Navarrai (IV.) Henrik (1589–1610) francia király körüli történelmi miliő már a némafilmeseket (Le Bargy: Guise herceg meggyilkolása, 1908) is többször megihlette. Furcsa, hogy önálló biopicre alig kerített sort a hetedik művészet, ez a mostani feldolgozás is adós marad a mélyebb portréval, viszont a régi vágású kalandfilmek kedvelői nem fognak csalódni.

Egy halálraítélt megszökött – Jerzy Skolimowski: Essential Killing / Ölésre ítélve

2011. december 6. – írta

Jerzy Skolimowski a Velencei Filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyerő Ölésre ítélve című opusa túlélőthriller: mintha Werner Herzog a Szökevényt remake-elte volna a Mocskos zsaru helyett. Skolimowski és a legjobb színésznek járó díjjal kitüntetett Vincent Gallo alakította főhőse nem maradnak szégyenben, de munkájuk elbukik a filmek túlélésért folytatott harcában.

Zsoldosmaffia – Ken Loach: Route Irish / Halál sugárút

2011. augusztus 4. – írta

A hétköznapi sorsokban rendszeresen kutakodó, aranypálmás Ken Loach ezúttal az Egyesült Királyság iraki szerepvállalásáról mondja el véleményét néhány keresetlen szóval. Azonban a manapság futó iraki-filmek és a megrázó képek ellenére a direkt analógia miatt a Halál sugárút súlytalanná válik.

A Hollywood–Szibéria útvonal – Peter Weir: The Way Back / A visszaút

2011. június 22. – írta

Peter Weir hét év után tért vissza az amerikai filmgyártás fősodrába – stílusosan egy visszatérésről szóló filmmel. A visszaút – amely az idei TIFF egyik legjobban várt „szupernóvája” volt – azon filmek közé tartozik, amelyek nem filmnyelvi kifejezőeszközeik innovatív használatával írnak filmtörténelmet, hanem témaválasztásuk bátorságával és jelentőségével.

A koktél neve: Sex on the Beach – Fred Zinnemann: From Here to Eternity / Most és mindörökké, 1953

2011. április 21. – írta

Fred Zinnemann 1952-ben bemutatott hátországi háborús melodrámájá(nak egészé)t illetően rosszul „hangsúlyoz” a közismert plakát, amelyen Deborah Kerr és Burt Lancaster szenvedélyes csókban forrnak össze egy napsütötte, hullámmosta tengerparton. Távolról sem a film legemlékezetesebb, avagy dramaturgiailag, netán képileg csúcspontot képező jelenetéről van szó.

Háború és lelki béke – Robert Altman: MASH

2010. december 9. – írta

[kritikaíró pályázat] Először nem értettem: lemaradt egy „s” a címből, vagy a krumplipürére célozgat? Egyik sem: mozgó katonai kórházat jelent. De aki epikus, melldöngető amerikai hazafias filmet vár, annál bizony hamar kiveri a biztosítékot a MASH.

Szűrő
Rovatok
Cikksorozatok
Filmműfajok
Tematikák

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers