Évről évre több és több film van a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, s ez halmozottan érvényes az idei, tizedik, jubileumi kiadásra. Szerkesztőségünk az egyre sűrűbb és egyre nehezebben navigálható fesztiválprogramban próbál elhelyezni néhány bóját – ezeket ajánljuk a ma kezdődő TIFF programjából.
Minden évben fokozott kíváncsisággal várjuk a TIFF szupernóváit. Nagy fesztiválokon sikerrel bemutatott, esetleg agyondíjzott alkotások között igazi gyöngyszemekre lehet lelni. Idén úgy tűnik, rengeteg családi dráma kívánkozott filmre – és ebbe a kategóriába –, lesz itt könnyűvérű anya, aki a lánya értékelését próbálja meg visszanyerni annak esküvője előtt (Copacabana), ikrek, akik édesanyjuk halála után ismerik meg annak tragikus életútját (Incendies), de olyan hölggyel is találkozhatunk, aki épp most szeret bele 7. (azaz hetedik) férjébe (7 Khoon Maaf).
A TIFF elhozza Kolozsvárra az Oscar holdudvarából a 127 órát és Susanne Bier Hævnenjént (Egy jobb világ), bemutatja az Arany Oroszlánnal kitüntetett Sofia Coppola-filmet (a címe Somewhere, nagymenő főszereplője pedig a kislánya személyében felbukkanó múltjával küzd meg), valamint a Berlinből Arany és Ezüst Medvékkel felszerelve útjára bocsátott iráni Jodaeiye Nader az Simint (hőse, az éppen elhagyott Nadar egy fiatal nőt alkalmaz beteg édesapja ápolására, de fogalma sincs a lány terhes voltáról és hogy férje nem tud arról, hogy munkát vállalt – elkerülhetetlen a hazugságok és botrányok sűrű szövevénye).
A macedón rendező, Milcho Manchevski Eső előttjének különös világa egész biztosan mély emlékeket vésett néhány éve nézőibe – most itt a míves képi világot és furcsa társadalmi kapcsolatokat filmre vivő direktor újabb különös munkája, az Anyák: kötelező darab, amely játékfilmből észrevétlenül dokumentumfilmbe hajlik át. A La Mosquiterát pedig, úgy véljük, már csak az Alzheimer-kóros nőt alakító Geraldine Chaplin miatt is érdemes megnézni.
S hogy ne keseredjenek meg TIFFköznapjaink a sötét tónusú tragédiáktól, néhány keserédes vígjáték is vár ránk a programban. Jó kis balkáni sztorinak ígérkezik a Mission London (a londoni bolgár nagykövetség feje tetején álló, korrupt világát láthatjuk, ahol a konzul duty free-boltot hozott létre, cigarettát árul hazája emigrált fiainak, a frissen csatlakozott EU-tagállam új nagykövete, Varadin pedig fő feladataként olyan estélyt kell szervezzen, amelyiken feltétlenül részt vesz a királynő is). Hűvös északi vígjáték lesz az Oldboys, amelynek bamba kisemberét egyszerűen egy benzinkútnál felejtik focista csapattársai, de fölöttébb kíváncsiak vagyunk Álex de la Iglesia új filmjére, a Balada Triste de Trompetára is: a TIFF-szervezők korábban 3×3-as válogatással hívták fel a figyelmet a spanyol rendező elsöprő fekete humorára és rendkívüli tehetségére.
A TIFF-en mindig is különösen erős volt a román vonal: az idén a 100% Lucian Pintilie-retrospektívvel – melynek keretében a közönség a román mester gyakorlatilag teljes életművét meg- vagy újranézheti – a szervezők még magasabbra tették a lécet.
A Magyar Nap „szupernóvája” kétségkívül az új Tarr Béla-film, A torinói ló, várjuk piszkosul, már csak azért is, mert a Magyar Filmszemlén sem lehetett megtekinteni, és kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen egy impozáns életmű deklaráltan utolsó filmje. Persze csak azért fókuszáltunk most a Tarr-műre, mert az Antigonét – házon belül lévén – annyiszor láttuk már, hogy el is felejtettük: újszülöttnek minden vicc új. Úgyhogy tessenek megnézni, hogyan jutunk el Szophoklésztól az erdélyi magyar filmkészítés problémáinak önreflexív feldolgozásáig, s mindenki hozzon magával még egy embert legalább – és ez nem vicc. Aki pedig arra kíváncsi, hogyan lehet összebékíteni a történelmi film mítoszképző jellegét a film noirral vagy a sajátos eastern-romantikával egy tőrőlmetszett – mégis ízig-vérig magyar(os) – tarantinói műfajkollázs keretében, ne hagyja ki Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid című opuszát: láttuk, nem bántuk meg.
És ha már vad dolgoknál tartunk, ne menjünk el szó nélkül az Árnyak szekció mellett, amely idén is megbízhatóan szállítja házhoz a mozgóképes borzongást. Nem mindegy persze, mi a borzongás forrása. Itt vannak például a szívünknek oly kedves távol-keleti rémmesék, amelyek idén sem hagynak majd cserben, ha totálisan eszement dolgokat keresnénk a fesztivál programjában. Mert a Láttam az ördögöt (Akmareul Boatda/I Saw the Devil) ugyan csak egy „szokványos”, hátborzongató dél-koreai detektívsztorival kecsegtet, A gyilkosok birodalma (Jianyu/Reign of Assasins) pedig kosztümös kínai látványorgiát kínál, a Zombik nagy cicikkel (Kyonyu Dragon: Onsen Zombies vs. Stripper 5) egészen leírhatatlan élménynek ígérkezik, bármit is jelentsen ez. Aki bátor, velünk tart.
A fesztivál szervezői minden évben igyekeznek különleges kereteket biztosítani az északi filmeknek, és ez szerencsére az idén sincs másképp: fókuszban Norvégia! A Jeg Reiser Alene (r. Stian Kristiansen) és az Engelen (r. Margareth Olin) vetítésein minden bizonnyal jelen leszünk, annál is inkább, mivel az utóbbiban a fesztiválon minden évben legalább egy filmben megjelenő, angyali Marie Bonnevie ismét megelevenedik a vásznon. Erik Skjoldbjærg, a nagysikerű Insomnia és a Prozac Nation rendezője, hosszú hallgatás után új alkotással jelentkezett: a Nokas Norvégia legnagyobb bankrablását eleveníti fel a rendőrök, a bankrablók, valamint az alkalmazottak szemszögéből. Annak ellenére, hogy a TIFF-en a mozitermek hűvöse ellenére sem lesz karácsonyi hangulat, Bent Hamer Hjem til jul-je (Északi karácsony) mégis kötelező. Ezzel szemben viszont Anne Sewitsky rendezői debütjére (Sykt lykkelig) nem érdemes időt fecsérelni, ezt már korábban is megírtuk.
A Határok nélkül szekció is rengeteg csábító – és remélhetőleg valóban szemtelenül határfeszegető – alkotással kecsegtet. A mexikói Preludio (r. Eduardo Lucatero) izgató és meglepően életszagú történetnek tűnik ahhoz képest, hogy ebbe a csoportba került, nem úgy, mint a belga SM-Rechter (r. Erik Lamens), amely egy kétségbeesett bíró történetét meséli el, aki felesége kedvéért extrém szado-mazo játékok művelésébe fog. A rövid leírás alapján ezt semmiképp nem lehet kihagyni. Két melankolikus történetet is várunk: a Kochegar (r. Alekszej Balabanov) és a Le quattro volte (r. Michelangelo Frammartino) keserédes mese az öregedésről és a magány szépségeinek lehetőségéről – előre gyanítjuk, hogy a tavalyi Postia pappi Jaakobille (Levelek Jakab atyának, r. Klaus Härö) vetítés utáni hangos zokogások és orrfújások majd ez alkalommal is megismétlődnek. Fliegauf Benedek legújabb remekét, a Wombot persze kitüntetett figyelemmel és szorongással várjuk, hiszen azért az mégiscsak kellemetlen érzés, hogy a fél világot már bejárta, hozzánk pedig csak most érkezett el, nagy nehezen... és így is csak az első két nap vetítik.
Az idei TIFF 3x3-as szekciójának (három rendező három-három filmje) egyik alkotója a legendás német zseni, Werner Herzog lesz, s máris szabálytalan előnnyel indul: a szekcióban négy filmje is szerepel. A retrospektív vetítések kedvelői örülhetnek a nagyon korai A törpék is kicsin kezdték címűnek, aki operát hallgatna a dzsungelben, annak ott a Klaus Kinski robbanékony főszereplésével készült Fitzcarraldo, valamint az éppen Kinskiről szóló, annak halála után készült hangulatos dokumentum-vallomásfilm, a Legkedvesebb ellenségem. Bónusznak pedig a szintén furcsa, egy lelenc zseniről szóló Kaspar Hauser. Ha nem lenne ennyi elég a játék- és dokumentumfilmben egyaránt remekelő Herzogból, akkor ott van tőle egy új film is, amely a hollywood által több popkorn eladása érdekében bevetett 3D-technológiát használja fel egy teljesen más célra: a Cave of Forgotten Dreams (Elfeledett álmok barlangja) című dokumentumfilm a dél-franciaországi Chauvet tárnáiba látogat el, ahol őskori barlangrajzokat hoz a harmadik dimenzió segítségével egészen közel a közönséghez.
Egy másik nagy német rendező szintén 3D-vel és szintén dokumentumfilmmel lep meg minket: Wim Wenders Pina című filmje a legendás táncosról, Pina Bauschról szól. Még a végén kiderült, hogy a 3D nem is annyira rettenetes dolog – ennek érdekében Wolf Bosse vizuális effektus-mester tart egy mesterkurzust eme technológiáról (június 5., vasárnap, 11:00, F. P./Republica mozi), többek közt éppen az említett Wenders-film kapcsán. És ha már mesterkurzus és worskhop: az egyik legérdekesebbnek ezek közül a Valdís Óskarsdóttir-féle ígérkezik június 10.-én a főtéri TIFF Lounge-ban. Az izlandi vágó nemrég debütált rendezőként, a tavalyelőtt is szerepelt filmje a TIFF-en, az idén pedig egyenesen a versenyprogramban vesz részt Kóngavegur (King’s Road, Király útja) című filmjével, de közben sűrűn gyűjtögeti tovább a kitűnő vágói krediteket is (Fedezd fel Forrestert!, Egy makulátlan elme örök ragyogása, stb.). Mindkét mesterkurzus ingyenes!
