A nagy sikernek és sajtónak örvendő filmfesztiválok kevésbé sztárolt résztvevői rendszerint a gyerekek. Amennyiben nem külön a számukra létrehozott rendezvényről van szó, egy gyerekzsűri vagy néhány workshop marad osztályrészük míg „a nagyok" vetítésről vetítésre, műhelymunkáról tárlatmegnyitóra és partiról koktélra rohannak.
Az elmúlt 5 évben viszont egyre több szerep jutott a következő filmnéző és -készítő generáció számára is, külön szekciókat hoztak létre számukra és egyre gazdagabb kínálat áll rendelkezésükre a fontosabb filmes fesztiválokon is. 2009 óta a Transilvania Nemzetözi Filmfesztivál is külön gyerekeknek szóló műsort is biztosít, ami apránként épül és erősödik, amint egyre több érdeklődő tanár és diák vesz részt rajta.
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál is eleinte csak egy líceumi tanulóknak szóló műhellyel, a Let's Go Digital!-lal kezdte 2007-ben, ahol a fiatalok megismerhették tíz nap intenzív munka és pár türelmes és segítőkész szakmabeli segítségével a (digitális) filmkészítés alapjait. Az igazán nagy kihívás azonban nem abban rejlik, hogy néhány tini el tud-e készíteni 10 nap alatt egy értékes vagy legalábbis nézhető filmet, hanem abban, hogy sikerül-e a mostani gyerekekben felébreszteni a vágyat a filmkészítés iránt? Hogy észreveszik-e milyen sokféleképpen lehet használni a képeket és hogyan változik meg a filmkép értelme és érteke a vágás, a vetítési helyszín és számtalan apró részlet hatására?
Adina Vărgatu és Dan Năstăsoiu elég összetett és nehéz feladatnak nézett elébe, amikor nekiállt iskolákat és tanárokat megkeresni, hogy először is meggyőzzék őket arról, hogy megéri elmenni a gyerekeknek szóló vetítésekre és, hogy hasznos tud lenni hosszútávon is ha az EducaTIFF-en részt vesznek. Itt nem csak arról van szó, hogy beterelnek egy, két vagy sok osztályt a moziterembe, hogy megnézzenek egy filmet közösen, hogy majd utána legfeljebb annyit döntsenek el a filmről, hogy az tetszett vagy nem tetszett. A résztvevők a vetítések utáni beszélgetések, a workshopok és a filmelemzés révén azt tanulnák/tanulják meg, hogy amit látnak és amit a látottak alapján gondolnak az két teljesen különböző dolog és a televízió és a filmek ezt nagyon jól „ki tudják használni".
A leghangsúlyosabb üzenete ennek a programnak, ami minden satjóközleményükön is szerepel az, hogy: „Ezekben az időkben, amelyekben élünk, nem csak az számít analfabétizmusnak, ha valaki nem tud olvasni, hanem az is, ha valaki nem képes megérteni és használni egy képernyő mozgó képeit, nem csak ha valaki nem tud a golyóstollal írni, hanem az is, ha nem tudja használni a videókamerát és a billentyűzetet. A gyerekek és a fiatalok mindkét szempontból alkalmasak kell, hogy legyenek, ahhoz, hogy teljes mértékben részévé váljanak a Társadalomnak." (Film: 21st Century Literacy, A strategy for film education across the UK, British Film Institute, UK Film Council, Film Club, Film Education, First Light & Skillset, 2008)
Persze egy olyan országban, ahol egyelőre nem létezik összefüggő filmes és médiásoktatás az iskolákban, egyelőre főképp a médiumra való érzékenyítésből áll ez a kiegészítő tanügyi program, csak nagyon hosszú távú terv lehet a tudatos nézők nevelése. Mivel tud ehhez hozzájárulni az EducaTIFF 3. kiadása? Osztályoknak szervezett filmnézésekkel, amelyeket szakemberekkel való beszélgetés és kérdezz-felelek követ, amit később a tanár is folytathat a szervezők által összeállított segédanyagok alkalmazásával. Egy filmkritikaírói versennyel, ahol különböző korosztályok vehetnek részt; ajándék workshopot nyernek a versenybe beválogatott gyerekek, ahol Mihai Fulger filmkritikustól tanulhatnak arról, hogy mire jó odafigyelni egy film nézésekor. A hab a tortán pedig, hogy Carsten Siehl, a németországi Lucas nemzetközi gyerekfilmfesztivál képviselője több műhelyt is tartott az elmúlt hetekben, mind Kolozs megyei tanároknak, mind osztályoknak, amelyek segítettek a résztvevőknek, hogy meglássák a kép és jelentése közötti különbségeket.
Volt szerencsém beszélgetni különböző gyerekekkel különböző vetítéseken az EducaTIFF keretében (is) és érdekes volt látni, hogy minden korcsoportnak megvoltak a maga nehézségei: a kicsik nem látják a történettől a filmet, a gimnazisták figyelnek és kérdeznek, a licisek görcsölnek, hogy nehogy butaságot mondjanak vagy, hogy a haverok nevessenek. De nem volt egyetlen olyan beszélgetés sem, ahol nem érződött volna, hogy csírájában ott van a megértés, az értelem és az értelmezés. Ezért várom most nagy izgalommal a fiatal kritikusok pályamunkáit: hamarosan megtudom, hogy meddig lehet eljutni a filmes oktatással pár hét fesztiválozás és előfesztiválozás alatt.
Hasznos linkek: