Rövid, de
annál töményebb nap. Egy odavágós japán és egy szájtátós kazah dráma mutatkozott
be, előbbi versenyfilmként is fut. Holnapra csúszott a Test/Antitest
és rendezője, aki a fesztivál hátralévő idejében Budapesten tartózkodik.
Szamócás süti
Keleti virtus, négy hétköznapian valóságos lány, négy hős, aki nem váltja meg a világot. Mégis hősök, mert túlélik a hétköznapok valóságát, és amúgy is egy népszerű manga világából keltek életre. A négy fiatal nő életébe két párhuzamos történet egymás mellett futtatásával nézhetünk bele. Két-két főszereplő, akik önmagukban is érdekes karakterek, de egymással való kapcsolatuk valami meghatóan izgalmas játékot eredményez. A két sztori néhány felületi ponton még éppen összeér, hogy fokozódjon a zavar, amit a lányok közti hasonlóság és a snittek egymásutánisága okoz, hogy teljes lehessen a káosz a néző fejében. Idő kell, hogy megjegyezzük az arcokat, és tisztán lássuk, hogy ki kicsoda, hogy felfogjuk, ki tette fel a kérdést, és ráébredjünk ki is válaszolt.
Adott a bulémiás festő, akinek legfrissebb megbízása egy borító elkészítése az Istenre való asszociáció jegyében. Lakótársa az egyszerű lány, az irodai mindenes, aki annyira kedves, annyira nincs vele semmi gond, hogy őrület egy fedél alatt élni vele. Ő az, akit lakótársként egy idő után provokálni kezdesz, hogy történjen végre valami: legalább egy jó veszekedés, amikor úgy igazán ki lehet mondani dolgokat – de nem. Semmire nem reagál úgy, ahogy reméled, és már ettől kapsz idegbajt. A háziasszonyos-gondoskodó dolgaival pedig egyszerűen világgá tudna kergetni.
Aztán adott egy – csak így, hétköznapian egyszerűen – kurva, aki koporsóban alszik, munkából hazaérve átváltozik laza bringás lánnyá, aki szerelmes a legjobb barátjába, de tudja, hogy ez utóbbi elvetélt ötlet. Az ő párja a recepción dolgozó kolléganő, aki szintén Istent keresi, minden este imádkozik, rámozdul a főnök, s innen már csak egy momentum marad: a halálát kívánni.
Annyira emberi, annyira fájóan élő és közhelyes helyzetek ezek, hogy tényleg nem sok hiányzik ahhoz, hogy bugyutává váljanak. Mégis szép, mégis izgalmas. Tiszta tud maradni, mert van öniróniája. Két dolog motoszkál a mozi után az emberben: ezt egy nő rendezte; és ezt egy nő soha nem tudná megrendezni. Tényleg férfi volt…
A rendező mellett azonban ott a négy csodaszép japán színésznő, aki minden nőiességét beleadja a munkába. Általuk igazán hiteles ez a két óra, és ott van még a stáb – annyi erotikát és szépséget pakolnak a 35 milliméterre, amennyi csak ráfér. Feszes, mozgalmas tempó, letisztult díszletek, pontos beállítások, félelmetes képek építik a filmet, az mégis könnyű tud maradni.
Laza, finom szórakoztató film, amíg elsőre bele nem gondolsz, hogy talán sokkal több is van benne ennél. Isten, élet, halál, szerelem. Isten, aki talán egy kő, talán egy paradicsom, talán nem is kell, hogy létezzen. Élet, ami adható egy gyermek vagy egy festmény formájában. Halál, ami lehet egy kisállaté, egy barátságé, vagy a sajátunk, amit minden egyes bulémiás hányással kiveszünk magunkból. Szerelem, ami talán csak egy maszturbálás, fáradt szex a pénzért vagy egy fülledt éjszaka valakivel, akit mindennél jobban akarnál, mégsem érez irántad semmit. Talán mindannyian önmaguk kurvái, egszerűen csak nők, esetlenül hétköznapian.
Kek
Szerelem ismét, de itt teljesen más körítéssel. A maga hagyományos módján, egyszerű, tiszta és mindent odaadó tradicionális érzelemmel. Egy tiltott dolog, ami harcot és halált szül.
A kazah sztyeppékre költött Rómeó és Júliának olyan elemi ereje van, amit csak egy temperamentumos nép vad, túlfűtött férfi tagjai tudnak produkálni. Egy szabad nép szabad fiai. Akik a végtelen sztyeppéken a széllel lovagolnak élettől halálig. Kibékíthetetlen családi ellenségeskedés szülte szerelem ez, ami véres bosszút és megtorlást kíván, de őrületet szül, majd halált vetél.
Gyönyörű tájakon játszódó lélegzetelállító képek, szenvedéllyel és indulattal minden pillanatban. Valóságos, mai, időtlen. Elhiszem, hogy mindez tegnap történt, de azt is, hogy ötszáz éve. Lényegében semmit nem számít.
Kapitány, parancsolja már le azt a két embert a korlátról! Ott állnak a hajó orrában, és széttárják a kezüket a szélben... Kate és Leo, azt hiszem. Még le találnak esni.
