Tegnap elfelejtettem
valami elég fontosat. A Spielberg-film vetítése után a fesztiválon először
kaptunk szavazócetlit. Ezt a hátrányt a Külvárosi ámokfutás már soha nem hozza be… A mai egyébként eddig a legerősebb és legkíméletlenebb nap.
Legerősebb, mert négy remek alkotást láthattunk, legkíméletlenebb, mert mindez feszített tempóban zajlott: kétóránkénti kezdéssel, másfél óránál hosszabb filmekkel.
A csillagos ég alatt
Egy másnapos, reggeli ébredés, egy felvett telefon. Ez a film a városi művész-ficsúrt változtatja pillangóvá. Egy lepattant lakás gyűrött ágyneműjéből a vidéki hegyormok tisztaságához vezet. A gyermeki lét tiszta ereje, a halál tragédiájának közelsége a két húzóerő, ami a legnagyobb hatással van mind a karakterekre, mind a film képi világára. Felnőttmese remek zenével, gyönyörű képekkel, jóízű humorral, kellő iróniával. Ezt a filmet újra fogom nézni, akárhogyis.
Fél Nelson
Jobbnál jobb. Ez a film jól is indult. Elkezdődött egy nap. Aztán megismertük Dant (Ryan Gosling), a történelemtanárt, előbb mint sziporkázó egyéniséget, majd mint szétcsúszott drogfüggőt. De nem csak mi láttuk így: Drey, a kis 13 éves fekete tanítvány is szembesült a betépett, magatehetetlen tanárbácsival. Valamiféle láthatatlan szövetség alakul ki kettejük közt: menekülnek valami elől, vagy inkább belemenekülnek valamibe, amiről azt hiszik, meg tudnak kapaszkodni benne. Dan esetében ez konkrétan a drog, Dreynél pedig a helyi díler, az általa nyújtott védettség. Küzdelem, kétség, megalkuvás, hatalom, pusztulás. Sallangok nélkül. Mocskosságában válik ez a film tisztává, karakterei pedig a szenny által feloldozottá. Ryan Gosling maradandót alakított, de nem csak miatta sikerült ilyen izgalmas, színvonalas filmet kerekíteni: a teljes stáb benne volt a sikerben. Kötelezően megnézendő, de készülni kell, a film nem egy vidám mese: lehúz.
A tízperces szünetben hallottam a mozi előtt állókat arról beszélgetni, hogy a film unalmas volt. Sajnos a miértre nem kaptam választ, mert egy kéregető asszony félbeszakította az eszmecserét. Nem értem, mire gondoltak.
Félhold
Közel-keleti road-movie kölcsönbusszal, fenséges tájakon, évszázados hagyományokkal, de a legújabb technikai eszközökkel, sziporkázó útitársakkal, politikai felhanggal. Keserédes történet. Illetve nem: a történet komoly és inkább keserű, de nevetős gúnyába öltöztették – Moma és tíz fiának utazása, no meg az autentikus zene magával ragad, és jókedvet varázsol.
Mindenkihez szól, aki kicsit is nyitott erre a kultúrszférára, sőt aki nem, annak még inkább, hogy kedvet kapjon hozzá.
Az erkélyről sem írtam még. A délután négykor kezdődő sajtóvetítés nyilvános, vagyis inkább fordítva: a vetítés nyilvános, és „a sajtó képviselői a szabad helyek függvényében látogathatják”, ami azt jelenti, hogy aki nem fizető mozilátogató, azt a galériára terelik. Ez csak azért kiszúrás, mert innét ugye lefelé kell nézni, és egy-két fej mindig belelóg a képbe… Mellesleg a széksorok közti távolság szűkebb, elég kényelmetlen innen nézni a filmet, miközben lent általában lenne hely. De ez igazából nem probléma. Az abszurd csak az, hogy egyébként – a fesztiválon kívül – drágább az erkélyre szóló jegy az Urániában. De a csillárra pont jó a rálátás, és be kell vallanom: gyönyörű egy példány.
Ahová a pápa is gyalog jár
A város, amit a pápa juttatott csődbe, valahol Uruguay és Brazília határán fekszik, és a csempészek fellegvára. Nincs is más megélhetési mód a lakosok részére, mint a napi 60 km kerékpározást jelentő áruszállítás. A csoda reményében, más megoldás után ácsingózva mindenki terveket sző, hogy miből gazdagszik meg azon az egy napon, mikor az egyházfő odalátogat.
Mérhetetlen irónia, temérdek cinizmus, kis családi kakaskodás, gyermeki és apai álmok, melyeket csak az anyai gondoskodás hangolhat össze. Üde dél-amerikai színfolt: bátor témaválasztás, jól válogatott zenei háttér, önfeledt szórakozás.
Ha valahol a távolban van is jéghegy, ma jócskán olvadt belőle…
