A Raya és az utolsó sárkány nem újít műfajt vagy filmnyelvet, minden ízében jól ismert és biztosan működő megoldásokra épül, nincs saját szabályokra épülő belső világa, mégis szép, szórakoztató, akciódús és nagyon mai. Megéri megnézni.
A Disney stúdió a Raya és az utolsó sárkány esetén biztosra ment: elővette régi jó tündérmese-receptjét, modern szereplőkkel népesített be egy legendai világot, hozzágyúrt néhány klasszikus filmből származó idézetet, átvett pár kungfu- és szamurájfilmes bunyókoreográfiát, és máris borítékolható sikerrel tette a pandémiától kiéhezett moziközönség elé ezt az újabb mesét.
A helyenkén élénk akciójeleneteket, Csillagok háborúja-áthallásokat is tartalmazó történet egy apokalipszis utáni, Mad Max-szerű világban indul. A sivatagos, kihalt pusztában, furcsa sziklák között „motorozik” egy vándor, és elmesél egy 500 éves legendát meg egy hat évvel korábbi, végzetes baklövést. A film jelenében a kamaszlány Raya az elveszett sárkányt keresi, miután egy naiv lépéssel újra rászabadította a világra a legendai múltban elűzött Gonoszt, amely kővé változtatott mindenkit, aki az útjába került, köztük Raya társadalmi utópiáról és a klánok egyesítéséről ábrándozó apját is. A világban még mindig lila füstként tomboló gonosz lények (élőlények egyáltalán?) kicsit olyanok, mint a mások a Trónok harcában: minden ember fiánál erősebbek, ugyanakkor kívülállók is, hiszen az ember elsődleges ellensége itt is a másik ember. Az egymással szemben álló klánok is kicsit olyanok, mint az HBO-sorozat népei vagy Délkelet-Ázsia nagyon leegyszerűsített és sztereotipizált lakói, sugallva ezzel azt, hogy amit látunk, maga a Világ, s ha Rayában ez még nem is tudatosul, az egész emberiség megmentése a feladata (annyi biztos, hogy ezzel a filmmel nincsenek „diversity”-jellegű problémák).
Az akciófilmes és képregényes elemekkel dúsított felnövéstörténet nagyjából kiszámíthatóan alakul, bár a kulcspillanatok azért tartogatnak meglepetést, és ez így rendben is van. Hősnőnk happy endhez vezető útja különös(nek szánt) helyeken vezet át, egész kis csapat verbuválódik köré magukat sajátos módon feltaláló árvákból, és legnagyobb konfliktusa pedig egy másik bakfishoz kapcsolódik, aki nem árva (pedig ugye mindenkinek jobb lenne, ha ő is az lenne).
Raya ugyanakkor tökéletesen illeszkedik az utóbbi évtizedek Disney-hercegnőinek sorába: harcias amazon, akárcsak Mulan, céltudatos és határozott, akárcsak Vaiana, önálló, mint Aranyhaj és modern, mint Tiana, sőt, ez a film mindjárt két princesszel bővíti a sort. Raya mellett, illetve vele szemben ott áll Namaari, a maga szuperdivatos frizurájával, és amilyen „girl talk”-ot ők ketten képesek összefecsegni, azzal a mai kislányok igazán könnyen azonosulhatnak. Bár Raya – hál’istennek – nem fakad mindegyre dalra, amiből anno Hamupipőkéék rajzfilmes divatot csináltak, a cuki segítő állat nem hiányozhat mellőle. Tuk-Tuk egy ászka, egy tatu, egy öleb, egy motorbicikli, egy tank és egy labda szerencsés keresztezésével jött létre, a jól bevált Disney-recept szerint: nagy, ártatlan szeme, fehér egérkefogai és sima bundája van (az egész filmben egyébként meglepően jól kidolgoztak mindent, ami bunda vagy haj), aranyosan csetlik-botlik, és hűséges társa – adott esetben közlekedőeszköze – a hősnőnek.
Maga a sárkány, a másik címszereplő – aki természetesen hamar előkerül – jobban hasonlít egy hosszúra szabott plüss csillámpóni-unikornishoz, mint hagyományosabb, pikkelyes és tűzokádó rokonaihoz. A régi kínai rajzokon kígyózó sárkány Disney-rajzfilmes változata közelebb áll az Így neveld a sárkányodat franchise által megismertetett kedves, barátságos és emberi hibákkal is jócskán felruházott lényekhez – cserfes, szeleburdi, kicsit hiú stb. –, annyi különbséggel, hogy Sisu beszél (és milyen jó választás volt Awkwafina karcos hangja a megszólaltatásához!), és sosem lesz belőle háziállat, hiszen ő az emberek fölött álló, emberek lelke mélyére belátó, természetfeletti lény, maga a testet öltött Jóság.
A szereplők az uncanny valley határán egyensúlyoznak – azt kell mondanunk, hogy a modern technológia varázslatos, mint egy ősi, kínai sárkány: fantasztikusan kidolgozott a mimika és hiteles az emberi mozgás, csakhogy néha már-már kísérteties a valószerűségük –, de szerencsére nem esnek át azon a vékony határon, amin túl már háborzongató lesz az egész.
A filmnek természetesen van egy tanmesei vonala is: a barátságról, az összefogás fontosságáról, az egymásba vetett hitről, a kitartásról és a reményről mesél a gyerekeknek.
A Raya és az elveszett sárkány a szemnek kellemes, akciódús, humoros és szórakoztató, a jól ismert sémák most is működnek, és cseppet sem unalmas az, ahogy újra vannak variálva. Hát dőljünk csak hátra, és adjuk át magunkat a mesének!
