Az első majdnem-elalvós reggel. A BKV felére faragta húszpercesnek induló késésem – hála
érte. Így tényleg csak a leglényegesebb dologról maradtam le a mai első
film kapcsán: a bűnről. Virágzó narancsfák, Spielberg Spielbergről és Loren Cass a második napon.
Virágzó narancsfák
A bűnhődés viszont már megvolt. S mindez vágyba és vezeklésbe torkollott… Vezeklés kevésbé, vágy annál inkább. Spanyol vér, spanyol virtus, argentin tangó. Nem is értettem, miért nem flamenco, de aztán megkérdeztem. A film Buenos Airesben játszódik, ott is forgatták. (Állítólag legendás a Budapest–Buenos Aires hasonlóság, de nem tehetek róla, én nem ismertem fel…) Antonio González Vigil, a rendező azt mondta, Argentína Spanyolország kivetülése nagyban, ami itt a flamenco, az ott a tangó. Szerintem azért ez kicsit sántít, pláne, hogy a filmben a tangó szinte csak háttérzene – talán egyetlen táncjelenet van, és az sem meríti ki a tangóban rejlő mélységes erotikát. De a filmre visszatérve: adott egy túl erős, de jó szándékú, mégis gyilkossá váló pszichiáternő, egy víg özvegy és egy nyomozó, aki barátja és egyben kollégája eltűnését akarja felderíteni. A kérdés az, hogy hármuk közül ki miért akarja a másikat, ki milyen árat hajlandó fizetni ezért, és ki mit tűr el a másiktól. A helyzet annyira kiélezett, hogy igazán nem kellett volna sok a feszültség szinten tartásához. De a dráma helyett inkább egy érzelgős, sokszor színpadias, langyos krimi lett az egészből.
Fontos információ, hogy idő és infrastruktúra hiányában a film beta-verziója jutott el Budapestre, ezen még csiszolni fognak – mondta a rendező a filmvetítés után. Különben kedves, barátságos figura, két interjú közt sikerült néhány percet beszélnem vele, tisztáztuk ugye az argentin-kérdést, és asszociációs játékot játszottunk: mondtam neki öt szót a film kapcsán, és másik ötöt vártam cserébe. Erre volt időnk és alkalmunk. Csak felsorolom, az elsők azok, melyeket én dobtam fel: tangó – érzelmek; szex – Isten; nő – szex; tenger – tér; film – pszichoanalízis. Valójában nincs ebben semmi meglepő, azon kívül, hogy a szexről Isten jutott eszébe, ha lett volna idő, talán rákérdezek… De már véget ért a szünet.
Richard Schickel: Spielberg Spielbergről
Spielberg nem csak kiváló rendező, hanem kiváló előadóművész is. A bölcs öreg, aki meséket álmodott, és vászonra festette. Ez amolyan nosztalgiamozi volt: ezer éve nem látott képek, jóleső borzongás, mosolyra húzódó száj. Steven Spielberg egy moziban ül és mesél az életéről, a moziról. Nem. A gyermekkoromról. Ha holnap nem lenne Titanic, biztos E.T. -t, Cápát és Indiana Jonest néznék. Talán egy Jurassic Park is beleférne. Szeretem Spielberget, és nemcsak a gyermekkoromért: a felnőttfilmjei miatt is. Jajj. Lehet, hogy ez egy ilyen nem szeretem–szeretem–mégsem szeretem fesztivál lesz?! Tegnap Russel Crowe, ma Spielberg – holnap talán mégsem nézem meg a Joy Divisiont…
És ismerős arcok. De most már olyanok, akikkel nem merül ki a találkozás egy hellót kísérő mosolyban. Olyan arcok, akikkel át lehet ugrani a szomszédba ebédelni. Az a pont, amikor a filmfeszt ténylegesen társasági eseménnyé válik. Elkezdődött. Már nem csak a filmekben lubickolok.
Loren Cass
A film, ami sokkal több lehetett volna. Vártam a beharangozott radikalizmust, páratlan erőt, elszántságot. Hiába. Mindenből egy kicsit. Kicsi dokumentumhatás, kicsi sztori. Kicsi verekedés, kicsi vér. Kicsi öngyilkosság (kis mennyiségű tabletta), kicsi hányás. Erős gondolatokat próbál átszuszakolni a vásznon, de nem karakteresen teszi. Szétcsúszik, a szálak inkább gyengítik egymást, mintsem stabil hátteret teremtenek ennek az elég kényes témának. Ez egy laza szkeccs a floridai Saint Petersburg ráérő huszonéves punkjairól 1997-ben.
A korábbi faji forrongásokról szóló archív hang- és képanyag nem teszi radikálissá és erőssé azt a filmet, ami csak próbál mutatni valamit. Chris Fuller (rendező, forgatókönyvíró, vágó, színész) vagy nyolc évig dolgozott rajta. Ami igazán sikerült neki: néhány igazán szép, izgalmas beállítás, és a zene. A képei erősek, nem a jelenetei. A várakozás az útpadkán, a benzinkutas kép, a fotelben kigyulladó ember mind szépen kivitelezett ötlet. Talán nem kellett volna belemagyarázni ezt a faji dolgot, és akkor most nem húznám a szám. Mert ha csak a srácok üres napjait akarná megmutatni, akkor szinte tökéletes is lehetne, hiszen pontosan olyan ez a film: szétcsúszott, levegős, ide-oda kapkodós. Csak ehhez a párhuzamhoz ki kellene vagdosni az archív blokkokat, és tényleg elfelejteni ezt a faji ügyet. Meg talán kicsit durvábban verekedni.
Véget ért a második nap is, és még messze nem látszik semmilyen jéghegy.
