Pólik József Debrecenben forgatott kisköltségvetésű játékfilmjében megvannak azok az ötletek, amelyek megfelelő kidolgozásban egy egész jó filmet eredményezhettek volna. Az Életem legrosszabb napja már a címében sem következetes, hiszen a történet nem egyetlen nap alatt játszódik. Ez a hiba pedig jól rávilágít arra, hogyan bukik el amatőr hibák miatt az egyébként kreatív film.
Sosem kellemes érzés „belerúgni” egy olyan filmbe, amit lelkes emberek saját költségvetésből készítettek el, de hiába nem az Életem legrosszabb napja volt életem legrosszabb filmje, ez nem változtat azon a tényen, hogy elég fárasztó és sokszor kifejezetten idegesítő nézni. Pedig igazából tele van olyan ötletekkel, amelyek alapján születhetett volna egy kapunyitási pánik helyett kapuzárási pánikkal foglalkozó VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. A film főszereplője András (Gelányi Imre), aki 50. életévét betöltve is teljesen életképtelen: nála körülbelül harminc évvel fiatalabb barátnője a saját szülinapi buliján csalja meg, házának egyetlen potenciális vevője az iskoláskori bántalmazója, a félőrült szomszédja egy univerzumokon átutazó Jézust hirdető szektába akarja beszervezni, és egy nyugdíjas asszony prostituáltként használja.
Igazából az Életem legrosszabb napja rövidfilmek sorozata, ugyanazzal a főszereplővel – ezt a jelleget erősítik a szegmenseket elválasztó fejezetcímek (pl. Boldog vagyok, csak ilyen az arcom). Csakhogy a nézőnek egy játékfilm esetében vannak bizonyos elvárásai, amelyeket ez a film nem képes kielégíteni. Már a címadással kapcsolatban is megemlítettem a következetlenséget, az Életem legrosszabb napja rákfenéjét. Persze rá lehet fogni a film abszurd hangulatára a semmiből előkerülő karaktereket és az össze-vissza bontakozó cselekményt, azonban sok jelenetnél érződik a feleslegesség – ennek talán legegyértelműbb példája az exbarátnő Nóra (Mészáros Ibolya) és édesanyja (Fóris Judit) a film egészét véve teljesen jelentéktelen történetszála.
Még ezzel sem lenne probléma, ha a párbeszédek úgy lennének megírva, hogy azok autentikusnak hassanak. Szinte ironikus, ahogy az előbb említett jelenetnél vita közben András többször rászól Nóra anyjára, hogy ne monologizáljon – mert pontosan ez a film legnagyobb problémája. Mindenki folyton monologizál, de nem úgy, ahogy a való életben néha rájön az emberekre a közléskényszer, hanem úgy, mint színészek, akiknek be kellett magolniuk a forgatókönyv tízsoros mondatait. Ezért hiába az érdekes és vicces szituációk, a túlbeszélés megöli a filmet, és a színészek sem tudnak megküzdeni a hiteltelen mondatözönnel, csak felsorolásszerűen mondják a magukét. Színészi alakítás szempontjából egyébként Gelányi tökéletes választás András szerepére, arcán ott a világ összes fájdalma, ha kicsit kevésbé lenne antipatikusra megírva, máris kevésbé utálnánk a karaktert, mint ő saját magát. Emiatt a kínlódása nem tragikus, inkább csak unalmas.
A film mégis tud maradandó élményt nyújtani, ha türelmesen végigvárjuk az első egy órát. Az Álomlány-szegmens annyival erősebb, mint bármelyik azt megelőző mikrotörténet, hogy sokkal jobban megérte volna erre felhúzni az egész filmet, vagy esetleg átalakítani egy rövidfilmmé. András telefonon megrendeli a legszebb „álomlányt” a strici Sanyitól (Nyitrai Illés), ám valójában nem a legszebb prostituáltat kapja, hanem az egyetlent: Sanyi negyvenes éveiben lévő, kissé leharcolt feleségét. Az olcsó parókában és még olcsóbb parfümben érkező Carmen (Sőreghy Ágnes) nem tüzeli fel Andrást, aki ezért csak a kiszállásért akar fizetni, a szexért nem. Carmen már eleve nem túl lelkes – a film legviccesebb jelenete, amikor a csábítás közben rátelefonáló Sanyival rezzenéstelen arccal, András füle hallatára közli, hogy szerinte pszichopata a kuncsaft – viszont a pénzét megköveteli, ezért odaszól férjének, hogy jöjjön balhézni. Amíg Sanyira várnak, a két egymást eléggé utáló ember elkezd beszélgetni, és kialakul egy teljesen valószínűtlen szimpátia közöttük. Kár, hogy Pólik nem ebből a fél órából hozott ki egy sokkal feszesebb filmet, mert itt tényleg kaptunk valami emlékezeteset.
A sok gyermekbetegsége ellenére jó az irány, ha Pólik a következő filmprojektjénél több időt tölt el a forgatókönyv csiszolásával – esetleg még maga mellé vesz egy tehetséges szövegírót is – akkor akár olyan alkotás is létrejöhet, melyet Debrecenen kívül máshol is nagy sikerrel fognak játszani a mozik.