Szűcs Dóra zártszituációs thrillerében leginkább a szándék és a szenvedély értékelhető.
Az eddig főként tévés produkciókon munkálkodó Szűcs Dóra első egész estés mozifilmje, a Patthelyzet nem az állami filmtámogatási rendszer égisze alatt készült, ennél fogva alighanem jóval több lelkesedésből és szerelemből forgatták, mint amennyi pénzből. Ez az arány azonban éppen megfelelhet, ha egy film alkotói tökéletesen tisztában vannak a határaikkal, és miközben csakis addig nyújtózkodnak, amíg a takarójuk ér, kreatív megoldásokkal fedik el a költségvetés szegényességéből adódó problémákat. Hogy a Patthelyzet rendezőnője is erre törekedett, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy filmje egyetlen helyszínen játszódik, a központi konfliktus pedig mindössze öt (de maximum hat) szereplő között bonyolódik.
Adott egy kisvárosi bankfiók és hozzá a szokásos szereplők: a bankigazgató (Kálloy Molnár Péter), a gazdag ügyfél (Kádár L. Gellért), az ügyintéző kisasszony (Szabó Erika) és a biztonsági őr (Szalay Bence). Egy átlagosnak induló reggelen azonban csatlakozik hozzájuk egy kevésbé átlagos, de a mozgóképes banki környezetbe épp annyira illő figura, egy bankrabló (Szabó Máté) is, akinek pénzlopási kísérlete már a kezdetekkor meghiúsul. A pénzét az utolsó vérig védelmező, meglehetősen visszataszító jellemű igazgató ugyanis a rablás közben megnyomja a pánikgombot, amivel nemcsak a mindenre elszánt fegyveres támadót, de magát, az ügyfelét és az alkalmazottait is foglyul ejti az épületben, hamarosan viszont arra is fény derül, hogy a rendőrség mielőbbi helyszínre riasztása egyik kutyaszorítóba került szereplőnknek sem igazán áll érdekében. Mégpedig azért, mert mindenkinek a fiókban lévő nagyösszegű készpénzre fáj a foga…
Amilyen praktikus ötlet egy alacsony költségvetésű mozinál zártszituációs kamaradrámában gondolkodni, épp annyira kockázatos vállalkozás is. Egy ilyen film esetében ugyanis minden a feszes és pörgős párbeszédeken, a fordulatok megfelelő adagolásán, valamint a szereplők közti viszonyrendszerváltozáson áll vagy bukik. Ahhoz pedig, hogy egy olyan thrillersztori másfél órán keresztül izgalmas tudjon maradni a nézők számára, amelyben akciószinten igen kevés látványos dolog történik, általában több, mint zseniális alkotókra van szükség. Olyanokra, mint Hitchcock (Mentőcsónak, A kötél), Tarantino (Kutyaszorítóban, Aljas nyolcas), vagy éppen Sidney Lumet, aki a Patthelyzetéhez nagyon hasonló alaphelyzettel operált az 1975-ös Kánikulai délután című klasszikusában. Próbálkozni persze mindig lehet, és Szűcs Dóra ezt tisztességgel meg is teszi. A másodmagával jegyzett forgatókönyv sztorija korrekt, a feszültségépítés megfelelő, a fordulópontok mindig akkor érkeznek, amikor épp leülne a cselekmény, a csavarok pedig többnyire sikeresen kijátsszák a nézői számításokat, mindemellett azonban mégsem állíthatjuk azt, hogy a Patthelyzet hibátlan alkotás lenne.
Persze nem is kell annak lennie, hiszen első nagyjátékfilmről van szó, annak megszokott, de nem túl súlyos gyerekbetegségeivel. A steril és ingerszegény bankfiókbelső mellett ilyen zavaró tényező például az, hogy Szűcs mintha nem igazán tudta volna eldönteni, hogy mennyire akarja komolyan venni a történetét. A Patthelyzetben egymást váltják a könnyedebb hangulatú, bűnügyi vígjátékokat idéző szituációk és a véresen komoly helyzetek, ez a két dolog pedig itt valahogy nem áll olyan jól egymásnak, mint a filmben megidézett és fentebb is említett Kutyaszorítóban című Tarantino-opuszban. A Patthelyzet másik gyengeségét a szereplők közt elhangzó dialógusok jelentik. Nyilvánvalóan senki nem várhatja el a forgatókönyvet másodmagával jegyző rendezőnőtől, hogy hősei Tarantino figuráinak szintjén és stílusában, frappánsan és idézhetően kezdjenek el odamondogatni egymásnak, de egy olyan mozinál, ahol ekkora hangsúly van fektetve a párbeszédre, nem feltétlenül előnyös, ha az ennyire direkt módon és papírízűen szolgálja ki a cselekményt. Az élettelen megszólalások minden bizonnyal ahhoz is hozzájárulnak, hogy a szereplőgárdából nem igazán tudunk megkedvelni senkit, vagy ha valaki iránt mégis éreznénk némi szimpátiát, a pusztán a cselekmény által vezérelt forgatókönyv a végső, mindent átértelmező nagy csavar révén gondoskodik arról, hogy ez a rokonszenv is elillanjon. A figurák egytől egyig negatív hősök, amivel még nem is lenne különösebb baj, ám a motivációjuk túlontúl egyértelműen a pénz megszerzésére épül, háttérsztorijukról, a többiekhez fűződő múltbéli szálaikról, érzelmi indíttatásukról csak néhány felskiccelt mondatból informálódhatunk. Mivel pedig az szinte egyikük esetében sem derül ki, hogy pontosan miért is van szüksége a pénzre, mihez kezdene vele, ha végül győztesként kerülhetne ki a bankcsapdából, egy ponton túl a meghökkentő csavarok ellenére is kissé tétnélkülivé válik az anyagiakért folytatott marakodás. Ahogy az is, hogy éppen ki kinek ereszt vagy nem ereszt golyót a fejébe…
A fent listázott fájó pontokat a színészi játék többé-kevésbé orvosolja. Ahhoz eddig sem fért kétség, hogy Szabó Erikát jó lenne minél többször látni a nagyvásznon, de akit esetleg A Viszkisben nem győzött meg a címszereplőt alakító Szalay Bence bankrablóként, az most komikus módon tehet vele egy próbát biztonsági őrként is. Rajtuk kívül Kálloy Molnár Péter brillírozik az önmaga paródiájának megírt, de amúgy egészen szórakoztatóra sikeredett gátlástalan és zsarnoki bankigazgató szerepében, az erdélyi származású Kádár L. Gellért játékára pedig ugyanannyira nehéz panaszkodni, mint amennyire kijelenthető, hogy Szabó Máté bankrablóként tanúbizonyságot ad arról, hogy nemcsak szinkronhangként számíthatunk rá biztonsággal, ha mozifilmről van szó.
Bár az szinte biztos, hogy a nézőtéren senki nem hiányolta volna a végefőcímet megszakító bakiparádét, illetve a Patthelyzet előképeiül szolgáló filmek listáját is szívesebben tudtuk volna meg egy, a rendezőnővel készített interjúból, mint a karakterek szájából, vétek lenne ezek miatt is belerúgni Szűcs Dóra filmjébe. Akárcsak az alacsony költségvetésből kihozott végeredmény, ezek a nem annyira elegáns, de annál személyesebben ható gesztusok is jól mutatják, hogy a fiatal rendezőnő mennyire elhivatott a filmkészítés iránt. A járványhelyzet utáni mozis pangás, a low budget miatt nem túl erős marketing és a szegényes vetítésszámok ugyan mind az ellen játszanak, hogy a Patthelyzet akárcsak elégségesnek nevezhető nézőszámot szállíthasson, reméljük, mindez nem veszi el Szűcs kedvét a filmrendezéstől. Ha valamit egyértelműen megállapíthatunk ugyanis a Patthelyzet láttán, az az, hogy érdemes lenne a fiatal rendezőnőnek folytatnia a szárnypróbálgatást, hogy idővel egy csiszoltabb, letisztultabb thrillersztorival rukkolhasson majd elő.
