Pálfi György: Hukkle Pálfi György: Hukkle

Rejtély, irónia, mozaik

Pálfi György: Hukkle

ÉRTÉKELD A FILMET!
Hukkle
Pálfi György
2002

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 7 (1)

7
(1)

Szerinted?

0

„Öregúr csuklik a padon, részeg fiú horkol a kocsin, jóságos arcú nénike gyöngyvirágot szed a réten, asszonyok varrnak a varrodában, férfiak kugliznak a kocsmában, a méhész kipörgeti a mézet, az aratógép aratja a búzát, amiből a malomban liszt, majd a nagymama konyhájában nokedli lesz, a rendőr pedig nyomoz...” – ajánlja filmjét a nézőknek Pálfi György a 33. Magyar Filmszemle díjnyertes elsőfilmes rendezője.

A film címe: Hukkle – amit a rendező szerint csuklással egybekötve kell kimondani – képezi az állandóságot, a visszatérő képet, a kimondhatatlan kimondásának elfojtott, de egyre feltörő vágyát egy csukló, ezerráncú öregúr szimbolikus alakjában... A csuklás ugyanis kulcsmotívum, s csaknem az egyetlen emberi hang a filmben, mely szándékoltan ismét előtérbe helyezi a film valódi lényegét, a képi világot, Pohárnok Gergely részletező, rafinált operatőri munkáján keresztül. A nagy, félelmetes csend mélyéből lassan tárul fel a néző számára az alföldi ciánmérgezéses, valós eseteket idéző történet, a férjeiket kollektív csendben pusztító „danaidák” drámája. A csendet megtörő magyarázat azonban késik, s a néző kezdeti feszült várakozása lassan feloldódik az „ínyenceket” is kielégítő képi világ élvezetében, hiszen minden jelenet egy-egy mozaikdarab, rejtett üzenet, a néző és a rendőr közös a kirakósjátéka. A titokfejtés izgalmát gyakran fűszerezi és oldja a humor, az irónia, mely végigkíséri a filmet és fokozza figyelmünket. Közben egyre kevesebb a kuglizó férfi, és egyre több a szándékoltan, vagy véletlenül meggyilkolt áldozatok száma, s egyre többet jár az özvegyekhez a postás...

Pálfi György: Hukkle

A Huszárik Zoltán Szindbádját idéző étkezési jelenetek itt rejtett értelmet, baljós felhangot kapnak. A csend szinte már üvölt, az asszonyok összemosolyognak, összeintenek, s ekkor megjelenik az első hang, egy esküvői kórus képében, summázva a történet lényegét: „Ki az urát nem szereti, nadragulyát főzzön neki...” Mégis, – ahogy Koltai Lajos, a Filmszemle zsűri elnöke megjegyzi – ebben a filmben is, mint az idei filmek többségében megjelenik a reménysugár a reménytelen élethelyzetek közepette is: talán a fiatal menyasszony mégis szereti újdonsült urát, talán ő már nem követi a gyöngyvirágos, gyilkos asszonyok példáját...

Nem tudhatjuk. Nincsenek egyértelmű válaszok a filmben, csak sokat sejtető csend és árulkodó képek, melyek a falusi idill mögötti titkokat, lappangó sorsokat kutatják és tárják elénk. Arcok, tájak, emberek, állatok, élet, halál, felszín és mélység, fény és sötétség, pillanatok pergő sora, vizuális kalandozás. Az egyetlen biztos pont a csuklás, mely csak nem akar szűnni, mert valami a felszínre akar törni... Az arcok, álarcok rejtekéből úgy bomlik fel a történet, mint egy álom, mely mégis bárhol, bármikor megtörténhet. A valóság alapú, dokumentumszerű történet így válik általános, örök témává, példázattá.

Pálfi György: Hukkle

A film ritmusa, a képsorozatok folyamatos váltakoztatása többféle nézőpontot tár elénk. A látszólag véletlenszerűen kiragadott, egymás mellé rakott pillanatok csak a film végére állnak össze, majd a filmet továbbgondolva egyre több megoldást kínálnak kérdéseinkre...

Mert miről is szól a Hukkle? Egy faluról és ami mögötte van? A gyilkos asszonyok megfejthetetlen lelkivilágáról? A szenvedő férjek tehetetlenségéről? A kollektívan bűnös és hallgató emberekről? Egy groteszk élethelyzetről, egy lehetetlen állapotról? A kitörni-, kimondani vágyásról? Vagy minderről egyszerre? Mitől lesz mindez érdekes? Mitől lesz hiteles a nézők számára? Mitől mond többet a csend minden szónál? Egy elcsukló arc, egy gyöngyvirág a síron, egy néma pillantás a temetői menetben?

Pálfi György: Hukkle

Koltai Lajos szerint a fiatalok már más, új nyelvet használnak, melyek a mostani alkotásokban leginkább kísérletekben, ígéretes új utakban mutatkoznak meg. A mai magyar filmekben már többségében nem a történeten van a hangsúly, inkább csak pillanatfelvételeket, élethelyzeteket mutatnak és csak sejtetik a végkifejletet, a válaszokat, a továbbgondolkozást a nézőre bízzák.

Pálfi György: Hukkle

A Hukkle is egy ilyen kísérlet, mely újra a látásra, a vizuális üzenetekre irányítja a néző figyelmét, többszintű értelmezési lehetőségeket adva a determináló szövegkörnyezet kiiktatásával. Pálfi egy évet töltött amatőr szereplői környezetében, s ez meg is látszik munkáján, hiszen a film minden kockája a szeretetről, kíváncsiságról, felfedező-, és feltárulkozás vágyról árulkodik, ami szinte minden nézőre hatást gyakorolt: megdöbbenést, elismerést, az újdonság iránti lelkesedést, az egyszerűség mögötti mélység megsejtését... Remélhetően a nemzetközi filmvilágban is hasonló megértést és érdeklődést vált ki a film. Itthon már aratott: megkapta a 33. Magyar Filmszemle legjobb elsőfilmes alkotójának járó díjat, illetve a Diákzsűri fődíját és elsőfilmes díját egyaránt.

És ez még csak az „első film”... Várjuk a folytatást!

Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

7 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat