Gárdos Péter: A porcelánbaba Gárdos Péter: A porcelánbaba

Csoda Rácpácegresen

Gárdos Péter: A porcelánbaba

ÉRTÉKELD A FILMET!
A porcelánbaba
Gárdos Péter
2004

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Gárdos Péter 2005-ben készült filmje finom, vonzó szépség, akárcsak egy porcelánbaba. Igazán eredeti vonása, ami kiemelte a tavalyi Filmszemle alkotásai közül, az amatőrszereplők alkalmazása.

Gárdos Péter: A porcelánbaba

Rácpácegres lakosait Kecskemét környéki tanyasiak alakítják; ezek az arcok megtöltik a filmet természetközelséggel, Lázár Ervin mesebeli alakjait hús-vér emberekké formálják, akik valóban beszélik a tájszólást, és ráncaik is valódiak. A film epilógusa, amelyben az amatőr szereplőket saját környezetükben, rájuk jellemző tevékenységet folytatva látjuk, nem hitelteleníti a film fiktív világát. Épp ellenkezőleg: időtleníti a karaktereket.

Gárdos Péter: A porcelánbaba

Lázár Ervin három feldolgozott novellája a Csillagmajor című kötetből származik. A történetek középpontjában élet és halál átjárhatósága, a szülői és a házastársi szeretet, de legfőképp a Természet rendje áll, amely felett emberi hatalom nem rendelkezhet. Itt mindennek megvan a jól meghatározott helye és ideje. Tulajdonképpen borzalmas történetekről van szó: egy fiatal fiút kíméletlenül lelőnek, a halottak elporladnak, szeretteik az utolsó kézzelfogható emléktől, a földi maradványoktól is megfosztatnak, egy idős házaspárt, az összes falubelivel együtt eltávolítanak arról a helyről, ahol szerény életüket leélték. A porcelánbaba mégis „könnyű” film: belengi a csoda és a természet erejébe vetett hit.

Gárdos Péter: A porcelánbaba

Hötöle már önmagában is a természet csodája, kiválasztott, még nem ütött az órája, ezért a nagymamája egyszerűen lemossa róla a sebeket, ő pedig cseresznyemagokként köpi ki a töltényeket. A harmadik epizódban egy idős sváb házaspár – alig bicegnek – menekülésre szánja el magát a kitelepítő katonák elől. A rácpácegresiek bújtatják őket, de a gonosz Bederik Duri feljelenti a házaspárt. Pámer Konrádot és Hoffman Lizit azonban egyszerűen elnyeli a föld. Testük helyén élet sarjad, de zokogásuk nem múlik el addig, amíg a két növénypalántát nem temetik egy sírba a szülőfalujuk temetőjében. A második epizódban a tanyasiak vétkeznek: Csurmándiban, aki a Központból jött, egyenesen a Megváltót látják. Utasításainak megfelelően kiássák halottaikat, de másnap hiába várják a feltámadást, szél kerekedik, és a holttestek porrá válnak. A természet rendjét kísértették meg: megbolygatták a holtakat, ráadásul nem csak a két korán elhunyt gyermeket, hanem Barabás Juci idős anyját is Csurmándi „elejbe” helyezték. A két fiatal gyermek porce-lánbaba-holtteste mellett ott gömbölyödik az idős asszony pocakja.

Gárdos Péter: A porcelánbaba

A szereplők valós jelenléte és naiv játéka a csoda fenségességét groteszk elemekkel ötvözi. A klipszerű képi megoldások szintén groteszk humort csempésznek a filmbe. A porcelánbaba legalább annyira szól a filmről, mint a csodáról. Hötöle csodálatos magasugrását a gazdagok kertjében például alsó kameraállásból látjuk, különböző szögekből, többször egymásután vágva, mint egy sportközvetítésen. A film végig él a lassítás-gyorsítás eszközével: a kamera hirtelen ráközelít valakire, Hötöle versenyfutását az idegen katonával pedig lassítva látjuk. A kamera néha beolvad a tanyasiak közé, mintha egy lenne közülük, leskelődő pozíciót vesz fel, valakinek az arcéle mögül vagy álldogáló lábak közül lát rá a világra. A nagy magyar puszta hagyományos (jancsói) bemutatásától eltérő képi világ jól működik, a filmes trükkök nem hatnak modorosnak, a csoda részeivé válnak.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
A porcelánbaba

A porcelánbaba

Színes filmdráma, 74 perc, 2004

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage