Pálfi György

Pálfi György

Ezt írtuk róla

Miért tiltottabb a gyönyörszerzés egy emberélet kioltásánál? – Interjú Pálfi György rendezővel

2007. január 15.

Pálfi György Hukkle című első egészestés filmje természetfilmbe oltott krimi, majd készített egy találó magyar képregény-adaptációt. Műfajilag kevert alkotásai sorába egyértelműen illeszkedik a Taxidermia, mely zsigerig hatol, s bár a tabudöntögetések kora már lejárt, mégis közbeszéd tárgyává vált a benne megfogalmazott képi világ, a csömör és az explicit szexualitás. Az emberi lét és gyarlóság mindennapjai egy rendező szemüvegén keresztül.

Filmjei a Filmtetten

Rendszerhiba - A magyar film el nem mondott története

Színes dokumentumfilm, 92 perc, 2023
Szereplő

Harminc év, három korszak: a magyar filmet évtizedek óta próbálják újra és újra megmenteni. A kísérletek között voltak csúcspontok, kudarcok, megannyi alku és kompromisszum. Most pedig egyesek szerint a magyar film legszomorúbb időszakát éljük.

Elolvasom a kritikát

Volt egyszer egy képregény

Színes dokumentumfilm, 46 perc, 2021
Szereplő

Átfogó képet ad a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését.

Elolvasom a kritikát

Észveszejtő

Színes kisjátékfilm, 12 perc, 2017
Szereplő

Egy egyhetes külföldi utazásból hazatérve Tibi azt tapasztalja szülőfalujában, hogy mindenki butább, de gazdagabb lett. Nemsokára rájön, ki a ludas: egy IQ-lecsapoló cég vert sátrat a faluban, amely pénzért felvásárolja a vidékiek eszét. Tibi azonban ahelyett, hogy élne a lehetőséggel és hülyére keresné magát, lázas harcba kezd a közösség megmentéséért.

Az Úr hangja

Színes filmdráma, sci-fi, 108 perc, 2017
Rendező, Forgatókönyvíró

A Stanislaw Lem regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. Az Úr hangja főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a 70-es években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre [...]

Elolvasom a kritikát

Szabadesés (Free Fall)

Színes , 89 perc, 2014
Rendező, Forgatókönyvíró

A Szabadesés hét lakás történetét meséli el. Egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások nem hétköznapi történeteit. A bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek - csak nem szeretünk róla beszélni. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba [...]

Kapcsolódó cikkek:

Nem vagyok a barátod

Színes improvizációs film, 87 perc, 2009
Rendező

Sára szereti Márkot. Gyerekük lesz. Márk is szereti Sárát – a maga módján. Márk szereti Sophie-t is. Sophie is szereti Márkot. De Sophie nem szereti, ha átverik. Inkább azt szereti, ha kényeztetik. És András szereti kényeztetni Sophie-t.

Kapcsolódó cikkek:

Született lúzer

Színes vígjáték, tévésorozat, 2007
Rendező

Ki ne hallott volna már a Darwin-díjról, melyet több, mint tíz éve alapított meg néhány pihent agyú fiatal. A „díjat” azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik. A legkülönbözőbb, de mindenképpen abszurd halált halt szerencsétlenek a díj alapítói szerint azért érdemelt [...]

Elolvasom a kritikát

Pálfi György

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins