Molnár György filmjében van egy fiatal bölcsész csaj, egy züllött kamaszfiú, egy nőgyógyász, aki esténként egy jazzklubban szaxofonozik, aztán van még aranygaluska, szex és néhány víziló, hogy mást ne említsünk. Hogy mindez hogy áll össze filmmé, az sem ebből az írásból, sem magából a filmből nem derül ki.

Egy hagyományos filmkritika-kezdés helyett álljon itt inkább a film hivatalos leírása, amit az interneten és a Szemle hivatalos katalógusában is elolvashat az érdeklődő. A bemutatás így kezdődik: „Szerelmi vallomás a budapesti Terézvárosról.” Itt álljunk is meg egy pillanatra, mert a Ki/Be Tawaretnek köze sincs filmes szerelmi valláshoz. Bár megjelenik a kerület egy-két ismertebb helye a vásznon, a rendező nem érzékelteti, hogy bármilyen szenvedély fűzné őt ezekhez az épületekhez, fákhoz, emberekhez. A szöveg így folytatódik: „Titkos ábrándok, vágyak, szenvedélyek… bűn, nyomozás – csak kicsit másképp.” Szép mondat, mintha a klisé-szótárból írták volna ki a hangzatos hívószavakat, vagy egy nagy merítésű hollywoodi szuperprodukció szlogenje lenne, de a film megtekintése után ne csodálkozzunk, hogy egyik sem kap kellő hangsúlyt a történetben.

Haladjunk előre: „Egy szerelmi háromszög. Sőt, sokszög.” Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy ebben a moziban nincs szerelem. Vannak férfiak és nők, de érzelmekről szó sincs, sőt nem is értjük, hogy ki kivel van és főleg, hogy miért. Most ugorjunk a szöveg végére, ahol még bonyolultabbá válik az eddig is zavaros leírás: „A hősök nem bátrak, inkább gyávák, ezt olykor szégyellik, de nem bánják.” OK. Újabb sor: „Születés, halál, talán újjászületés. Könnyű- és szomorúzene, de sok. S hogy mi az a Tawaret?” És itt a vége, mármint a szövegnek, ember legyen a talpán, aki ez alapján tudja, hogy mi az Istenre ül be a mozi nevű szentélybe. De álljon meg a menet, az alkotók a szöveg végén azt állítják, hogy itt bizony nem hétköznapi tökölésről és csip-csup problémákról van szó, hanem egy sokkal komolyabb mondanivalóról, ami a sorok között bújik meg. Megint csak nem árulok el titkot, ha azt mondom: ebben a filmben annyi a transzcendens töltet, mint Bunyós Pityuban a muzikalitás.

Ha eddig kitartott a kedves olvasó és nem csapkodja verejtékezve a klaviatúrát, azt üvöltve, hogy „milyen cikk ez”, akkor egyrészt köszönöm a kitartását, másrészt a filmre kell kennem a dolgot, hiszen az legalább annyira kaotikus és céltalan, mint borzalmasan megfogalmazott leírása. Kezdjük ott, hogy már a címnek sincs semmi értelme. A Ki és a Be az életutat jelöli, az egyik főhős, Sugár (Schlanger András) már túl van a „félidőn”, míg a Kerekes Vica által alakított Fruzsi épp most kezdi el igazán a „meccset”. A tawaret pedig vízilovat jelent, ami az egyiptomi kultúrában az újszülöttek védője, mitikus lény, akit szeret az Isten. Látszólag ez a motívum köti össze a különálló jeleneteket, életképeket, de ennél többet nem tudunk meg róla, és Molnár ezzel is csak egy újabb hatalmas kérdőjellel csapja fejbe a filmje előtt értetlenül álló/ülő nézőt.

És hogy folytassuk a bűnlajstromot, a film képi világa is – finoman szólva – hagy némi kívánnivalót maga után. Már a képminőség is rossz, ehhez jönnek az olyan ómódi vizuális megoldások, amelyeket már 15 évvel ezelőtt sem alkalmaztak, a legolcsóbb tévéfilmekben sem. A greenboxot talán még sosem használták ilyen esztétikátlanul és néha rajzolt állatkák is feltűnnek a vásznon a szereplők mellett, csak úgy, viccből. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani a végeredmény láttán, hogy minden, a filmre költött fitying ablakon kidobott pénz volt.

Az ember, még ha tudat alatt is, de feltesz magának néhány kérdést, mielőtt megtekint egy mozgóképet. Ezek a kérdések valahogy így hangzanak: Mi ez? Kinek szól? Mi a célja? Én ezek közül egyikre sem tudok választ adni, sőt, a film végén feltevődött bennem még egy szomorú kérdés, vagy inkább elfojtott sikoly: MINEK? Ez azért is szomorú, mert a színészek sem tudnak mit kezdeni egy ilyen szétesett történettel, és itt van például ez a Kerekes Vica nevű szép, szexi és persze tehetséges színésznő, aki megint egy olyan szerepet kapott a Szuperbojz után, ami nem igényel aktori kvalitásokat. Minden tiszteletem a rendező Molnár György, a forgatókönyvet jegyző Karafiáth Orsolya és a stáb minden tagja iránt, de van, amit ki kell mondani: a Ki/Be Tawaret egy borzalmas film!