Minőséget követel a hangmérnökszövetség Minőséget követel a hangmérnökszövetség

Minőséget követel a hangmérnökszövetség

Zárt körű szakmai beszélgetésen vitatták meg gondjaikat a Magyar Hangmérnökök Társasága játékfilmes tagozatának tagjai szombat délután. A találkozón felmerült problémákról, illetve a közösen megtalált megoldási lehetőségekről a testület elnöke, Kovács György hangmérnök nyilatkozott a Filmtettnek.

Azon filmszemlés vetítések közül, amelyeken részt vett, majdnem mindegyikkel elégedetlen, a Millenáris Teátrum hangzásával különösen: „Ez nem egy moziterem. Egy moziteremben egy szekundum alatt kell lennie utózengésnek, és itt körülbelül ennek a másfélszerese; továbbá 100 és 160 Hz között tapasztalható egy kiemelés a frekvenciamenetben. Mindez erősen rontja a szöveg érthetőségét. Emellett »megnyugtató«, hogy a kép is nagyon rossz, úgyhogy majdnem szinkronban van a két dolog egymással. Ez ellen mi évek óta hadakozunk, a szemlét másutt kellene megrendezni, ahol méltóbb körülmények és még több technika van."

Kovács György szerint a játékfilmes hangmérnökök általános tapasztalata azt mutatja, hogy hanglejátszás szempontjából „a mozitermekkel általában gond van". A szombati értekezleten arról volt szó, hogy „a jó adottságokkal rendelkező mozikban sincs megszervezve a karbantartás és a minőség számon kérése. Épp ezért a hangmérnökszövetség szeretné felvenni a kapcsolatot a filmforgalmazókkal, hogy egy sok munkával, fáradsággal készült mű úgy szólaljon meg a mozikban, ahogy kell. Az a probléma, hogy senki nem érzi ezt magáénak. Van ugyan egy moziszervíz viszont a mozi-üzemvezetők egyszerűen nem veszik a fáradtságot, hogy azt mondják: baj van a hanggal."

„Csináltunk egy próbavetítést az Urániában Szomjas György filmjéből [A Nap utcai fiúkból – szerk.], ez is egy 5.1-es film – meséli a konkrét példát Kovács. – A jobb oldal 6–7 dB-lel halkabb volt, minden eltolódott, a zene nem középről jött, szépen kiment a bal szélre. Egy hónappal később megyünk a bemutatóra, és kiderül, hogy semmit nem csináltak – az egy hónap alatt három másik filmnek a bemutatója volt ugyanott. Azt szeretnénk, hogy megelőzhetőek legyenek ezek a nagyobb kellemetlenségek."

Bár Kovács szerint is az átlagnézőben mindebből kevés tudatosul – inkább csak érzi, hogy valami nincs rendben a filmmel –, a hangmérnökök határozott fellépést terveznek: fontosnak tartják „megszervezni, hogy számon kérhető legyen a mozitól a maximális minőség, és a berendezések karbantartása". Kovács György elmondta: „Önkéntes alapon be-befogunk ülni legfőképp azokba a mozikban, amelyekben a magyar filmeket vetíteni szokták, és pontozni fogjuk, hogy a mozi mennyire felel meg. Az eredményt közzé fogjuk tenni. Ha elvégeztünk egy munkát – jól vagy rosszul, ez hangmérnöktől függ –, akkor pontosan az a munka szólaljon meg a moziban is." Az ellenőrzésbe hangmérnök szakos főiskolás diákok bevonását is tervezik.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes