A 39. Magyar Filmszemle
mintegy félszáz dokumentum- és ismeretterjesztő filmet számláló
versenykategóriájáról öttagú zsűri ítélkezett, amely tegnap összegezte
véleményét a mezőnyről általában, majd a több mint három órát tartó ülés során
egyenként is értékelte a megjelent alkotók munkáját.
A két kategóriában összesen 33 dokumentumfilm szerepelt – volt olyan is, amit ismeretterjesztőként neveztek, bár inkább dokumentumfilmnek tekinthető –, ebből 8 dolgozott fel történelmi témát és 6 szólt kimondottan a jelenről, ha nem is esett szó benne jelenünk több súlyos problémájáról – vette számba a versenyzett munkákat a filmrendező zsűrielnök Gulyás Gyula. A zsűri négy másik tagja idén Kabdebó György rendező-producer, Kékesi Attila és Papp Gábor Zsigmond rendezők, valamint Muhi Klára filmkritikus volt.
Gulyás hangsúlyozta, hogy az ismeretterjesztő filmek megmérettetésében ezúttal különösen erős volt a konkurencia, és ez nem csupán az alkotók elmélyült munkájának és iskolázottságának, hanem a vizuális megfogalmazás eredetiségének is köszönhető. Azt a zsűrielnök maga sem tudta eldönteni, hogy az erős mezőnyt egyszerűen a szerencse, valamiféle új tendenciának a megjelenése vagy pedig az előválogatási szempontrendszer megváltozása eredményezte. Az viszont bizonyos, hogy az elmúlt évtized legjobb természeti, irodalmi és más témájú ismeretterjesztő filmjeit nézhette meg idén a szemle közönsége – mondta Kabdebó György. Értékelte, hogy egyre több film stáblistájáról derül ki, hogy az illető munka saját gyártás, amiből alkotói elszántságra, egyfajta mániára, határozott mondanivalóra lehet következtetni – illetve arra, hogy ezek az emberek már nem „megélhetési filmesek”.
A dokumentum műfajú alkotásokkal kapcsolatban Papp Gábor Zsigmond kifejtette: általános jelenség a terjengősség, amelyre részben a televíziós műsoridő szabta követelmények szolgáltathatnak magyarázatot. Pozitívumként értékelte viszont azt, hogy tavaly és idén kereskedelmi televízióknál dolgozó alkotók is vállalkoztak dokumentumfilmek készítésére: a dokumentumfilmezés elveszítette „arisztokratikus” jellegét, és előtérbe kerülhettek az eladhatóság szempontjai is. Hiányérzetként értelmezte viszont azt a tényt, hogy kevés film szólalt meg igazán humoros vagy ironikus hangnemben – bár ez nem jellemző a fiatalabb alkotói generációra. Kékesi Attila ezzel szemben az operatőri munka általános a hiányosságait tette szóvá.
Heves vita bontakozott ki a dokumentumfilmeknek a szemlén elfoglalt helyével kapcsolatban, és különösen a kreatív dokumentumfilm − idén először felbukkanó − műfaja kapcsán. A műfaji meghatározás zavarossága miatt a zsűri megkérdőjelezte a fogalom életképességét, és állította, hogy az ilyenként versenyre kelt filmek egy része tiszta dokumentumfilm, más része pedig egyértelműen játékfilm.
Az előzsűri válogatását azonban nem csupán e műfaji besorolás miatt érte kritika: Kékesi Attila szerint sokkal hasznosabb lenne, ha mindössze 10–15 film kerülne versenybe, és nagyjából ugyanannyi az információs programba, ezáltal a filmek szemlén való levetítése valamiféle rangot kapna. A beszélgetésen a szemletanácsot képviselő Kocsis Tibor szerint éppen a szakma szavazott le egy erre vonatkozó korábbi kezdeményezést; azért vetítenek le minden nevezett dokumentumfilmet, hogy a kezdőknek is bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak.
Az általános megjegyzések közben és után a zsűri hevesen bírálta a jelen levő alkotók munkáját, bár úgy tűnt, a négy értékelő zsűritag – Muhi Klára betegség miatt távol maradt – egy-egy film kapcsán megfogalmazott véleménye sarkalatosan ellentmondott a társáénak. Kiemelték a többek közt a Három hiányzó oldal (r. Schuster Richárd) jó dramaturgiáját és archívumhasználatát, magával sodró feszültségét és „emberpróbáló” zárását, a Hosszú utazás (r. Böszörményi Zsuzsa, Kai Salminen) témaválasztásának jelentőségét és operatőri munkájának szépségét, felhívták a figyelmet A 11. élet (r. Kőszegi Edit) szimpatikus főszereplőjére és a kameraszemben tükröződő szeretetre, Zsigmond Dezső hősére (Út Călăraşiba), aki olyan értelemben párját ritkító figura, hogy nem lecsúszott, szegény ember, hanem épp ellenkezőleg – szimpatikus, magánya mégis érthető. Bálint Arthur Poros öltönyében a zsűri túl sok üresjáratot érzett, és dramaturgiai hiányosságokat fedezett fel. Ennél sokkal keményebb kritikát kapott azonban Reisz Gábor Jót vagy semmit című filmje – és a sor folytatódott.
Nem esett szó azokról a dokumentumfilmekről, amelyeknek egyetlen alkotója sem volt jelen – a beszélgetés legvégén felszólaló Kisfaludy András szóvá tette, hogy kevesen voltak kíváncsiak a zsűri véleményére, és hasznosként értékelte az egyenkénti értékelést –, viszont a zsűritagok röviden összegezték minden ismeretterjesztő munka erényeit és hibáit.