Martin Scorsese: Shine a Light Martin Scorsese: Shine a Light

Valaha a legnagyobbak voltak...

Martin Scorsese: Shine a Light

ÉRTÉKELD A FILMET!
Shine a Light
Martin Scorsese
2008

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Oscar-díj ide vagy oda, a nagy Martin Scorsese az utóbbi tizenegynéhány évben már nem a régi, filmjei már egyáltalán nem korszakalkotóak. Természetesen nem arról van szó, hogy a nagy öreg rossz filmeket csinálna, csak a legújabb próbálkozásai messze eltörpülnek egy Taxisofőr vagy egy Aljas utcák mellett.

Éppen emiatt örültem a készülő koncertfilmje hírének, mert rögtön Az utolsó valcer jutott eszembe, ami talán a valaha készült legjobb koncerfilm, és nem utolsó sorban abból a korból származik, amikor a mester még legjobb korszakában volt. Tény, hogy a Shine a Light maga már nem nyújtotta azt az élményt, mint a Bob Dylan „valcere", de ettől függetlenül egy-egy pillanatra fellángolt a tűz, ami a régi Scorsesere emlékeztet, és a többi rész is kifejezetten szórakoztató volt.

Dylan után most a „legjobb rock-banda" címmel felruházott csapat, azaz a Rolling Stones turnéjába pillantott be Scorsese, hogy néhány archív felvétel és rengeteg zene segítségével megmutassa a világnak a nyilvánvalót, vagyis hogy Mick Jagger együttesében még 46 év elteltével is több spiritusz van, mint sok fiatal delikvensben.

Persze egy koncerfilm esetében mindig felmerül a kérdés, hogy mennyire van létjogosultsága egy olyan filmnek, mely egy olyan eseményt dokumentál, ahol éppen a testközeliség lenne a lényeg. A zenét odahaza is meghallgathatjuk, nótázó kedvenceinket pedig megnézhetjük a zenetévék akármelyikén. A koncert viszont más, az benne a jó, hogy ott vagyunk, pár méterre tombolunk a bandától, a film viszont éppen ezt a közvetlenséget írtja ki a szituációból. A kétely jogos, de ha azt érezzük, hogy legszívesebben tapsolnánk a moziban, vagy felpattannánk a székünkből, akkor valaki jó munkát végzett. És bár a tér és az idő jóval nagyobb köztünk és a Stones között, a Shine a Light mégis jó hangulatot teremt, ugyanakkor ennél jóval tovább is lép.

A film egy rövidke közjátékkal kezdődik, amolyan (Ottlik után szabadon) „Az elbeszélés nehézségei" fejezettel. Jaggerék a műsorral vannak elfoglalva, Scorsese a kamerákkal és a reflektorokkal. A rendező a táncrendet szeretné tudni, a zenészek aggódnak, hogy a közönséget zavarja majd a sok kamera. A dologból egyáltalán nem sül ki semmi (szerencsére Jagger sem sül meg), a válaszokat viszont egy szempillantás után megkapjuk, amint színpadra lép Mick, Ronny, Keith és Charlie, vagyis a Rolling Stones. A kamerák a helyükön vannak, a világítás működik, a közönség pedig csak a bandára figyel, és élvezi az estét.

Kell ennél több? − kérdezhetnénk. A rendező válasza szemmel láthatóan igen, hiszen Scorsese nem csak egy koncerfilmet akart a nagyérdemű elé tárni. Számára sokkal fontosabb az együttes maga, mert ha valakinek, nekik aztán van múltjuk rendesen. Így két dal között néha elhagyjuk a színháztermet és visszarepülünk az időben, hogy megtekintsünk egy-egy interjúrészletet a Rolling Stones különböző korszakaiból. Annak, aki nem ismeri a csapat történetét, kissé zavaró lehet, hogy fél szavakból kell összeraknia az eseményeket, de ezen nézők számára is nyilvánvaló, hogy a Stones történetének szerves része volt az elutasítás és a botrányok. Vádolták őket mindennel, amivel csak vádolni lehet egy együttest. Állítólag népszerűsítették a drogokat, a koncerjeik néha túlságosan is „veszélyesre" sikerültek és időnként még az is megesett, hogy egyes tagok a zárkában éjszakáztak vagy a bíróságra jártak. Így ment ez éveken, vagy inkább évtizedeken keresztül, miközben újra és újra nekik szegeződött a kérdés: „Meddig lehet ezt csinálni?" vagy „Meddig tudják csinálni?", „Mennyi van még bennük?".

Scorsese pedig eminens diák módjára válaszol, ugyanakkor kontrasztba állítja a kopott felvételek régi lázadóit, és a színpadon tomboló, időközben őszülni kezdett és megráncosodott zenészeket. Az idő őket igazolta, a több nemzedékből kikerült rajongók pedig kitartottak mellettük. Az idők során legalább két tucat örökzöldet adtak a világnak, lemezeik még mindig bekerülnek a toplisták élvonalába, turnéik tekintélyes összegeket jövedelmeznek.

Ez az a pont, ahol meg kell jegyezni Scorsese jelenlétét a filmben, mert valamelyest az ő története is hasonlóan zajlott. Az Új Hollywood egyik oszlopos tagja, aki egy sor klasszikussal ajándékozta meg a filmtörténetet, miközben sokszor hadilábon állt az erkölcscsőszökkel. És lehet, hogy a mai fiatalok többsége már nem az ő filmjére és a Stones zenéjére indul be, lehet hogy már nem ők vannak a címlapokon, de erre nincs is szükség. Valaha ők voltak a legnagyobbak és ma ők a legendák.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Shine a Light

Shine a Light

Színes és fekete-fehér dokumentumfilm, zenés, 122 perc, 2008

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola