Bódy Gábor első játékfilmje, az Amerikai anzix (1975) egy pszeudo-történelmi film. Idő és filmtörténeti utazás, amely az 1848-as szabadságharc katonáinak életét idézi úgy, hogy megpróbál a film születéséhez is közel kerülni és antikolt, korabeli amatőr felvételek hatását próbálja kieszközölni a 70-es évek technikai adottságait használva.
Központi témája az emigráció, hiszen olyan katonák életét mutatja meg, akik az amerikai polgárháborúban harcolnak az északiak oldalán, akiknek az elkötelezettsége nehezen kapcsolható kötődéseikhez, hiszen otthontalanul és szabadság nélkül vállaltak feladatokat, alakítják sorsukat, miközben sajátos személyiségjegyeiknek megfelelően, különbözőképpen reagálnak élethelyzetükre.
Ahogyan a képeslapok tudósítanak egy ismeretlen helyszínről, Bódy filmje tudósítás egy időutazásról, amely több mint egy évszázad távlatából próbál képet alkotni érzelmekről, életérzésekről, elkötelezettségről, az idegenség, a kirekesztettség, a hazátlanság, cél- és feladatkeresés kényszeréről, kínjáról, nagyszerűségéről. Az időutazás a nyelvhasználattal is megvalósul, hiszen dominánsan német, osztrák terminológiát használnak a szereplők, a film címe is a német Ansichtskarte szóból van származtatva, és Bódyra jellemzően, rövidítve, összevonva, modernre szabva, x-szel a végén. Paradox kapcsolatok, távoli, különböző kultúrák és nyelvek találkoznak a filmben, az illeszkedés igénye nélkül, csupa félrecsúszott akcentusra épülnek a verbális menyilvánulások, mintha már magyarul se tudnának rendesen, a soknyelvű környezetben, mintha már nem is magyar emberek lennének a szereplők, mintha kicsit megfeledkeztek volna magukról, múltjukról, hazájukról, anélkül hogy el tudnának valósan szakani tőle. Az otthon levés állapotának allegóriáját alkotja meg Bódy, hiszen a háború elsőként a belső harcok kivetülése, mert valódi harc nincs, csak harcosok vannak, helyzet nincs, csak helyzet-vágy van, vágyakozás van, feladat és helykeresés, hazára lelés, az önmagukra-találás görcsös akarnoksága mutatkozik meg folyamatosan.
Három „harcos” életútját követi végig a film: a tudatosan építkező Fiala János, mérnök-őrnagy-térképész jól kiszámított lépésekkel alakítja az életét, érzelmeit letompítva a következetesség útját járja; Boldog százados képtelen volt alkalmazkodni új élethelyzetéhez, neki csak egy lehetséges megoldás marad, hogy hazatérjen, mert meghalni csak otthon lehet; Vereczky főhadnagy nagyszerű dolgokban szeretne részt venni, de minthogy nincsenek nagyszerű helyzetek és kihívások, nevetséges módon a virtusnak engedelmeskedik és halálát a túlhajtott hintáról lezuhanva leli. A három élettörténet mozgásábrája is sokat hozzátesz a film struktúrájához, képi szerkezetéhez: Fiala az egyenes vonalú mozgás, a kifele tekintés, ha lassan is, de az előrelépés képviselője, Boldog vargabetűt ír le, félegyenes marad az élete, Vereczky oda-vissza mozgásával mintha a másik két társa lehetséges mozgássémáját fokozná fel, erősítené meg és a választás nehézségében való széttörést, kettétörést, összeroskadást és a végzetes önfelszámolást. Az Amerikai anzix olyan filmes képeslap, amely elsősorban arról relatál, hogy nincsenek jó vagy rossz, jobb vagy rosszabb választások az ember életében, egyszerűen választások vannak, a legrosszabb mindeközben a választásképtelenség, ez felemészt, elvesz és nem ad.
A film képalkotásában számos trükköt alkalmaztak, amelyet a forgatást követően Tímár Péter operatőrrel alkotott meg a rendező, többek közt használták a fényvágást, a maszkolást, illetve a torzított hangeffektusokat azzal a céllal, hogy egy korabeli lehetséges amatőr felvételt idézzenek. Bódy filmje nem a klasszikus értelemben vett kosztümös történelmi film, nem visszatekintés, hanem visszalépés, azonosulási kísérleti egy lehetséges régmúlttal, ami az által válik jelenné, hogy újraélhető érzelmi, gondolat szinten. A Balázs Béla Stúdióban készült film formanyelvi-filmnyelvi kísérlet is, a narráció nem lineáris, nincsenek kiélezett konfliktusok, a kamera egyszerre szemlélődő és résztvevő. Leginkább a látványelemekre fókuszál a film, a verbalitást mint kiegészítőt használja, igazítva minőségileg a korhűséghez.
A forgatókönyvet is Bódy Gábor jegyzi és bár a kép-események többnyire külső térben, egy tisztáson történnek, mégis az érzelmek, az indulatok, a vágyak, a belső világ kerül hangsúlyosan előtérbe, a környezet csak pretextus, valójában csak túlélés és az elkívánkozás állomáshelye, a fókuszpont mindig máshol van. Fiala térképész lévén folyton tervez, rajzol, a látcső nézőpontjából látja, láttatja, mutatja a világot, kicsit a filmes, a fényképész modelljét is megrajzolja általa Bódy, ugyanakkor nagyon erős önreflexív hangsúlyt is kap Fiala figurája, a rendező filmbeli alteregójává minősül át. A célkereszt nem egyértelműen a fegyver, a harc tartozéka, hanem a megfigyelő helyzetét, álláspontját, keretezett látásmódját közvetíti, Fiala úgy figyeli meg a valóságot, mintha folyamatosan kamerát tartana kezébe, irányított látással, monokulárisan fixíroz.
Újszerűségét mindmáig megőrizte a film, hiszen olyan filmes útkeresés lenyomata, amely egyszerre tartalmi és formai kísérleteket is tartalmaz, az elhomályosítás, torzítás, elfedés módszerével megmutat, egységet láttat és a mindenkori emigráció kortalan mozgáskép-szövegével megírt képeslap egy kedves üzenet, nem föltétlenül másoknak, hanem olyan anzix, amelyet a rendező talán önmagának címzett, mintegy sorsa prófétikus előrejelzéseként mintha saját életútjának lehetséges változatait mérlegelte volna, a későbbi németországi emigrációját, kétlakiságát, elszakadni, a teljesen elszakadni nem tudás tudatalatti forgatókönyve szerint.
