2018-ban zsűrizett a TIFF-en, most harmadik egészestés játékfilmjét mutatja be a fesztiválon. Most megtudhatjuk, miért kellett tíz évet várnunk az új filmjére, miért bújt el a saját filmje forgatásán, és mi köze az Édennek a koronavírus-járványhoz.
Hogyan kezdődött az Éden története?
2008-ban reneszánsz év volt, és Tarr Béla egy tízrészes tévéfilm-sorozatot tervezett. Tíz rendezőt kért fel, köztük engem is, hogy írjunk a reneszánsz tematikába illeszkedő forgatókönyveket, így az első változat is akkor született meg. 2008 decemberében kezdtük a Pál Adrienn forgatását is, ezért az első draft után egy darabig nem foglalkoztam az Édennel. Közben, amint kész lettünk a Pál Adriennel, megszűnt a Magyar Mozgókép Alapítvány, és csak kb. másfél év múlva alakult meg a filmalap, ami egy jó darabig még nem is működött. Közben megírtam a forgatókönyvet, amivel pályáztunk a Media Desk Europe-hoz 2011-ben, és kaptunk is támogatást, így egy lett forgatókönyvíró barátommal, Ivo Briedisszel írtuk tovább. Ő Lettországban él, egyszer összeültünk két hétre írni, angolul írtuk a könyvet. Amikor már lehetett a filmalaphoz pályázni, újra végig kellett mennünk a fejlesztésen, és Ivoval ez bonyolult lett volna az angol nyelv miatt. Németh Gábort kértük fel, először dramaturgnak, de annyira jól dolgoztunk együtt, hogy egyre több lett dramaturgnál. Végül már együtt írtuk a következő draftot, így aztán forgatókönyvíróként írtam ki őt is.
Az Éden egy nagyon modern történet, néhány sci-fi-elemmel. Mi köze mégis a reneszánszhoz?
Nem kellett szorosan kötődnie, nekem egy picit az újjászületés gondolata, a lehetősége is benne van a filmben.
2011-ben MEDIA-alapos támogatást nyertetek, a forgatás viszont csak 2018 januárjában indulhatott. Mi történt a kettő között?
A filmalapos fejlesztés is sokáig tartott, de aztán mindenféle produkciós gondok jöttek, amivel szintén eltelt egy csomó idő.
Mikor jött a képbe a román koprodukciós partner, a Libra Film, és hogyan dolgoztatok együtt?
Oanát és persze Tudort is [Oana és Tudor Giurgiu – szerk.] tizenvalahány éve ismerem, fesztiválokon találkoztunk, amikor még egész picik voltak a gyerekeink, akik nagyjából egyidősek. Volt egy holland koproducerünk, aki elvileg hozta volna a többi koproducert a megegyezés szerint, de nagyon megcsúszott az éppen akkor készülő gigaköltségvetésű filmjével, emiatt nem tudott az Édenre koncentrálni. Már be akartuk adni a pályázatot koproducerek nélkül, de 2016 őszén a filmalap hozott egy új szabályt, hogy bizonyos filmek – köztük mi is – csak akkor pályázhattak, ha hoztak egy koproducert. Már nagyon szerettem volna elkezdeni a forgatást, de így ez meghiúsult. Tudtam, hogy Oana épp akkor Pesten van, találkoztunk. Két hét volt a pályázatra, de rögtön azt mondta, hogy benne vannak, és elképesztő gyorsan és profin mindent összeraktak. Kaptunk is onnan [a román Országos Filmközponttól – szerk.] 200 000 eurót. Oana szerint nem volt még magyar film addig, ami ilyen sokat kapott volna. Így tudtuk beadni a pályázatot végre. Nem forgattunk Romániában, de voltak román állampolgár stábtagjaink, illetve az egyik főszereplőnk, Bocskor Salló Lóránt, aki Gyurit játssza, Éva testvérét. Oanával fantasztikus élmény volt együtt dolgozni, elképesztő jó szakmailag, és emberileg is nagyon jól kijöttünk. Remélem, még dolgozunk együtt.
Izgalmas szereplőgárda jött össze. Hogy találtad meg az Évát alakító Lana Barićot?
Lanát egy horvát filmben láttam. Másmilyen karaktert játszott, de valamiért azt éreztem, hogy tökéletes lesz a szerepre. Gyorsan felhívtam egy horvát rendező barátomat, hogy ismeri-e, aztán kiderült, hogy régen láttam is már egy rövidfilmjét, amiben Lana is szerepelt, csak az nagyon más szerep volt. Ők nagyon jóban vannak Lanával, úgyhogy megmutattam neki a forgatókönyvet, hogy szerinte jó lenne-e ez a szerep neki – nehezebben lehet úgy castingolni, hogy messze van az ember –, s ő azt mondta, hogy szerinte is teljesen ráillik. Kimentem, találkoztam Lanával, és aztán eljött egy castingra ide.
És hogy került a képbe Daan Stuyven?
Volt belga koproducer is, és ott az volt a kívánalom, hogy a férfi főszereplő legyen belga.
De ő Lanával ellentétben nem színész, semmilyen filmszínészi tapasztalata nincs.
Kerestem sokáig, de nem volt olyan belga színész, aki tetszett volna, vagy akire illett volna ez a szerep, és aki passzolt volna a női jelöltek valamelyikével. Egy belga rendező barátnőmet kérdeztem, hogy neki nem jut-e eszébe valaki, aki nem színész akár, de el tudná játszani Andrást, és ő ajánlotta Daant. Daan rockénekes, a videoklipjein kívül nem szerepelt még filmben. Mivel nem tudott eleget itt lenni, volt egy belga coach, akivel otthon dolgozott. Megbeszéltük, hogy milyen feladatokat ad neki, tulajdonképpen színészmesterséget tanult, és azt, hogyan tanuljon szöveget. A forgatás előtti két-három hónapban pedig Daan többször idejött, és rengeteget próbáltunk, külön is, és a többi színésszel is.
A Pál Adriennre is visszagondolva: szívesen dolgozol nem profi/amatőr színészekkel?
Szívesen dolgozom bárkivel, akivel jól lehet dolgozni. Ha valaki színész, azzal bizonyos szempontból könnyebb, mert tudja, hogy mi a feladat. Vannak azonban olyan különleges karakterek, vagy olyan esetek, amikor nem találom meg színészek között, akit keresek. Nyilván minél idősebb a szereplő, ez annál nehezebb, de lehet találni olyan amatőröket, akikkel nagyon jól lehet dolgozni. Pl. a Pál Adrienn esetében is, Piroska karakterét nem találtuk meg a színészek között, de Gábor Éva fantasztikus volt, és nagyon nagy profizmussal dolgozott, A Friss levegőben a 17 éves Hegyi Izabella is elképesztő tehetséges volt, s ugyanezt Daanról is elmondhatom. Persze, nagyon sokat próbálunk a forgatás előtt, de ugyanúgy megtanulják a szövegüket, ahogy a színészek, tehát attól a perctől fogva, hogy kiválasztom őket, pont ugyanazt a teljesítményt hozzák, mintha színészek lennének. A castingokon ez kiderül, hogy megvan-e bennük az ehhez szükséges érzékenység, és többi képesség.
A Pál Adrienn filmtettfesztes bemutatóján üdítő élmény és meglepetés volt találkozni a Piroskát alakító Gábor Évával, megélni, hogy ő a valóságban egy jó kedélyű, kedves figura, aki hatalmasakat tud nevetni – azután, hogy végignéztük a filmen ennek a tökéletes ellenkezőjét. Vajon Lana esetében is volt ilyen nagy ellentét?
Én abban hiszek, ha egy színész filmen igazán hiteles akar lenni, belülről kell ezeket a dolgokat előhozni. Minél jobb színész valaki, a személyiségjegyek, reakciók és viselkedésminták annál nagyobb tárházát tudja előszedni a mélyből, bár kétségtelenül, vannak kitűnő karakterszínészek is. Évi elő tudta hozni ezt az énjét is, nyilván mindenkiben lakozik egy magányos, szomorú én is, de persze, ha valamiből van valakiben, az nem azt jelenti, hogy feltétlenül domináns személyiségjegye kell legyen. Lana nagyon jó színész, tehát ő sokféle dolgot el tud játszani, de tudom, hogy nagyon magáénak érezte ezt a szerepet.
Benne volt Lanában is ez a rettentően magányos ember?
Szerintem a legtöbb emberben ez benne van, jobban vagy kevésbé. Itt azonban nem is annyira a magány volt a kérdés, hanem hogy elhiggyem azt, hogy ő ennyi ideje beteg, s ez nagyon bölccsé tette, s mindeközben ne gondoljam, hogy egy elveszett ember, akinek nem fog semmi sikerülni. Tehát miközben nagyon szarul van, azért higgyem el, hogy van remény, tudjak neki drukkolni, érezzek mégis valami erőt benne. Fontos, hogy érdekes legyen a karakter, összetett. Viszont sok mindent nem lehet eljátszani, van egy csomó adottság, amire ráépül a színészi játék. Ezért van, hogy egyszerűen vannak olyan karizmatikus színészek, akik csak megjelennek, vannak, és már érdekesek.
Hogyan dolgoztál Lanával és Daannal? Megvolt a forgatókönyv és az elképzelésed, amit nagyon szigorúan végigvittél velük, vagy improvizálni is engedted őket?
A forgatás előtt nagyon-nagyon sokat próbáltunk, végigpróbáltuk az összes jelenetet. Kellett is, mert ugye Daan nem színész, össze kellett csiszolódniuk a szereplőknek, hogy egyformán játsszanak, de én egyébként is mindig sokat szoktam próbálni. Bonyolult, sokszor nagyon hosszú beállításokkal dolgoztunk, s a jelenetek belső ritmusát a próbák során kell kialakítani, így a forgatáson már nem lehet improvizálni. Ha valami a próbák során felmerül, azt még bele lehet építeni a jelenetekbe, de később már nincs idő erre.
Nyelvi szinten hogyan oldottátok meg ezt a sokféleséget, ki milyen nyelven dolgozott?
A két főszereplő angolul beszélt, a többi színész viszont magyarul válaszolt nekik. Lanát és Daant később leszinkronizáltuk. Nagyon vicces volt, hogy Daan és Kardos Robi, aki az orvost játssza, az egyik első próbán, még a forgatás előtt, egymás mellett ült és beszélgettek. Hirtelen az éreztem, hogy úristen, neked kellene szinkronizálni a Daant! Robi erre elmondta, hogy nagyon jó lenne, de pont most tudta meg, hogy ő fogja szinkronizálni Vlad Ivanovot a Napszálltában. Mivel nagyon szerettem volna, ha Robi játszik a filmben, és ezt ott hirtelen úgysem lehet eldönteni, ezért leforgattuk a filmet vele, és utána az utómunka során elkezdtünk castingolni a hangokra. Végül abszolút Robi volt a legjobb, tényleg az ő hangja passzolt a leginkább, úgyhogy azt csináltuk, hogy Robi szinkronizálta Daant, Robit pedig Znamenák István. Vannak jelenetek, amikor saját magával beszélget: a teste beszélget a hangjával. Sokat nevettünk ezen.
Lana esetében is ilyen egyértelmű választás volt Für Anikó?
Éva szerepére is meghallgattunk sokakat, és közülük választottuk ki Anikót. Sokat dolgoztunk a szinkronon. Alapvetően egy hagyományos szinkront, pl. egy amerikai filmét, pár nap alatt megcsinálnak. A színészek bemennek a stúdióba, és gyakorlatilag felolvassák a szöveget. Anikóval és Robival nagyon sokat dolgoztunk, szinte újra eljátsszák a jeleneteket, hogy igazán hiteles legyen. A rotterdami bemutatón is voltak magyar nézők, de senkinek sem tűnt fel, hogy ez szinkron. Azt hiszem, nagyon jól sikerült, tényleg szerves része lett a filmnek.
És ott van még a kislány alakja – ő a te kislányod. Egy kiskamaszból sokszor ennél egyszerűbb helyzetekben is nehéz előcsalogatni az együttműködést – hogyan instruálja az ember a saját gyerekét?
Igen, Maja belenőtt ebbe a szerepbe. Egész picike volt, amikor ezt elkezdtük írni, aztán pont tízéves lett, mire forgattunk, akárcsak a szerepbéli kislány. Megkérdeztem tőle, hogy akar-e szerepelni, mert olyan hülyén nézett volna ki, hogy egy pont ugyanolyan, pont ugyanakkora kislányt castingolok máshonnan. Először azt mondta, hogy nem akar, aztán hamarosan meg már nagyon szeretett volna. Sokat próbáltunk a többi színésszel, különösen Daannal, aki az apukáját játszotta. Maja kétnyelvű, ezért neki egy picit sem jelentett gondot, hogy Daan angolul beszélt hozzá, és ő magyarul válaszolt, ez külön előny volt nála.
Kisgyerekekkel úgy lehet dolgozni, hogy nincsenek ott a szüleik, ugyanis a jelenlétükben teljesen máshogy viselkednek, ezért mindig meg szoktuk kérni a szülőket, hogy menjenek el – de hát én nem tudtam nem ott lenni. Ráadásul itt nagyon hosszú jeleneteket vettünk fel egy snittben, végig koncentráltan kellett játszani minden színésznek, időnként pontosan meghatározott koreográfiát kell végigcsinálni mozgásban is. Amikor nagyon nehéz jelenet volt, azért biztos, ami biztos, bebújtam a videoassziszt mögé, hogy ne legyek szem előtt, ne érezze, hogy én is nézem.
Elindulnak a szoba egyik feléből, a kanapétól, átmennek az akvárium mellé…
Igen, egy hosszú beállításban, pláne, ha kameramozgások is vannak, a színészeknek pontosan jelbe kell állni. De nemcsak az van, hogy odarakunk egy jelet a padlóra, egy kameratape-et, hanem nem mindegy, hogy mennyire fordítja el a fejét, hogy áll meg, hol fordul meg.
Jó élménnyel maradt, újra belevágna?
Igen, nagyon szomorú volt, amikor vége lett a forgatásnak. Ez egy nyomasztó, szomorú film, de a forgatáson rengeteget nevettünk, szuper volt a stáb, és különösen jó hangulat, pont az ellenkezője annak, ami a vásznon látszik. Most is mindenki úgy emlegeti, hogy mennyire jó élmény volt.
Miért van az, hogy minden filmedben nagyon magányos, „létükbe zárt” nők sorsáról mesélsz?
Nyilván, mivel én nő vagyok, arról tudok jobban beszélni, hogy milyen a magány a nők esetében, jobban azonosulok egy női szereplővel, de a magány a modern korunk egyik legnagyobb problémája. Természetesen más korokban is küzdöttek az emberek a magánnyal, bár nem tudom, hogy az olyan törzsekben, ahol sokan élnek együtt, ez hogy merül föl, bizonyára ott is jelen van, csak nem ilyen erőteljesen. A civilizáció megjelenése óta azonban egyre növekszik a magány érzése, ami nagy tömegekben, a nagyvárosokban még inkább jellemző. Korunk egyik legjelentősebb pszichológiai és társadalmi problémája.
Igen, valójában az Édenben is több arca van, mert az összes többi szereplő is magányos és kiégett a maga módján. Ezen túl: megpróbálod környezetvédő indíttatásból felrázni a film nézőit? A főszereplő mindenre allergiás, ami mű.
Igen, mindenre, ami a modern világgal jár.
Van tehát egy harcos környezetvédő vénád?
Nem tudom, mennyire harcos, de van… mindenesetre igyekeztünk, hogy az Éden ne legyen didaktikusan környezetvédő. Ez nagyon fontos rétege a filmnek: vajon az, hogy tönkretesszük a környezetünket, mennyire teszi tönkre a kapcsolatainkat is, milyen hatással van a környezetünk az emberi kapcsolatok minőségére? Ez a film egyik alapkérdése.
Amikor a forgatókönyvet írtad, mennyire láttad már magad előtt, hogy ilyen típusú látványvilága lesz a filmnek (hideg színek, semleges, szürke árnyalatok dominálnak, kivéve, amikor Éva kikerül a lakásból)?
Nekem a vizualitás a legfontosabb a filmjeimben, és a film képi világát dramaturgiai eszköznek is tekintem. A hangulatokkal, kompozíciókkal, színekkel, tárgyakkal szeretném a szereplők belső világát lefesteni. Így aztán ezek már pontosan megvannak a fejemben a forgatókönyv írásakor, számos részletet le is írok a forgatókönyvben, pl. hogy nézzenek ki az igluk, hogy néz ki a sivatag, hogy néz ki Éva lakása.
Legyártottátok a berendezési tárgyakat? Eléggé specifikus bútorok vannak a filmben, rengeteg a fém...
Műteremben forgattunk, mindent megépítettünk, a bútorokat legyártattuk. A drótokból készült emberalakot, a nyuszit és a többi szobrot Hegyi Kata, egy fiatal szobrász és a díszlettervezőnk, Vinnai Petra készítették, illetve többen besegítettek a díszletesek, kellékesek közül is.
Évának lehetne diszkrétebb/egyszerűbb védőruhája is, de ő egy ormótlan űrszkafanderben közlekedik. Miért?
Egy olyan védőruhát képzeltem el, amin látszik, hogy Évának nagyon komoly védelemre, technikai felkészültségre van szüksége a kinti létezéshez. De ami még fontosabb, hogy látványban is nagyon szeretem ezt az abszurditást, ezt az erős kontrasztot a külvilággal.
Van egy időtlensége a történetnek. Lehet, hogy tíz éve történt, lehet, hogy ma történik, lehet, hogy a koronavírusos őrület előtt vagy épp aközben. Volt olyan érzésed utólag, hogy kicsit előreszaladtál? Bár jóval korábban elkészült a forgatókönyv, számomra ez a film a karanténidőszak metaforája lett.
Az hagyján, de a követező filmemet egy világjárványról szerettem volna csinálni! Legalább 15 éve megvan az a tervem. Csakhogy nyilván elég drága dolog, korábban azért is nem azzal foglalkoztam, a Szécsi Pál-film után szerettem volna megcsinálni.
Most könnyebb lenne, vagy épp nehezebb egy világjárvány-történetből filmet csinálni? Most A vírus (2005) is újra aktualitást nyert.
Nem tudom, most biztos mindenki ilyen filmeket fog csinálni, másrészt kissé didaktikusnak érezném. Pedig amíg nem volt járvány, nagyon szerettem volna megcsinálni. Ha nem telik el tíz év a két filmem közt, akkor lehet, hogy pont most kezdtem volna bele. Szerintem eléggé evidens, hogy előbb-utóbb bekövetkeznek ilyen dolgok, szóval nem kellett hozzá nagy jóstehetség.
Úgy tűnik, szereted a nagyon lassan alakuló történeteket, amikor van idő arra, hogy a szereplőben végbemenő változás szépen kifejlődjön – így van ez? Fogunk tőled valaha látni gyors krimit, thrillert, akciófilmet, vagy a lélektani dráma a te műfajod?
Mindig felmerül, hogy csináljak egy másmilyen filmet… Én nagyon szeretek forgatni, a forgatást szeretem a legjobban, kipróbálni ezt vagy azt. Érdekel sokféle dolog, ha pl. reklámfilmet csinálok. Érdekel, hogy szakmailag hogyan kell megcsinálni egy thrillert, de nagyjátékfilmnyi éveket nem szánnék rá, mert mint film, nem érdekel. A moziban sem nagyon nézem meg őket. Ha valami olyasmiről szól, ami engem érdekel, de nem a thrillerség maga a lényeg, hanem az csak egy forma, akkor elképzelhető, hogy csinálok valami ilyet, de azt akkor már nem hívjuk thrillernek.
Mi az, amit szívesen megnézel a moziban?
Hát az ilyen filmeket. Persze, más dolgokat is megnézek, de inkább a szakmai kíváncsiság miatt, azonban azok a filmek érdekelnek igazán, ahol valami újat látok formailag vagy gondolatilag, amelyek valami olyat tudnak megmutatni, ami nekem még soha nem jutott eszembe, vagy amit nem így láttam; így aztán mindenképp stimulálják az agyamat. Az „aha”-élményt, az „ezt én is ismerem”, unom. Az hoz lázba, amin el tudok ámulni, ami valamilyen új perspektívába tudja helyezni a dolgokat. A sokadik hasonló történetet sajnos unom végignézni, bármilyen izgalmas, bármilyen jól is van megcsinálva. Szokták mondani, hogy elég egy jó történet – szerintem egy jó történet nem elég. Van egy jó történet, és ott kezdődik, hogy mitől fog engem az a százhuszadik, teljesen ugyanolyan jó történet érdekelni. Szívesen megnézek egy komédiát is, szeretek én is nevetni, pláne, ha sokat lehet nevetni, de igazából azt is azért nézem meg általában, mert mondjuk, kíváncsi vagyok, hogy X rendező hogy csinálta meg azt a filmet.
Mi volt az elmúlt egy évben az a film, amibe a moziban beleszerettél?
Talán Teona Mitevskától az Isten létezik, és Petrunijának hívják tetszett a legjobban az utóbbi időben.
Mi fogott meg a Szécsi Pál-történetben?
Elsősorban a magány, a szeretethiány, ami állandóan megjelenik a történeteimben. Illetve a szeretet fontossága. Szécsi esetében annak az abszurditása fogott meg, hogy valaki ilyen hihetetlenül szerencsés minden szempontból – iszonyú jóképű, elképesztő tehetséges, különleges hangja van, csodálatosan énekel, remekül táncol stb., hihetetlenül sikeres lesz (az akkori idők egyik legsikeresebb énekese volt, hatalmas sztár) –, és közben egész életében iszonyú boldogtalan. Borzalmas gyerekkora volt, elhagyta az anyja, nevelőszülőknél, intézetekben nőtt fel. Nagyon érdekes, hogy mennyire számít az, hogy gyerekkorában valaki megkapta-e azt a szeretetet, amire aztán az egész életét építeni tudja. Szécsi életének utolsó tizenkét évéről fog szólni a film, harmincévesen lett öngyilkos. Az is nagyon érdekes, hogy a sztárság, a hírnév hogyan darál be, tesz tönkre valakit, aki nincs felvértezve érzelmileg, hogy meg tudjon birkózni a nehézségekkel.
Milyen fázisban van most ez az életrajzi film?
Egy kicsit még át szeretném írni a forgatókönyvet, mielőtt pályázunk vele, és ezt el is kezdtem, de sajnos a karantén alatt nem sikerült befejeznem. Mindenki azt gondolja, hogy remekül lehetett a karantén alatt otthon írni, de én sajnos akkor tudok koncentrálni, ha elzárkózom napközben, és ezt nehéz úgy, hogy nincs iskola.
