Damaszkusz bővelkedik mozikban. Élénk színűre festett plakátjaikon harcban izzadt, gépfegyvert szorongató napszemüveges férfiak, vagy szenvedélyes ölelésben összeforrott szerelmes párok próbálják felhívni magukra a figyelmet.
Forró este van, moziba megyek. Amikor a pénztárnál a vetítések kezdési időpontjáról érdeklődöm, valami olyasmit válaszolnak, hogy „folyamatosan, folyamatosan”. Biztos, ami biztos rákérdezek: hétkor van-e az előadás? „Természetesen” – hangzik a válasz. Majd, amikor a terem felé indulok, a pénztáros bácsi utánam fut és elmagyarázza, hogy a jegy két filmre szól, az egyik csak nemrég kezdődött és amerikai, tehát biztos tetszeni fog, majd mellém int egy fiatal fiút, hogy vezessen fel a nézőtérre. A vaksötét teremben mozdulni sem tudok, a fiú öngyújtóval világítva mutat egy helyet, majd bizonytalankodásomat látva kézen ragad és beültet a székbe.
Mellettem, a zajokból ítélve, egész seregnyi gyerek csörög. Az amerikai kriminek éppen a közepére érkeztem, a gonoszok és a jók most kezdik gyilkolni egymást. Vélhetőleg angolul beszélnek, ám beszédükből szinte semmit sem hallani, a gyerekek ugyanis – a feliratokat még nem tudván elolvasni – élénk játszótérré változtatják a széksorokat. Húsz perc sem telik el, amikor a film váratlanul megszakad. A kópia minőségére gyanakszom, mint kiderül: tévesen. Néhány perc múlva ugyanis megjelennek a kóla- és csipszárusok, a helyi szokásoknak megfelelően tea és kávéfőzővel együtt. Forró, édes teámat kortyolgatva figyelem a folyamatosan érkezőket. Csütörtök, a pénteki munkaszüneti nap előestje lévén, sokan jönnek, elfoglalják helyeiket, és hangosan csevegnek, rágcsálnak, de vannak, akik imaszőnyegüket leterítve imádkozásra használják fel az alkalmat.
Nemsokára újraindul a vetítés. A vásznon tovább folyik a vér, a nézőtéren pedig a gyerekek visongatásával kísért papírzacskó csörgetés. Az amerikai krimi nem vált ki komoly érdeklődést a nézőkből, akik inkább az újabb szünet után sorra kerülő egyiptomi vígjátékra kíváncsiak. Felgyúl a villany, és apránként megtelik az emeleti nézőtér is. A földszinti pódiumon egy jobb napokat látott zongorát és korhadt bútorokat veszek észre, eldobált szerszámok társaságában. Az előttem levő sort egy hagyományőrző szunnita család népesíti be: lefátyolozott nagymama és feleség, az apa karján alvó kisgyerek, a nagyobbik csemetét babakocsiban tolják be.
Úgy háromnegyed nyolc tájékán kezdetét veszi a második vetítés. Az egyiptomi film érezhetően jobban illeszkedik a közönség érzésvilágába. A poénokat hangos nevetés, az izgalmas pillanatokat kiabálás és taps kíséri. A film a civilizációs konfliktusnak nevezett jelenséget ragadja meg arab szemszögből. Egy álmodozó egyiptomi férfi menyasszonyával együtt útnak indul szerencsét próbálni New Yorkba. A kairói lakónegyed parádés ünnepléssel búcsúztatja őket. Kalandjaik azonban már a repülőgépen elkezdődnek, ahol természetesen terroristáknak nézik őket. De ez csak a kezdete kálváriájuknak, amelynek során rablótámadás áldozatai lesznek, a férjjelöltet pedig több ízben zaklatják nőnek álcázott férfiak. Amerikába nősült honfitársuk családjánál lelnek menedékre, addig, amíg a háziak türelme el nem fogy. A vízipipa füstje ugyanis erőszakos behatolásra készteti a tűzoltókat, a házigazda tizenéves kamaszlánya pedig nem tűri szabad szerelemre vonatkozó személyiségi jogainak korlátozását, az erkölcsi intelmeket szajkózó egyiptomi vendégtől Hőseink ismét az utcán találják magukat. Leleményességük folytán azonban rájuk mosolyog a százmillió dolláros szerencse – körülbelül 10 percre, hogy majd a komédia klasszikus szabályait követve mindent elveszítsenek, kivéve humorérzéküket és egymás iránt érzett szerelmüket.
Az egyik barátkozó kedvű fiúcska, akit az események nem ragadtak eléggé magukkal, az ölembe ereszkedik, és nyomban elalszik. Neki még nincs érzéke a civilizációs konfliktusokhoz. A film végét követő világítás sem ébreszti fel álmából. Édesapja mosolyogva köszöni meg türelmemet, miközben karjaiba veszi kisfiát. Az idestova négyórás üldögélésben én is alaposan elálmosodtam. Az igazi mozi pedig még csak most veszi kezdetét, kint az utcán, ahol a véget nem érő, bájos jelenetek sosem ismétlik magukat.
