[Re: Off Hollywood] Annak ellenére, hogy Hajdu a fiatal filmes generáció egyik legfelkapottabb tagja, a Fehér tenyér utáni hatalmas elvárásoknak esélye sem volt megfelelni: az Off Hollywoodot már azelőtt elfelejtette a szakma és a közönség, mielőtt egyáltalán látta volna. Pedig milyen szép népmesei fordulat lett volna, ha a film sikeres lesz!

Tévéfilmnek indult – ez az, amit mindenki tud Hajdu Szabolcs legutóbbi munkájáról, azok is (sőt, főleg azok mondogathatják fintorogva), akik nem látták. És ők vannak többségben, mivel úgy is fogalmazhatunk, hogy nem zavart túl sok vizet a film mozis forgalmazása: bemutatója után alig pár száz ember váltott rá jegyet. Annak ellenére tehát, hogy Hajdu a fiatal filmes generáció egyik legfelkapottabb tagja, a Fehér tenyér utáni hatalmas elvárásoknak esélye sem volt megfelelni: az Off Hollywoodot már azelőtt elfelejtette a szakma és a közönség, mielőtt egyáltalán látta volna.

Pedig Bódy Adél, fiatal filmrendező életének az a bizonyos napja, amelyek végigkísérhetünk, egyáltalán nem mondható eseménytelennek. Harmadik filmjének leforgatása után épp a bemutatóra készül, ezért megy rádióinterjúra, majd vitatkozik producerével következő tervéről, később az eddig mindig főszerepet játszó, de ezúttal leváltott férjével veszekszik hatalmasat annak sértődése miatt, a nagy megmérettetés, a premier pedig még csak ezek után következik. A stressz egyre nő, Bódy Adél idegei pedig felmondják a szolgálatot.

Eleve van annak egy romantikája, mikor egy film a filmkészítésről szól, a néző öntudatlanul is azt érzi, hogy most valami titkos dolgot láthat. Ráadásul az Off Hollywood esetében több szempontból is személyes filmről beszélhetünk: Hajdu saját bevallása szerint teljes mértékben saját élményét dolgozta fel a túlterheltség miatt hirtelen összeroppanó rendező történetében; valamint az sem mellékes, hogy a főszerepben ismét Török-Illyés Orsolya, vagyis Hajdu felesége látható.

A probléma tulajdonképpen a film ritmusával van. Az első kétharmada jól felépített, bár kissé tablószerű jelenetek sorozata, melyeket többnyire rendkívül élővé tesznek a színészek improvizációjára épülő dialógusok. Az összeomlás, vagyis a maradék harmad viszont aránytalanul hosszú. Az eredetileg hatvan perc körülire tervezett filmidő még így sem éri el a másfél órát, az utolsó húsz perc azonban egyrészt az addigiakhoz képest eléggé lelassul, másrészt indokolatlanul hangsúlyozott, így pedig teljesen leválik az első szakaszról.

Hajduék jó ötletekből összehoztak a családdal/barátokkal egy teljesen nézhető és élvezhető filmet – az más kérdés, hogy valószínűleg egyszerűen nincs értelme olyan jellegű összehasonlító helyzetekbe keverni, mint amilyet például a szemle versenyprogramjában való részvétel jelent.