Gigor Attila: A nyomozó Gigor Attila: A nyomozó

Színes magyar noir*

Gigor Attila: A nyomozó

ÉRTÉKELD A FILMET!
A nyomozó
Gigor Attila
2007

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 10 (2)

10
(2)

Szerinted?

0

Amikor elolvastam a film.hu-n a forgatókönyv feltöltött néhány oldalát, két dolgot már sejtettem. Az egyik, hogy Gigor Attila tud írni. A másik, hogy A nyomozó egy noir film. Hogy lehet egy magyar elsőfilmes rendező kisköltségvetésű produkciója noir? Hát úgy, ahogy a Coen fivérek Az ember, aki ott sem volt című filmje: neo-noir. De nem kell mindenáron fekete-fehérnek lennie.

Amit csak reméltem a forgatókönyv-részlet olvasásakor, az az, hogy Gigor rendezni is tud. Pedig nagyon tud. Malkáv Tibor (Anger Zsolt) kórboncnok, barátnője Edit (Rezes Judit), illetve a Küklopsz (Zágoni Zsolt) figuráihoz megtalálta a legjobb színészeket, a történethez meg a megfelelő helyszíneket. Remekül zsonglőrködik a film képzelt és „reális" jeleneteivel, kiválóan egyensúlyozik dráma és vígjáték határán, pedig egyik sem aknamentes terep. Gigor Attila olyat alkot, amire majd' minden épeszű producer azt mondaná, hogy lehetetlen: közönségsikerre számot tartó látomásos művész-krimi-vígjátékot, a legjobb filmtörténeti hagyományokra építve. Mindenki megeszi: a tömeg- és a művészfilmbarátok, de a kritikusok is.

A művészetről, filmről szóló bon mot-okat szintén szeretjük: a mozi jegypénztárosa a következőket javasolja egyik este a főhősnek: „Ma inkább menjenek színházba. A mozi haldoklik. A színház legalább már kiszenvedett". A nemzetközi koprodukciók titkát felfejtő többszörösen összetett mondatot viszont nem lövöm le, tessék megnézni a filmet.

A film után elgondolkodik az ember az olyan magyar produkciókon, amelyek ennek a filmnek többszöröséből forogtak és az eredmény... fogalmazzunk finoman úgy, hogy elmaradt a várakozásoktól. Kétségtelenül igaz, hogy a jó filmhez pénz is kell. De az is látható, hogy a kevés pénzhez is lehet jó történetet találni. A jó filmhez pedig mindenek előtt egy jó könyv kell. Meg egy jó rendező. Meg egy jó producer. Meg...

Nem folytatom.

A nyomozó méltán söpört be öt filmszemlés díjat. A nyomozót meg kell nézni. A magyar mozi lehet hogy haldoklik, de a magyar film ezek szerint még nem.


*A hollywoodi filmgyártásban a negyvenes-ötvenes évekre jellemző bűnügyi filmstílus, mely képi világában (fények, terek használata, kompozíció) sokat kölcsönöz a német expresszionizmustól. A noir történetekben a rossz és a jó relatív, a film végén sincs igazi happy end. Néhány fontosabb noir film: A máltai sólyom, A nagy álom, A harmadik ember, Kettős kárigény.

Támogass egy kávé árával!
 
A nyomozó

A nyomozó

Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 110 perc, 2007

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

10 (2)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins