Filmdíj Miamiból és versenyben Ohióban Filmdíj Miamiból és versenyben Ohióban

Filmdíj Miamiból és versenyben Ohióban

Enyedi Ildikó Első szerelem című alkotása nyerte a legjobb rövidfilm díját a miami filmfesztiválon, valamint Clevelandben bemutatkozik Gigor Attila A nyomozó című rendezői vizsgafilmje és Lakatos Róbert Bahrtalo! című komédiája.

Magyar sikerrel zárult a március 15-én véget ért miami filmfesztivál. Enyedi Ildikó Első szerelem című alkotása lett a legjobb rövidfilm Floridában. A húszperces magyar mozgókép a nemzetközi seregszemle rövidfilm versenyének nagydíját nyerte el. „A szerelem vak. Igen, lehet, hogy a köznapi értelemben az. Ilyenkor eltűnik a háttér, a szociális környezet, a szülők elvárásai, a barátok ítélete... Ha úgy vesszük, a szerelmes ember tehát a legjózanabb realista.” – olvasható az Első szerelem című film szinopszisában, mely a Muhi András vezette Inforg Stúdióban készült, és legelőször a nagyhírű locarnói filmfesztiválon volt látható 2008 nyarán.

Gigor Attila: A nyomozó

A közép-európai filmek rangos amerikai fórumát idén 33. alkalommal rendezik meg Clevelandben. A március 19-én induló nemzetközi filmünnepre két magyar alkotó első játékfilmje kapott meghívást. Gigor Attila A nyomozó című rendezői vizsgafilmje és Lakatos Róbert Bahrtalo! című komédiája mutatkozik be az elkövetkezendő napokban az amerikai filmünnepen. Mindkét elsőfilm a fesztivál gerincét képező közép-európai versenyprogramban indul. Az amerikai szervezők a válogatásba összesen 12 alkotást hívtak meg régiónkból. Ohio állam elsőszámú filmfesztiváljára 60 országból érkeznek mozgóképek. Clevelandben összesen 140 játékfilmet és 170 rövidfilmet tűznek műsorra márciusi második felében.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a Filmunio honlapján található.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg