A 2021 tavaszán fiatalon elhunyt sepsiszentgyörgyi filmkritikus-művészetpedagógus esszéket, művészeti tematikájú írásokat tartalmazó kötetét ajánljuk.

Ha röviden kellene összefoglalni Fám Erika sokrétű munkásságát, azt mondhatnánk, hogy kortárs vizuális jelenségek vizsgálatával foglalkozott, nemcsak a hagyományos értelemben vett film-, kiállítás- és színházkritikák és tanulmányok szerzője volt, hanem a kortárs művészethez való viszonyulásunkat is kutatta, ugyanakkor kiemelten fontos mozgóképértést fejlesztő (művészet)pedagógiai tevékenysége is.

A Holnap Kulturális Egyesület gondozásában 2021-ben megjelent szövegek e szerteágazó tevékenységekbe nyújtanak betekintést. A hagyatékban maradt esszék és tanulmányok a vizuális kultúra általános jelenségeit vizsgálják. Tágabb kontextusba helyezésük után viszont arra világít rá a szerző, hogy lokális szempontból is releváns ezek vizsgálata, hiszen képek uralta világban élünk, és mivel nálunk szinte teljességgel hiányzik a vizuális kommunikáció oktatása, ez jelentősen nehezíti a képdömpingben való eligazodásunkat. „Képek között élünk. Egyre több kép között. Képalkotó és képhasználó lények vagyunk. A képek egyre sűrűbb közegében, képinflációban élünk. Szükségünk van a képekre. Kép-éhségünk csillapíthatatlan.” (49. o.)

A kötet elején a rövidebb, lazább szerkezetű esszék kaptak helyet: az érintőképernyő használatáról, a közösségi média működéséről, az internetes tevékenységek típusairól, a digitális képalkotás, az intermedialitás sajátos működési elveiről, valamint a virtuális közösségek működéséről olvashatunk. A vizuális portfólióba azonban olyan hétköznapi tárgyak elemzése is bekerült, mint például a postaláda, a szék, az erkély, mint „kirakat-terasz”: „Lementem. Megnéztem, hogy néz ki kívülről a teraszunk. Jól néz ki – állapítottam meg elégedetten: a virágtartókba elnyomott csikkek innen nem látszanak.” Mindezeket a jelenségeket a kortárs művészet, a film, a fotográfia, a képzőművészet eszköztárát használva tárgyalja.

Érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet a Kulcs az álmainkhoz? című szöveg, amely egy könnyfakasztó tévés műsort elemez. Az egyik román kereskedelmi tévé lakberendezési műsora nehéz sorsú, anyagi nehézségekkel küszködő családok „életterét próbálja varázsütésszerűen átalakítani, sok reklámfogás és a tévéshow áldásos hozadékai árán”. A szerző azt a kérdést teszi fel, hogy „közben mi történik azokkal az emberekkel, akik életében nemcsak egy show erejéig van jelen a változás, hanem pár hét leforgása alatt minden kicserélődött az életük tárgyi valóságát illetően, csak ők maguk maradtak meg réginek… Akik nincsenek szokva a design világában élni, akiknek nem természetes, hogy posztmodern fotók, képzőművészeti alkotások lógnak a falon. Bár kifogástalan új lakásokat kapnak ezek az emberek, nem biztos, hogy ez a legjobb dolog, ami megtörténhetett velük. Hiszen nem tudják őket kiragadni a műsorok készítői a környezetükből, a teljes mértékben felújított tömbházlakás ugyanott marad a nyomornegyedben.”

A kötetzáró Kortárs művészet és képelmélet című tanulmány átfogóbb elméleti kérdéseket tárgyal. A múlt század 60-as éveitől „kényelmetlenné” váló esztétikai problémákra született válaszokat elemzi. „Egyre nyilvánvalóbb, hogy azokkal a fogalmakkal, amelyeket az esztétika használt, használ ma már nem lehet megközelíteni a művészeti jelenségeket, műalkotásokat.” (89. o) Ugyanitt a kortárs művészettel való találkozás buktatóit a következőképpen foglalja össze: „Természetes, hogy a kortárs művészettel együtt egy új nézői attitűdre is szükség van, ez azonban csak részlegesen vagy egy kiváltságos réteg számára vált lehetővé. A kortárs művészettől való idegenkedés alapvetően az oktatásnak is köszönhető, az oktatási intézményeknek nincs vagy alig van kapcsolata azokkal a kiállítóterekkel, amelyek a kortárs művészet megmutatására vállalkoztak. A felnőtt társadalomnak pedig aligha van lehetősége, alkalma a kortárs művészethez való viszonyulás megtanulására. Ezért csak kevesek művészete a kortárs művészet. Természetesen nem a tömegkultúra irányába való elmozdítása lenne a cél, hanem a kortárs művészet kiterjesztése, hasznosíthatósága, használhatósága minél változatosabb társadalmi rétegek képviselői számára.” (84–85. o.)

A kötet a fentebb felsorolt szempontok alapján is mindenképpen hiánypótló. A szövegek nyelvezete közérthető, könnyen követhető, a tanulmányokat szövegközi jegyzetek és bibliográfia egészítik ki, így a szakma képviselői mellett minden bizonnyal a szélesebb olvasóközönséget is meg tudják szólítani, nem utolsó sorban pedig oktatási segédanyagként is kiválóan működhet. Az olvasást és az áttekinthetőséget azonban néhol az egymásba folyó szövegek nehezítik.