Bálint Arthur nem a szavak embere, nem szeret önmagáról és az alkotásairól beszélni. Ő filmekbe gyömöszöli mindazt, amit mások szavakkal, gesztusokkal próbálnak kifejezni, és legtöbbször képekben gondolkodik. Filmjeinek általában operatőre és rendezője is, jelen pillanatban Székelyudvarhelyen él és dolgozik. Szűkszavúsága ellenére sikerült szóra bírni.
Te választottad a kamerát, vagy a kamera választott téged?
Képzőművészeti iskolába jártam, így a képekkel már gyerekkoromban kapcsolatba kerültem. Csupán a rendszerváltozás után adódott lehetőségem kamerával is dolgozni, jelentkeztem az Udvarhelyi Televízió egyik hirdetésére, felvételiztem, és sikerült.
Aztán újabb sikeres felvételi: Színház- és Filmművészeti Főiskola, Budapest, Bolyai osztály. Mit nyújtott neked ez az iskola?
Az évfolyamtársaimmal ellentétben én azt mondom, hogy ez a főiskola – bármennyire gyengének is tartották egyesek – fontos volt. Sokat változtatott a filmhez való hozzáállásomon. Én csak arra tudok panaszkodni, hogy nem követeltek eleget. Erdélyben kevesen vagyunk, és majdnem mindenki amatőr a szakmában, de azért az jó, hogy sokan próbálkoznak. Ez a főiskola arra is jó volt, hogy nem piedesztálra emelte, hanem emberközelbe hozta számomra a filmet. Tulajdonképpen megtanított filmszerűen gondolkodni.
Akadt emlékezetes mestered a főiskolán?
Nagybetűs Mesterem senki nem volt, mindenki hozzátett egy kicsit ahhoz, amit én éreztem, és segítségükkel letisztázódott néhány dolog bennem.
Nehéz Erdélyben operatőrnek, filmkészítőnek lenni?
Valószínű, hogy a nagyvilág filmes életéhez viszonyítva erdélyi filmgyártás nincs, nem létezik. Nagyon úttörő munka ez, általában arról szól, hogy nincsenek társak, mindenki egyedül készít filmeket. Az erdélyi filmes lét egyrészt jó, másrészt nem. Jó azért, mert valószínűleg nem készíthetnék filmet, ha valahol máshol élnék. Nem tartom magam elég tehetségesnek ahhoz, hogy máshol is pénzt adjanak, hogy filmet készíthessek. Rossz azért, mert nem tudok annyi filmet készíteni, amennyit szeretnék, mivel nincs rá lehetőségem.
Ezidáig rövidfilmekben gondolkodtál...
Ennek több oka is van. Ha az anyagi oldalát tekintjük, a kisjátékfilmeket könnyebb elkészíteni. Ugyanakkor, ha készítesz egy filmet, valamit el akarsz mondani, van valami mondanivalód a világ vagy akár saját magad számára. A rövidfilmek hátránya az, hogy ezt a mondanivalót bele kell sűríteni néhány percbe. Ez nagyon nehéz feladat. Nagyjátékfilmben valószínűleg könnyebb kibontakoztatni a mondanivalód. Ehhez azonban fel kell nőni mind szakmailag, mind emberileg. Nehezen venném a szívemre, hogy másfél órán keresztül embereket untassak.
Úgy tűnik, a dokumentarista, realista látásmód áll közelebb hozzád.
Már a főiskolán is dokumentumfilmeket kértek tőlünk, de az is igaz, én valójában arra születtem, hogy az életet próbáljam megragadni. Általában nem érdekelnek azok a dolgok, amik elrugaszkodnak az élettől.
Filmjeid emberekről, egyszerű emberekről szólnak. Ez szociális érzékenységednek tulajdonítható, vagy csupán jó téma, és kész?
Minden kezdő filmesben van egy adag szociális érzékenység, amely egy idő után kihal. Legalábbis átalakul, és már nem a mindent megértő, a másságot egzotikumként kezelő filmes leszel, mint voltál. Én az embereket utálom is, meg szeretem is. Dokumentumfilmjeimben azokat próbálom bemutatni, akiket szeretek, a fikcióban meg azokat, akiket utálok. Dokumentumfilmet nem lehet úgy készíteni, hogy valakit utálsz. Utálattal nem lehet emberről, igaz, élő emberről filmet készíteni. Viszont nagyon-nagyon sok embert meg viselkedésformát utálok, a fikciókban ezeket próbálom valamennyire megmutatni, azt, hogy hogyan is gondolkodom róluk.
Mennyire fontos a táj, mennyire fontos a tér, amibe ezeket az embereket belehelyezed?
Mindenkihez hozzátartozik az a közeg, amelyben él. Abból kiszakítva teljesen más emberré válik. Nem akarom őket kiszakítani, ugyanakkor nem akarok rájátszani sem. Azt a környezetet próbálom megragadni, amely hatással van filmjeim szereplőire.
Mi a szöveg szerepe a filmjeidben?
Én alapvetően operatőr vagyok, így mindig képekben próbálok gondolkodni. Ha egy filmet készítek, legalább háromnegyed részében nem található szöveg. Amikor úgy érzem, hogy néhány dolgot már egyszerűen nem lehet képileg megmutatni, akkor jön be a szöveg. Tehát dialógus is kell, de annak kell legyen valami jól meghatározott szerepe. Valami többletet kell hozzáadjon a filmhez.
Mennyire vagy benne a történésekben, mennyire van benne fizikai, lelki és szellemi lényed ezekben a filmekben?
Annyiban, amennyiben fontos az, hogy nekem mondanivalóm van. És általában arról van mondanivalóm, amiben éppen élek, így egyszerűen nem lehet kihagyni azt, hogy én hogyan vélekedem a világról, hogyan élek benne, hogyan és mit érzek.
Milyen a viszonyod a forgatókönyvekkel? Szájbarágós, mindent felvázoló forgatókönyveid vannak, avagy teret adsz a mindenkori improvizációnak?
A forgatókönyveimet én írom. Ezelőtt három-négy évvel nem is kellett leírjam, elég volt egy jegyzet, míg ma már oda jutottam, hogy le kell írnom, amit gondolok, mert ha van egy producer, aki pénzt ad a filmjeim elkészítésére, akkor meg kell őt győznöm arról, hogy azt a bizonyos filmet érdemes megcsinálni, tehát úgy kell leírjam a dolgokat, hogy ugyanazt, vagy legalábbis valamennyire ugyanazt érezze, amit én szeretnék majd a filmemmel elmondani. Senki nem ad pénzt egy olyan filmre, amelynek forgatókönyve csupán az én fejemben van meg.
Az anyagiak miatt mennyire vagy hajlandó egy-egy film kapcsán kompromisszumokat kötni?
Eddig még nem fordult elő, hogy azt mondja valaki, ha az eredeti terveim szerint akarom megcsinálni a filmet, nem ad pénzt rá. De mivel az eddigi filmjeimnél csak kis pénzekről volt szó, így nem is próbáltak beleszólni.
Dolgozol-e más rendezőkkel?
Igen, dolgozom másokkal is, de szerintük olyan ember vagyok, aki nehezen fogad el bármit, ami nem az övé. Ha úgy érzem, hogy egy film rossz irányba csúszik, nagyon dühös tudok lenni, így a mondanivalómat inkább én magam próbálom filmbe sűríteni.
Melyik hollywoodi és melyik európai rendezővel dolgoznál legszívesebben?
Még a magyarországi rendezőket sem ismerem teljesen, nemhogy a hollywoodiakat.
Van-e meghatározó filmélményed?
Igen, van. Egy olyan alkotás, mely szinte „háziolvasmány" a filmesek számára. Az olasz neorealizmus jelentős alkotásáról, a Biciklitolvajokról van szó. Azt szerettem volna, ha nem hallottam, olvastam, tanultam volna róla annyi mindent, mielőtt megnézem.
Mit gondolsz, kik nézik a filmjeidet, kiknek alkotsz, ki a célközönség?
Nincs ilyen. Én csak magamnak készítek filmeket. Ha túl vagyok a film készítésén, legfeljebb csak akkor jut eszembe, hogy vajon mit is szólnak majd a nézők.
Ez azt is jelenti, hogy nem fontos a visszajelzés? És ha mégis igen, akkor inkább kié: a szakma vagy a közönség visszajelzése?
A szakmának általában tetszik, amit csinálok, találnak valamit a filmjeimben. A teljesen laikusok ellenben azt mondják, hogy nem értik az alkotásaimat. Ez szörnyű! Irtózom attól, hogy ne értsék a filmjeimet, ugyanis utálok művészkedni. Olyan filmeket próbálok készíteni, amelyek elgondolkodtatnak, valami mást nyújtanak, s amikor nem értik, nagyon rossz nekem. Pedig én az ő nyelvükön próbálok beszélni...
Filmfesztiválokon szoktál indulni?
Soha életemben nem küldtem filmet fesztiválra, ennek ellenére szerepelt néhány alkotásom. Ezeket mindig mások küldték: vagy azok, akik a pénzt adták, vagy éppen a tanáraim. Ide kapcsolódik egyik legnagyobb élményem is. Minden évben megrendezik Franciaországban az európai filmművészeti főiskolák fesztiválját, 170 filmművészeti főiskola jelentkezett és 37 filmet választottak be. Egyik tanárom elküldte oda egy dokumentumfilmem – bejutott. Ez még elsőéves koromban történt.
Melyik film volt az?
A Szerencsés 13.
Használsz-e színészeket filmjeidben?
Van olyan filmem, amelyben a barátaim szerepelnek, de akad olyan is, amelyben színészek. Egy idő után elengedhetetlen, hogy színészekkel dolgozz, ugyanis egy amatőr nem eléggé meggyőző a filmvásznon, kivéve, ha éppen rá írod a szerepet. Amikor amatőr szereplőket, barátokat használok, ha már kész is van a forgatókönyv, átírom rájuk, hogy könnyebben működjön, hogy természetesebbek tudjanak lenni a filmben. Erdélyben sajnos csak színházi színészek vannak, filmszínészek még nincsenek. Emiatt néhány filmben érzem a hamisságot, így amikor forgatni kezdek, elgondolkodom, hogy tényleg szükségem van-e színészekre.
Lealacsonyító-e számodra a reklámfilm-készítés?
Ha azt vesszük, hogy egy kisvárosi televíziónál dolgozom, a : mindennapi televíziózáshoz képest a reklámfilm tud valami örömet nyújtani. A reklámfilmben van valami fantasztikus. 30 másodpercben olyan dolgot mutatni az embereknek, amire sokáig emlékeznek, szép dolog.
Szereted-e a történetmesélős alkotásokat, vagy inkább a hangulatok uralkodnak a filmjeidben?
A történetmesélés általában magával ragad. A rövidfilmek készítésénél azonban erre nincs nagyon lehetőség, itt legtöbbször időbeli ugrások vannak, hogy a film mondanivalója ne vesszen kárba. A teljes történet általában kimarad, ellenben vannak történettöredékek, amelyek egy folyamatot próbálnak ábrázolni.
Mesélj egy kicsit az Őrangyalok nélkül című filmed előéletéről!
A Duna Műhely (Durst György producer) pályázatot hirdetett, arra küldtem el egy félkész forgatókönyvet. Félkészen is 10 oldalas volt, ami már egy nagyjátékfilm szinopszisának is megfelelt volna. A forgatókönyvben egy nagyon is hétköznapi család realista szemléletű bemutatása volt, szürrealista keret közé szorítva. A vélemény az volt róla, hogy csak a kerettörténetet próbáljam külön megírni, és már abból is lehet film. Magyarul ez azt jelentette, hogy nem kell egyetlen rövidfilmben elmondani az egész életem. Igazuk volt, és ráadásul nem azt kérték, hogy dobjam el a forgatókönyvet, hanem azt, hogy az alapötletet dolgozzam fel másként. Soha nem változtattam meg ennyire forgatókönyvet. Az alapötlet már nem is került bele a filmbe...
Voltak emlékezetes forgatási nehézségek?
Nagyon sok minden függött az időjárástól. Szükségem volt rohanó, hirtelen mindent árnyékba borító felhőkre, miközben 60-70 ember úgy mozog, ahogyan én kérem tőlük. A szinkronitás döntő jelentőségű volt. Forgatás előtt azt hittem, ha a természet velem van, akkor már nem is lehet gondom a többi jelenettel. Ehhez képest az időjárás volt az egyik legkönnyebben megoldható probléma.
Az általad megírt történetet mennyire sikerült átmenteni a filmbe?
A megírása is hosszú ideig tartott, mert a megfelelő helyszín megtalálása után sok mindent átalakítottam. Ráadásul nem csak a forgatás előtti napokban írtam át néhány jelenetet, hanem sokszor a felvételek alatt is változtattam. Nagyon sok tényező játszott közre, de bíztam abban, hogy improvizálni is tudok majd, ha szükséges. Talán ez eredményezte, hogy nagyon más film lett belőle. Az enyém... de más. Az ilyenszerű filmek nagyon meg tudnak változni, de abból a szemszögből nézve, hogy a végeredmény a fontos, nem is alapvető követelmény a forgatókönyv hűséges követése, már csak azért sem, mert én találtam ki a filmet, és én is változtattam meg.
A fáma szerint ez eddig a legnagyobb szabású filmed. Te is így érzed?
Költségvetési szempontból ez mindenképpen igaz. Azt hittem, 100 statisztát nagyon könnyen lehet szerezni, aztán rá kellett jönnöm, hogy ilyen filmet, ennyi szereplővel, csak sok pénzből lehet elkészíteni. Érdekes tapasztalat volt... Azt még hozzá kell tennem, hogy a statisztadíjak így is szinte jelképes összegűek voltak. Az Őrangyalok nélkül csak abban az értelemben volt a legnagyobb szabású filmem, hogy a többit – az úttörő korszak előnyeit élvezve – gyakorlatilag ingyen készítettem. Végül is, ha nem a hangyák életéről akarok készíteni filmeket, akkor el kell fogadnom, hogy a filmkészítés pénzbe kerül.
Most éppen min dolgozol?
Van egy forgatókönyvem, amit ezelőtt két évvel írtam, ezt próbálom most befejezni.
Miről szól?
Ez egy fikció, egy olyan emberről szól, akit utálok. Számomra az élet annyira fontos, hogy mindenképpen értelme kell legyen. Annak az embernek, akiről a film szól, szinte teljesen értelmetlen az élete...
Hogyan tovább?
Az én múltamnak, jelenemnek, jövőmnek lényege egy mondatba is belefér: mindig is filmet akarok készíteni, úgy akarok meghalni – akárhány év múlva is következzen be –, hogy világéletemben filmet készítettem!
