Egy nyári gyermektáborban titokzatos vírus üti fel a fejét. Az első megbetegedések után két mentőautó érkezik, megkezdődik a gyerekek vizsgálata, fertőtlenítése. A kór azonban tovább terjed, az illetékesek karantént rendelnek el. Elterjed a szóbeszéd, hogy a betegség halálos, néhányan halottaskocsit is látni vélnek.
A gyerekek egy része pánikba esik, zokog, még akkor is, amikor kiderül, hogy az egész csak átverés. A tábor szervezői pezsgővel ünneplik a (kissé talán túlságosan is) jól sikerült tréfát. Csak azt sajnálják, hogy „nem kínozhatták őket tovább”. A tábor berkeiből kikerült film évekkel később egy nagy múltú dokumentumfilm-rendezőnőhöz (Varga Ágota) és egy elismert filmkritikushoz (Muhi Klára) kerül, akik megmutatják azt egy középkori szerepjátéktábor lakóinak, egy továbbképzőtábor médiatanárainak, végül maguknak a szereplőknek is, akik pszichológusok és szociológusok társaságában néznek szembe a táborban történtekkel.
Rosszul elsült gyerekcsíny vagy társadalmi kórkép? (Kóreszme a média diktálta koreszme?) Az 5. Verzió Emberjogi Dokumentumfesztiválon a Koreszmék és táborok két alkotójával, Muhi Klárával és Varga Ágotával beszélgettünk.
Hogyan került az Inforg Stúdióhoz a táborban készült felvétel?
[Muhi Klára] Egy-egy dokumentumfilm előélete olykor nagyon szövevényes. A Koreszmék...-nél az történt, hogy a felvételeket készítő operatőr az eset közben rájött, hogy itt valami nagyon nem stimmel, és felkereste dr. Hűvös Éva pszichológust – akivel egyébként rendszeresen együtt dolgozik –, hogy tanácsot kérjen tőle, mi a teendő. A pszichológusnő azt javasolta, menjen vissza, és interjúvolja meg a gyerekeket, hogyan élték meg az esetet. Aztán Hűvös Éva – a kolléganőjével, Mészáros Anitával – készített a muszterből egy kb. 15 perces filmet, amely elsősorban a gyerekek reakcióira fókuszált. Sok fontos embernek megmutatták, pszichológusoknak, televíziós szerkesztőknek, producereknek, mert érezték, hogy tovább kellene görgetni, több van ebben 15 percnél, mígnem két év után eljutottak hozzám, én pedig megbeszéltem a férjemmel, aki producerként az Inforg Stúdióban szívesen felvállal minden izgalmas dolgot, hogy ha lehet, csináljunk ebből egy komolyabb filmet.
[Varga Ágota] ...Klári férje, Muhi András pedig behívott mindenkit, akiről úgy gondolta, hogy érdekelheti a téma. Levetítette a filmet, ám senki sem érzett különösebb késztetést arra, hogy kezdjen valamit is az anyaggal. Nagyon furcsa élmény volt számomra, szinte az utolsó pillanatban fogott el egy hirtelen érzés, hogy nekem ezt a filmet meg kell csinálnom.
[M. K.] Te voltál az, aki a legjobban felháborodott a történeten. Az elején leteremtetted a pszichológusnőt, mégis hogy képzeli, hogy két éve házal ezzel a felvétellel, ahelyett, hogy feljelentést tett volna a rendőrségen. Majd szinte végig nem szóltál egy szót sem. Végül te voltál az egyetlen, akinek volt egy jó szerkezeti ötlete, amin aztán el lehetett indulni.
Változtattak valamit az eredeti felvételen?
[M. K.] Csak minimális szerkesztésre volt szükség. A táborban történteket, magát az átverő show-t két kamerával rögzítették.Két jelenet sorrendjét felcseréltük, feliratokat tettünk a filmre, de szinte mindent kockát felhasználtunk, ami rendelkezésünkre állt.
Az esetnek lett valamilyen következménye? A film végi felirat arról tájékoztatta a nézőket, hogy rendőrségi eljárás indult az ügyben.
[M. K.] A táborvezetést gyermekbántalmazás miatt feljelentette egy szociális munkás. Az ügyben nyomozás indult, amit egy idő után lezártak. Szó volt arról, hogy a táborvezetőt elbocsájtják, de nem tudom, hogy ez valóban megtörtént-e. A szülők közül senki sem tett feljelentést. Az eset kapcsán a legsúlyosabb morális válságot valószínűleg az operatőr élte át, aki kiszolgáltatta a felvételeket előbb a pszichológusnak, majd nekünk. Árulónak érezte magát, mert ő is ebben a táborban nőtt fel, nagyon kötődött az intézményhez, ráadásul rokona volt a táborvezetőnek. Szóval szörnyű helyzetbe sodorta magát a döntésével.
Az ügy megítéléséhez fontos tudni, hogy a gyerekek is szerettek ebbe a táborba járni. Olyan ez, mint a családon belüli erőszak. A gyermekbántalmazás ténye ritkán kerül nyilvánosságra, az érintettek, amíg csak lehet, próbálják családon belül megoldani a problémát. Egy ilyen eset sosem előzmény nélkül való, és sokszor nagyon szoros kötelék fűzi az áldozatot és az elkövetőt egymáshoz. Valami hasonló történt ebben a táborban is. És úgy tudom, a gyerekek és a táborszervezők között a mai napig jó a kapcsolat.
A film egyik beszélgetéséből kiderül, hogy nem egyszeri eset volt ez az átverés, korábban is szerveztek hasonló játékokat.
[V. Á.] Igen, a filmben szereplő médiatanárok között véletlenül volt egy fiatal tanárnő, aki gyerekkorában járt ide, és már akkor sem voltak ritkák az efféle kegyetlen tréfák. Ez a magyarázata annak, hogy leginkább az új táborosok estek pánikba.
A filmben megszólal többek között Vekerdy Tamás pszichológus, aki szerint a kegyetlenség mindig is fontos eleme volt a játéknak, ez adja az izgalmát, ezért szeretjük.
[V. Á.] Természetes, hogy a táborban kell izgalom. De olyan mértékben sikerült reális környezetet teremteni, olyannyira „jól” sült el az átverés, hogy a kisgyerekek valóságként élték meg, és halálfélelmük volt, amivel a szervezők egyértelműen túllőttek a célon.
[M. K.] Számomra ebben a filmben az a legfontosabb, ahogyan a televíziós átverő show-ból tábori beavatós játék lesz. Az orrunk előtt történik meg valami, nevezetesen, hogy a szokásos erőszak palettát – hogy az egyik ember mit tehet meg a másikkal büntetlenül –, a média kicsit tovább színezte, bővítette. Szóval mostantól ezt is lehet. És az erőszaknak ezt az új fajtáját nap mint nap legalizálja maga a tévé. Ezért olyan bizonytalan minden résztvevő, hogy mit is gondoljon az esettel kapcsolatban.
Az egyik on-line filmes adatbázishoz kötődő fórumban számos bejegyzést találtam a filmmel kapcsolatban, vitatkoznak róla, vagy éppen azt tudakolják, hogy hol lehetne megnézni. Ilyen mértékű érdeklődés nagyon ritka egy dokumentumfilm esetében.
[M. K.] Be kell vallanom, én egy kicsit még nagyobbra számítottam, mert a táborban készült felvételek valóban unikálisak. A filmet vetítették a Filmszemlén, majd lement az MTV-ben. „Egy néző” feljelentette az ORTT-nél, hogy Koreszmék… sérti az egyik kereskedelmi tévé érdekeit, ugyanis rossz színben tünteti fül az átverő show-kat. De aztán mégsem gerjedt a dologból nagyobb vita.
A társadalmi vita elmaradása nem inkább annak köszönhető, hogy nem ér el széles tömegekhez az ilyen típusú dokumentumfilm? A közszolgálati csatornát nem sokan nézik, a Szemlén szinte csak a szakma van jelen. Ahhoz, hogy az emberek beszéljenek róla, a kereskedelmi csatorna egyik magazinműsorában kellene, hogy helyet kapjon a film…
[M. K.] Épp ez az, amire szemernyi esély sincs. Egy kereskedelmi tévében nem lehet megvitatni, hogy például milyen elképesztő hatása tud lenni az átverő show-knak.
Nehéz eldönteni, hogy pontosan mi a rendezői álláspont a történtekkel kapcsolatban.
[V.Á.] Ez egy alapvető és tudatos hozzáállás volt a filmhez, de szerencsére nem kellett magamra erőltetni ezt a szerepet, mert alapvetően ilyen alkat vagyok.
Ez a korábbi filmjeire is jellemző. Ezek szerint ezt nem a téma hozza, hanem egy általános hozzáállás a dokumentumfilmezéshez…
[V. Á.] Igen, az a célom ezzel, hogy a néző foglaljon állást a filmmel kapcsolatban, ne én.
A Koreszmék…-kel kapcsolatos nézői állásfoglalás – legalábbis a Verzión – egységesnek tűnt, mindenki egyértelműen elítélte a táborban történteket. A filmben megszólaló médiatanárok reakciója azonban már korántsem volt ennyire egyöntetű…
[V. Á.] Volt, aki félre is értette. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a pedagógusok – épp a saját táboruk keretei közt – hosszasan foglalkoztak a média manipulációs technikáival, ami nagyban befolyásolta a befogadás mikéntjét.
[M. K.] Volt, aki azt hitte, hogy a tábori jeleneteket mi forgattuk, szóval hogy az egész egy dupla átverés. De pszichológus körökben állítólag Hűvös Éváról is elterjedt, hogy az egész átverő show-t ő szervezte, tehát hogy ez egy pszichológiai kísérlet, mely azt vizsgálja, hogyan viselkednek a gyerekek katasztrófahelyzetben.
A másik fontos értékelő közösség a középkori szerepjáték tábor. Egy hét középkori szellemben eltöltött idő érezteti a hatását a gyerekek gondolkodásában? Volt egyáltalán olyan szándék, hogy ezek a gyerekek a tradicionális értékeket képviseljék a filmben?
[V. Á.] Nem az volt a cél, hogy a végső igazságot mondják ki. Egyszerűen csak a véleményükre, a reakcióikra voltunk kíváncsiak.
[M. K.] Ez a tábor úgy került a látóterünkbe, hogy a lányom évekig ide járt, sokat tudtam róluk, volt elképzelésünk a reakcióikkal kapcsolatban. Arra viszont nem számítottunk, hogy annyira védik majd a tábor auráját, hogy szinte lehetetlenné teszik a forgatást. Nagy nehezen kaptunk tőlük másfél órát – egy perccel sem többet. És a gyerekek egy percre sem léptek ki a szerepükből.
[V. Á.] Gondolkodtunk abban, hogy el kéne vinni a dolgot egy átlagos gyerektáborba is, de aztán sem energia, sem pénz nem volt már újabb forgatásra.
[M. K.] Ennek ellenére úgy gondolom, a középkori táborral sikerült valami jellemzőt felvillantani. Ma Magyarországon létezik egy „mindent szabad” elvet valló, túlliberalizált tömeg, amelynek az ingerküszöbét hihetetlenül magasra tornázta a média. És vannak kis, arisztokratikusan működő csoportok – egyre több, gyerekek és felnőttek egyaránt –, akik egymás közt egészen más norma és szokásrendszereket építgetnek. Ez a középkori tábor jó példája ennek.
Nem kapott kedvet a filmezéshez?
[M. K.] Sok mindennel foglalkozom, voltam már konzultáns, társrendező különböző dokumentumfilmekben. Folyamatosan dolgozom változatos szerepekben az Inforgban. Részt vettem a film és a média iskolai tárggyá való integrálásában. Több tankönyvben is közreműködtem. Ennek ellenére filmkritikusi tudatom van. Akkor érzem a helyemen magam, ha megjelenik egy cikkem a Filmvilágban. A Koreszmék… azért lett fontos nekem, mert mint médiapedagógus vagy tankönyvíró, épp az ilyen esetekre vadászom. Egyedül azonban nem tudtam volna megcsinálni.
Látott idén olyan filmeket a Verzión, melyek különösen érdekesek voltak?
[M. K.] A Verzió nagyon erős, színvonalas fesztivál, idén különösen örültem az olyan filmtörténeti csemegéknek, mint a cinema direct nyitányának tartott Előválasztás, vagy a híres Jean Rouch-film, az Egy nyár krónikája. De a legjobban talán Hajdú Eszterék filmje mozgatott meg, A fideszes zsidó…, melyet nagyon vártam már. Mert évek óta van egy olyan érzésem a magyar dokumentumfilmekkel kapcsolatban, hogy kerülgetik a lényeget.
[V. Á.] Igen, mert működik a belső cenzor. Még mindig. Ráadásul nehéz olyan szereplőt találni, aki mindezt a kamera előtt is felvállalja. Nekem is van egy filmem, amit az egyik szereplő utólag betiltott. Akác utca a címe, egyetlen alkalommal vetítették a Szemlén, aztán a főszereplő bátyja megtiltotta a film forgalmazását. A szóban forgó testvér homoszexuális, és egy országgyűlési képviselővel él együtt. Nem engedte bemutatni a filmet, annak ellenére, hogy nem róla szól, hanem a húgáról, aki a férfiakhoz fűződő kapcsolatain keresztül igyekszik kikeveredni a cigánytelepről.
[M. K.] Sok film szól a romák egyre kilátástalanabb, szegregált helyzetéről. De csak elvétve néhány arról a szürke zónáról, ahol romák és nem romák egymással házasságot kötnek, egymástól valamit akarnak, egymás kultúrájától átitatódnak. Ágota Akác utcája ilyen film. És épp azok tiltották le, akiknek elemi érdekük lenne, hogy bonyolultabban gondoljunk a „roma ügyre″.
[V. Á.] Annyira meg van terhelve az ember azzal a dologgal, amivel éppen foglalkozik, hogy nem néz vissza. Itt jöhetne a képbe egy producer, aki azzal foglalkozik, hogy az elkészült filmek útját egyengetné, hogy a tévén kívül máshol is bemutassák, hogy minél több emberhez eljusson.
A közeljövőben láthatunk új Varga Ágota-filmet? Úgy tudom, készül egy 56 a 68-ban című dokumentumfilmje.
[V. Á.] Ezt a filmet még majd csak most kezdjük forgatni. Nemrég fejeztük azonban be az Aczél Györgyről – a Kádár-rendszer meghatározó kultúrpolitikusáról – szóló filmemet.
Mit lehet tudni róla?
[V. Á.] Nagyon sok ismert, és Aczél György életében fontos embert kérdeztünk meg a filmben. Megszólaltattuk a család több tagját, egykori barátait, köztük olyanokat is, akik végül az ellenségei lettek, illetve akiket meghurcoltak a korszakban. Feltűnik a filmben többek között Popper Péter, pszichológus, Aczél Ágnes és az ő fia, Vámos Tibor akadémikus, Agárdi Péter irodalomtörténész, Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Heller Ágnes filozófus, illetve Konrád György író. Továbbá szerepel a filmben az a Tétényi Pál, akit Aczél utódjának szánt az 1985-ös leváltásakor.
Mi adta az ötletet, hogy Aczél Györgyről forgasson?
[V. Á.] A téma éppen a Koreszmék… forgatása közben merült fel, Aczél Ágnes ugyanis szociálpszichológusként szerepel a filmben. Később megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha az édesapjáról készítenék egy dokumentumfilmet, és tetszett neki az ötlet.
Hasonló visszafogott attitűdöt várhatunk, mint amilyen a Koreszmék...-ben vagy a Leszármazottakban megjelent?
[V. Á.] Igen. A különböző véleményekből adódó feszültség miatt ebben a filmben is van egy különös vibrálás.
[M. K.] Hosszú film lesz, két részes. És bár a közönség idegenkedik a hosszú dokumentumfilmektől, a rövidebb verzió egyszerűen nem működött.
[V. Á.] Abból a változatból még hiányzott Aczél gyerekkorának története, ám úgy éreztem, hogy ez a momentum elengedhetetlen. A film német származású vágója, Thomas Ernst nem sokat tudott sem Aczél Györgyről, sem a rendszerváltás előtti viszonyokról, ezért nem is hiányolta ezeket a részeket. Mi magyarok azonban pontosan tisztában vagyunk vele, hogy ki volt, ezért kíváncsiak vagyunk arra is, hogy honnan jött, milyen volt gyermekként.
[M. K.] Nyilván támadni fogják jobbról és balról egyaránt. A film egyik elővetítésén például maguk a családtagok rótták fel Ágotának, hogy hiányzik a filmből Aczél néhány markáns jobboldali ellenségének véleménye. Ez engem is meglepett. Az amerikai újságírás szabályai szerint az az objektív újságíró, akinek a cikkéből nem tudod megállapítani, hogy a szerzője milyen pártállású. Ágota Aczél-filmjéről például ez elmondható.
