A nagymedve, a kismedve, a patkány, a halak, a mamut, az ogre konstellációi után az utóbbi években egy új csillagkép tűnt fel az animációgalaxisban: a pingvin. Bár a 2005-ös felragyogású Pingvinek vándorlása a dokumentumfilm tejútrendszeréhez tartozik, kiérdemelt Oscar-díjával elég nagy csillagport (avagy havat) kavart, olyannyira, hogy az animáció világában még abban az évben kedveltté váltak a pingvinek.
Eleinte csak mellékszerepben láthatjuk a Madagaszkár (2005) pingvintrióját, később 11 perc erejéig főszerepben is (A Madagaszkár-pingvinek és a karácsonyi küldetés). A következő évben a pingvinek már egész estés animáció főszereplőiként (Táncoló talpak) musicalesen énekelnek és szteppelnek. De míg a tavalyiak a megszokott környezetükben éldegélnek, az idei pingvinek már vándormadarak is egyben, ugyanis napsütötte tengerparton rendezik meg a szörf-világbajnokságot.
A Sony Pictures Animation a 2006-os Nagyon vadon után idén a pingvindivatot követő egész estés animációval rukkol elő – és felfrissülésként ez egy dokumentarista jellegű rajzfilm. Felvétel indul, belógó mikrofon, és megismerjük Codyt. Az interjú első néhány mondatában máris elhangzik az utalás a Táncoló talpakra: „– Egyéb képességek, például éneklés, táncolás? (Nevet) – Ja nem, én csak szörfözök.” Hogy a szörföző pingvin képének természetessége, egyetemessége, és hát miért is ne, a kezdetekig visszanyúló történelmisége egyértelművé váljon, előkerülnek a történelmi források: szörföző pingvint ábrázoló kis barlangrajzok, hieroglifák, közel- és távol-keleti írásos emlékek, regények – és archív filmtekercsek à la Lumière. Még a pingvines gegek sem maradhatnak ki, később aztán a képeslapok, magazincímlapok, képregények veszik át a barlangrajz szerepét. De nem lenne történelme a szörföző pingvintársadalomnak a legendás Big Z nélkül, akinek az emlékére rendezik meg évente a szörf világbajnokságot. Csak ez a néhány megszerettető-bevezető, friss és dinamikus, jó poénokkal és eredeti történettel kecsegtető néhány perc után derül ki a már ismert és lapos történet, Cody életébe ágyazva. A lázadó tinipingvin szülőjégkockájáról, Shiverpoolból vágyódik el szörfös-szörpös álmaiban. S láss csodát, álmai valóra válnak, amint felbukkan lakóhelyén a tehetségkutató Mikey Abromowitz, aki a földgolyó minden pocsolyáját bebarangolta, hogy szörföző kis állatok csapatát toborozza a világbajnokságra. A történet minden mozzanata, fordulata ismerős már: kicsi, lázongó és vakmerő, akaratos főhős, aki az első kudarc után kezdi összeszedni magát, a bölcs és tapasztalt mentor irányítása alatt nemcsak szörfözni tanul meg, de ráeszmél az élet nagy igazságaira is. A szereplők is mind ismerősek már: elég csak egy-egy vonásukat megmutatni, és a néző fejében máris ott a teljes kép a jellemükről. Mindezeket fel- és kihasználva, egy-egy sajátos gesztust rendelve a figurákhoz sikerült őket emlékezetesre kerekíteni, és némelyet egészen bájossá varázsolni is. A mockumentary jelleg pedig kétségkívül erőssége a rajzfilmnek. Lehetőséget ad a poénok elsütésére is, mert a történetbe minden gond nélkül beágyazhatóak lesznek a körkérdésekre adott válaszok. Dogmás élményt nyújt a „kézikamerázás” keltette ingatagság, a „kamerába” be-bebukó szereplők látványa vagy az operatőrt feldöntő és nyílzáporral a földre terítő bennszülött pingvinek hada.
Bennszülött vagy sem, de pingvinek sokasága biztosan ellepte az utóbbi években a mozivásznakat. Hogy miért? Talán mert könnyebb a legemberibb külsejű madarat mozgósítani, mint elmagyarázni, hogy miért is, hogyan is sikerült a medvének vagy a patkánynak két lábon járni, és mellső mancsaival gesztikulálni.
