A kortárs lengyel film egyik legfontosabb szerzői rendezője, Malgorzata Szumowska a 2013-as Az Ő nevében című filmje után legújabb alkotásában, az Arcban ismét a katolikus egyháznak tart görbe tükröt – provokatív stílusa pedig a zsűri nagydíját hozta el neki a tavalyi Berlinalén.
A történet most is a „másság elfogadása vagy elutasítása”-témakört járja körül, ám főszereplőnk ez alkalommal nem Isten szolgáinak sorából kerül ki és még csak nem is szexuális irányultsága miatt különbözik a látszólag szigorúan a katolikus egyház értékrendje szerint működő falusi kisközösség tagjaitól – csupán külsejében. Jacek a film elején még egy egyszerű, fiatal építkezési munkás, aki szeret Metallicát hallgatni, a kutyájával játszani és még egy szép menyasszonya is akad, akivel a helyi kultúrházban tartott diszkóesten ismerkedik meg. Emellett türelmesen elviseli kissé maradi gondolkodású rokonait és – mivel a faluban ez mindenki számára kötelező rituálénak számít – rendszeresen eljár a vasárnapi szentmisékre is. A kisközösség életében pedig már csak azért is fontos szerepet tölt be, mert hétköznaponként azon a falu határában épülő Jézus-szobron dolgozik, amelynek hatalmas méretével a lengyel egyházközösség a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztusnak akarna beinteni.
Ez a lengyel emlékmű egyébként valóban létezik, ahogy állítólag a filmet is megtörtént események inspirálták, így pedig még szörnyűbb végignézni azt a fordulatot, hogy hősünk egy véletlen baleset során lezuhan a több, mint harminc méter magas szobor tetejéről, ennek következményeként pedig arca a felismerhetetlenségig roncsolódik. Az orvosok arcplasztikai műtétet hajtanak végre Jaceken, mivel azonban ez Lengyelország történelmében először fordul elő, a férfi a beavatkozás után egyfajta nemzeti hőssé válik. Egy csapásra celebet csinál belőle a média, így pedig akárhová megy, rajongók hadával találja magát szembe, akik ölni tudnának azért, hogy készíthessenek vele egy szelfit. Ám a sors kegyetlen fintora, hogy Jacekre a hirtelen jött népszerűség ellenére is szörnyetegként tekintenek falujában, személye pedig egyre nagyobb terhet kezd jelenteni a katolikus gyülekezetnek, de a saját családjának, sőt még menyasszonyának is.
Szumowska pedig ezt a meglehetősen tragikus sorstörténetet egy jó adag éjfekete humorral itatja át, miközben nem győzi hangsúlyozni azt az igencsak egyszerű, ám mégis átérezhetően igaz állítást, miszerint nem is a főszereplőnk torzult el, hanem az őt körülvevő rokonok, barátok és ismerős falubeliek, akik csak beszélnek a keresztény felebaráti szeretet és elfogadás fontosságáról, gyakorolni már nem gyakorolják. A rendezőnő azzal érzékelteti leginkább a kisközösség álszent jellemét, hogy a film első szakaszát Krisztus születésének napja, a karácsony köré szervezi, az éjféli misén ájtatoskodó, tömény szesztől kivörösödött arcokat pedig nemcsak leárazott okostévékért láthatjuk marakodni az ünnepi hangulat jegyében egy szupermarket Black Friday-akcióján, de azzal is szembesülhetünk, hogy a szenteste jórészét is rasszista viccek mesélésével töltik. Ám míg ezekben a jelenetekben, vagy éppen a fő cselekményszálat rendre megszakító gyónás-szösszenetekben egyértelműen a társadalom- és egyházkritikát közvetítő nevettetés a cél, a film másik komoly hányadát melodramatikus hangvételű helyzetek adják. Megrendítően szomorú például az a jelenet, amikor Jacek és a menyasszonya a műtét után először találkoznak azon a hídon, ahol korábban megtörtént az eljegyzés, de a nő nemhogy ránézni nem tud hősünk új arcára, de azt sem képes (vagy talán direkt nem akarja) megérteni, amit Jacek mond neki.
Emiatt a kettősség miatt sokszor (pl.: a Gigi D’Agostino L’Amour Toujours-jára hangolt részeg szerelmi ábrándnál) szabályosan az arcunkra fagy a mosoly – elég komoly kihívást jelent eldönteni, sírjunk vagy nevessünk a látottakon. És bár Szumowska itt-ott talán már túlzottan is démonizálja a katolikus egyházat (lásd az idős anyuka által elrendelt ördögűzést), a film utolsó jelenetének üzenete – még ha szélsőségesen kiábrándult és provokatív gondolkodásmódról ad is tanúbizonyságot – éppúgy érvényes lehet Magyarországon, mint Lengyelországban: hősünk Londonba utazása láttán úgy érezhetjük, hogy a kirekesztő állami és egyházi ideológiák ellen nemigen lehet harcolni, maximum elmenekülhetünk előlük.
