Werner Herzog lesz a Berlini Filmfesztivál elnöke Werner Herzog lesz a Berlini Filmfesztivál elnöke

Werner Herzog lesz a Berlini Filmfesztivál elnöke

Az egyik legismertebb német filmrendező, Werner Herzog lesz a 2010. február 11. és 21. között tartandó Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) zsűrijének elnöke.

Ötvenéves karrierje során, a 67 éves rendező több mint 50 filmet készített. Az operarendezőként, íróként, producerként és színészként is elismert Herzog Rogue Film néven iskolát is alapított, mellyel a fiatal filmeseket szeretné segíteni. A hétvégenként tartott foglalkozások segítségével a rendező elméleti síkon, „a világ feltárásával” hozza közelebb diákjaihoz a filmművészetet.

Werner Herzog

„Werner Herzog filmjei a mozi művészi erejét közvetítik” – nyilatkozta Dieter Kosslick fesztiváligazgató a Reutersnek – „ezért nagyon elégedettek vagyunk, hogy ez a kiváló rendező fog elnökölni a fesztivál 60. évfordulóján”.

Herzog leginkább kísérleti technikái, valamint a hírhedten bajos német színésszel, Klaus Kinskivel való közös munkája révén vált ismertté. Kinskivel összesen 5 filmet készített, köztük a Fitzcarraldót is, mellyel a '82-es Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb Rendezőnek járó díjat. Karrierje kezdete éppen a Berlinaléhoz kapcsolódik, ugyanis 1968-ban, Életjel című alkotásával elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó díjat, az Ezüst Medvét.

Herzog idén két filmet is készített, melyek közül a Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans már megtekinthető a mozikban, míg a My Son, My Son, What Have Ye Done egyelőre a nagyobb filmfesztiválokon mutatkozik be, és majd csak jövőre lesz közszemlére téve a világ mozivásznain is.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes