Házasodna a plébános – Ugrin Julianna, Vízkelety Márton: A döntés

2022. november 22. – írta Galaczi Zsófia

A papi hivatás helyett a civil családi életet választó pap történetét bemutató A döntés címéhez híven magát a döntést állítja középpontba, a főhős további karrierjét és magánéletét már csak vázlatokban mutatja be a cselekmény. Az ízlésesen és érzékenyen fényképezett film érzelmi bomba szemnek és szívnek egyaránt. Ugrin Julianna és Vízkelety Márton dokumentumfilmje a 19. Verzió Filmfesztiválon a magyar versenyprogram fődíjasa lett.

Egy reneszánsz ember – Franco Zeffirelli-portré

2020. január 28. – írta Verpeléti András

Bár a legtöbben valószínűleg akkor találkoztunk a nevével, amikor gimiben egyszer végig kellett ülnünk a Napfivér, Holdnővért, Franco Zeffirelli igazi reneszánsz művész volt, akinek már a születését is legendák övezik. A karizmatikus és a kulturális értékekre rendkívül érzékeny fiatalember egészen alulról, színházi kellékek összeszerelésével indította el bő hat évtizeden átívelő, utánozhatatlanul sokoldalú pályáját, amelynek számos emlékezetes filmalkotást köszönhetünk. Pedig a tavaly elhunyt rendező nem is elsősorban a mozivásznon alkotta a legmaradandóbbat.

Arcra fagyott mosoly – Malgorzata Szumowska: Twarz / Mug / Arc

2019. február 6. – írta Tóth Menyhért

A kortárs lengyel film egyik legfontosabb szerzői rendezője, Malgorzata Szumowska a 2013-as Az Ő nevében című filmje után legújabb alkotásában, az Arcban ismét a katolikus egyháznak tart görbe tükröt – provokatív stílusa pedig a zsűri nagydíját hozta el neki a tavalyi Berlinalén.

Trumpból még pápa is lehet – Paolo Sorrentino: The Young Pope

2016. november 29. – írta Csiger Ádám

A tévésorozat már rég nem jelent egyet a legalantasabb kommersz közönségfilmezéssel, de olyan tisztán szerzői széria talán még sosem készült, mint Az ifjú pápa. Más kérdés, hogy ez önmagában még nem jelenti azt, hogy színvonalas lenne az első évad.

A filmrendező, akinek a színház és az irodalom fontosabb – Manoel de Oliveira-portré

2015. május 15. – írta Nagy Boglárka

106 éves korában – 2015. április 2-án – eltávozott Manoel de Oliveira, korunk egyik legtermékenyebb és legidősebb filmrendezője, akit az elmúlt 30 év alatt több életműdíjjal  kitüntettek, mert senki nem számított arra, hogy valaki 100 évesen és évente fog előállni újabb és újabb filmekkel. Pedig ez történt.

Vidéki erkölcsök – Małgorzata Szumowska: W imię... / Az Ő nevében

2015. május 13. – írta Buzogány Klára

Małgorzata Szumowska munkája érzékeny témákat feszeget – katolikus egyház vs. mai (lengyel, vidéki) valóság vs. homoszexualitás vs. pedofília vs. antiszemitizmus –, s bár nézhető és szimpatikus a próbálkozása, a film végig megmarad a felszín piszkálgatásánál, valahogy nem sikerül mély és erőteljes történettel előállnia. A W imię… első blikkre lengyel Jagtennek ígérkezik, de nem az lesz belőle. Sajnos.

Népszerűtlen mozi – Pasolini (játék)filmjei

2015. május 4. – írta Gregus Zoltán

Kétségtelenül szimpatikus állandóan perlekedő, baloldali alakja, aki a marxizmust Szókratésszel azonosítja, és ebből adódóan egyetlen ideológiával sem tudott teljes mértékig azonosulni. Úgy gondolta, hogy a művészet lázadás, és ez nemcsak a műveket jellemzi, hanem a művész életét is. Szinte minden filmjében van valami barbár lázadás a konformizmus ellen, ezért szerethető. Filmjeiben szerzői kézjegyét viseli magán markáns figuráinak megválasztása, történeteinek darabos összeszerelése, gyakran odavetett, remegő kamerája, azaz a filmnyelv egyéni látásmódra törekvő használata.

Egy hét a Golgotán – John Michael McDonagh: Calvary / Kálvária

2014. április 15. – írta Sándor Anna

A szimbolikus utalásokban is gazdag Kálvária nemcsak az ír egyház aktuális botrányira reflektál érzékenyen, hanem univerzális tablóban mutat rá a bűn és a megbocsátás természetére.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 3.

2013. november 6. – írta Kovács Patrik

A Júlia és a szellemek már Fellini ornamentális korszakát előlegezi, melyben az örök archetípusok és a történelmi gyökerek vizsgálatának igénye dominál. A Casanova és főként a Zenekari próba után azonban lassan elérkezik e kivételes rendezői pálya alkonya.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 2.

2013. november 4. – írta Kovács Patrik

Az Országúton sikerét követően Fellini még egyszer visszatér a melodrámai szerkesztésmódhoz (Cabiria éjszakái), majd Az édes élettel végleg maga mögött hagyja a poszt-neorealizmust. Az édes élet és a Nyolc és fél modernista mesterré avatják a rendezőt, aki karrierjének csúcsára jut.