Átok ül rajtunk! Világunk elanyagiasodott! A (már amúgy is) pénzes bácsik és nénik minden alkalmat megragadnak, hogy minél több pénzt keressenek. Ha a Wass Albert-könyvek szépen fogynak, akkor jövőre még többet nyomtatnak belőlük. Esetleg leszervezik valamelyik közéleti személyiséget is reklámarcnak egy felolvasó-maratonra, függetlenül attól, hogy Wass Alberttől addigra már csömöre lesz mindenkinek. Na kérem, a filmkészítők is ugyanezt csinálják, és – sajnos – egyre több példát tudunk mondani az eredetiséget nélkülöző „bigger, larger, uncut” folytatásokra. Ezen egyszerű oknál fogva, hogyismondjam, kissé vonakodva ülök be egy-egy jól sikerült film második részére.
A Shrek 2, amelyről tudtam, hogy a zöld szín ismét jelen lesz benne, a „nagysikerű” Mátrix-trilógiát juttatta eszembe, annál is inkább, hogy vetítés előtt egy kisebb csoportbeszélgetésből megtudtam, hogy 2006-ra lesz Shrek 3 is. Ettől aztán „leesett a morálom”, és még Erika SMS-e sem tudott feldobni. Vonakodva bár, de beültem a bársonyszékbe, és vártam, hogy felfényledjen a vászon. Megérte. Kellemesen csalódtam a zöld ogre sztoriját kiagyaló triászban, akik (ismét) (t)rendkívüli kreativitás(uk)ról adtak tanúbizonyságot.
A sztori az ogre-nász idilli képeivel indul, a fiatal pár erdőn, mezőn, tengerparton libbenve múlatja az időt. Boldogan élnek, amíg meg nem... hallják, hogy Fiona szülei várják őket pofavizitre. A zöld öklű öldöklő tudja, hogy ezúttal élete legkeményebb diójával szembesült: el kell fogadtatnia magát anyóspajtásékkal, húzódozik is egy kicsit, de aztán felkerekednek szamarastól, és elindulnak após birodalmába. Persze a királyság teljes lakossága, beleértve a vendéglátó örömszülőket is sokkot kap a két ogre láttán. Közben megjelenik a szuperszéles állkapoccsal megáldott Szőke Herceg is, akinek meglepetése még Harold királyénál is nagyobb, és rámenős, intrikáló anyukájával, azaz a Jó Tündérrel és a bérgyilkosként felfogadott rafinált, ogrevadász macsó macsekkel, Csizmás Kandúrral alaposan megnehezíti az ifjú pár happy end-ig vezető útját.
A Shrek 2 sztorija, mint látjuk, földhözragadtabb, mint elődjéé. Írói kevésbé állítják a fejük tetejére a segítségül hívott klasszikus meseelemeket és mesefigurákat. Míg az elődnél a klasszikus mesék drasztikus átformálása volt a lényegi elem, most Hollywood legemlékezetesebb munkáira helyezik az alkotók a (sajátos) hangsúly(uka)t. Egy halom filmből „csennek”, a filmek figuráit, jeleneteit „shrekkesítik”. Íme egy-két példa: a fejjel lefelé lógó Shreket a Pókemberben látott módon csókolja meg Fiona, utóbbi a Gyűrűk urából ismert módon „veszi fel” a karikagyűrűjét, a Csizmás Kandúr (Pandúr) neve kezdőbetűjét (P) 3 vonallal írja bele a fák törzsébe, ahogy a Zorróban látta. De ami (még) javára válik a filmnek, az az, hogy a kifigurázást nem a Horrorra akadva szintjén műveli.
A film egyik legfontosabb vonása, a humor is szinte alapjaiban változott meg, a mi valós világunkból merít ihletet. A Mesebeli Királyság Hollywoodra emlékeztet, és a mesei elemek is csupán arra szolgálnak, hogy viccet csináljanak a nyugati part legnagyobb nevezetességéből. A Hollywood-vonal mellett a Shrek 2 több hírességet (Justin Timberlake, Károly herceg) is karikíroz. És hadd említsük meg még a fantasztikus precizitással és találékonysággal megválasztott és használt betétdalokat, melyek egyértelműen a Moulin Rouge-t idézik.
Ennyi dicséret után következzen hát a dorgálás, mert ugyebár csak úgy kritika egy kritika: a készítők elfelejtették, hogy a morális mondanivaló nem csak a szájakba rágva tud érvényesülni. Szerintem határozottan jót tett volna a filmnek, ha a happy end egy picit árnyaltabb, és a szerelem nem kap ilyen erős hangsúlyt. De ez a baki nem változtat(hat) a tényen: a Shrek 2 remek film, mindenkinek ajánlott, nemtől, kortól, iskolázottságtól és az eddig látott filmek mennyiségétől függetlenül.
