16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2023. június 21–25. 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2023. június 21–25.

Amikor minden szál Kecskemétre vezet

16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2023. június 21–25.

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál egyedülálló a magyar fesztiválpalettán, hiszen egy teljes szakma színvonalas és hangulatos találkozóhelye tud lenni: a legfiatalabb egyetemistáktól a „nagy öregekig” minden – és tényleg minden – generáció Kecskemét központjában nyüzsög (és ez nem generációnként egy-két embert jelent), mozizik, ebédel, néz kiállítást és vesz részt konferencián rendező, képzőművész és újságíró a kecskeméti kíváncsiakkal együtt.

Itt nincsenek a hagyományos értelemben vett közönségtalálkozók: a beszélgetések az alkotókkal vagy az alkotók között a színpadi rivadafény helyett a vetítések szüneteiben, kötetlenül vagy délelőttönként a sajtószobában zajlanak. Sokan – alkotók és helyiek egyaránt – családostul érkeznek a fesztiválra, és azon túl, hogy a gyerekek bőven találnak a programban nekik való vetítést, maguk is animálhatnak akár minden egyes délelőtt a Primanima játszóházában vagy a filmarchívum Klassz Workshopjában. Mi magunk is alkotóműhely- és fesztiválszervezőként – meg persze undercover újságíróként – érkezve ide, hozzátehetjük, hogy egy ilyen összetett és sokszínű programot több mint nyolc helyszínen, ingyenes belépéssel, környékbeli településeket is bekapcsolva megvalósítani igazi szervezői bravúrt és profizmust feltételez.

16. KAFF, 2023 – Gauder Áron

A szerdán kezdődött és ma este záruló fesztiválon nyolc egészestés animáció versenyzett egymással. Köztük volt a Műanyag égbolt (r. Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta) című sci-fi és a Kojot négy lelke (r. Gauder Áron) című indián mondafeldolgozás – mindkét magyar film KAFF-os „pályafutása” teltházzal és pótvetítés beharangozásával indult és a díjkiosztó színpadán végződött. A Kojot mondhatni tarolt: elnyerte a fesztivál nagydíját, a közönségdíjat és a legjobb egészestés európai film idén megosztott díját is.

Volt mellettük gyerekeknek szóló, bájos akciófilm a művészet csodájáról (Ernest és Célestine – A dallamok útján / Ernest et Célestine: Le voyage en Charabie, r. Jean-Christophe Roger, Julien Chheng), s ehhez hasonlóan gyerekkönyv-illusztrációkból gördült a vászonra A kis Nicholas: Eljött a boldogság ideje! (Le petit Nicolas: Qu'est-ce qu'on attend pour être heureux?, r. Amandine Fredon, Benjamin Massoubre) is. Az egészestés mezőny „legrégebbi” versenyzője a 2021-ben bemutatott Hol van Anne Frank? (Where Is Anne Frank?, r. Ari Folman) című belga film volt, a legtávolabbról érkező történet a 25 évig tartó angolai polgárháború után játszódó Nayola (r. José Miguel Ribeiro), és versenyzett két bábanimáció, a Kutyáknak és olaszoknak tilos! (Interdit aux chiens et aux Italiens, r. Alain Ughetto) című francia-olasz-svájci alkotás, valamint a modern 2D-s világból induló, és a csodás kis szörnyeinek nagyon munkás 3D-világában kibontakozó Nagyapám démonjai (Os demónios do meu avô, r. Nuno Beato) – utóbbi a zsűri elismerését is kivívta.

A kétévente, idén 16. alkalommal megszervezett fesztivál idei rövidfilmjeinek se szeri, se száma: több helyszínen, párhuzamosan zajlottak magyar és nemzetközi válogatások – ezúttal belga filmekkel a fókuszban –, diákfilmes és nemzetközi fesztiválokon már bizonyított alkotások, narratív és szórakoztató vagy alkalmazott animációs munkák vetítései, és az összkép a televíziós sorozatokkal, illetve a kisebb műhelyek – köztük a Filmtett Workshop – filmjeivel válhatott teljessé. A legújabb alkotások mellett retrospektív és hommage-válogatások is helyet kaptak a programban, s ezek közül a vetítési helyszín miatt is kiemelkedtek azok a nagy klasszikusok – Macskafogó, Magyar népmesék, Az ember tragédiája, János vitéz –, amelyekre a főtéren, szabadtéri vetítés formájában lehetett beülni.

„Be van fejezve a nagy mű” – Jankovics Marcell: Az ember tragédiája

2009. október 19.

Majdnem 30 év múltán elkészült a magyar animáció egyik nagymesterének előre bejelentett utolsó alkotása, Madách Imre színművének filmváltozata. Így végre számot vethetünk a film első változata alapján, hogy valóban méltó lezárása-e Az ember tragédiája egy termékeny életműnek, vagy csak a legdrágább (több mint 400 milliós) és leghosszabb (179 perc) hazai rajzolt moziként fog bevonulni a magyar filmtörténetbe.

Olvasd tovább  

A fesztivál vetítésfolyamának kísérője több könyvbemutató – köztük a homokanimációs világhírű mesterének életútjáról és életművéről szóló albumszerűen gazdagon illusztrált kiadvány, a Cakó Ferenc – Életmű kiadás (szerk. Cakó Kinga), a magyar fesztiválprérit feltérképező Filmfesztiválkörkép (szerk. Kollarik Tamás), valamint a sokszor animációval is foglalkozó művészek által űzött legközelebbi rokon művészetről szóló Buborékban beszélők. A magyar képregény 150 éve című, hiánypótlónak méltán nevezhető kötet bemutatója – és kiállítás volt. Utóbbiak főképp a laikus közönséget célozták meg, amely panók és werkvideók formájában végigkövethette az animációs film előkészületi fázisait. Péntek délelőtt teltházas konferencia zajlott a Katona József Könyvtárban Tudatos digitális és animációs kultúra és könyvtármozi címmel, a Kecskemétfilm, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében. A tíz előadás szerteágazó módon kapcsolódott a központi témakörhöz, szó volt az animációs filmek hangzásvilágáról, médiatudatosságról, marketingről, gyermekvédelmi szempontú médiaszabályozásról, az animáció oktatási lehetőségeiről, animációs fesztiválok szerepéről és működéséről, valamint a 2015 óta, kistelepülések könyvtáraiban kiegészítő szolgáltatásként működő KönyvtárMozi programról is.

Bár a péntek esti vihar az első próbálkozást meghiúsította, szombaton sikerült a fényfestés is a városháza homlokzatára – íme egy újabb bizonyítéka annak, hogy Kecskeméten fut össze a mozgóképes animáció minden létező szála.

16. KAFF, 2023 – Díjazottak és zsűrik

 

A 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai

A fesztivál nagydíja: Kojot négy lelke (r. Gauder Áron)
Közönségdíj: Kojot négy lelke (r. Gauder Áron)
A legjobb egészestés európai film (megosztva): Kojot négy lelke (r. Gauder Áron) és Nagyapám démonjai (r. Beato Nuno)
Pannónia-Matolcsy-díj a legjobb magyar egész estés filmnek: Műanyag égbolt (r. Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta)

A legjobb európai tévésorozat: Patouille és az ejtőernyős magok (Patuille and the Parachute Seeds, r. Inès Bernard-Espina, Mélody Boulissière)
Bálint Ágnes-díj a legjobb televíziós sorozatnak: Szerintemezazegész: Szorít a ház (r. Buzási-Gyopár Orsolya)
A legjobb tévé-speciál (megosztva): Pánikfalva (A Town Called Panic, r. Vincent Patar) és Télapó hadművelet (Looking for Santa, r. Marc Robinet)
A legjobb alkalmazott animáció: Canticuénticos: Hogy tudd, szeretlek (r. Egely Kati)

A legjobb rövidfilm: A szív kertje (r. Hegyi Olivér)
A legszínvonalasabb képi formanyelv: Nyugvó köd (r. Fábián Nikolett)
A legjobb forgatókönyv: In the Upper Room (r. Alexander Gratzer)
A legjobb animációs munka: Felhők felett (r. Hárshegyi Vivien)
A legjobb diákfilm: Fények (r. Palotás Adél)

Különdíjak: Nayola (r. José Miguel Ribeiro), Városi legendák: Zongorizmus (r. Glaser Kati), Miért festek? (r. Fillér Máté Tót Endre), Szerelem a korona idején (r. Szucher Ágnes)

A legjobb első filmnek és a legjobb 3D-s filmnek járó díjat a zsűri idén nem osztotta ki.

A Magyar Filmkritikusok díja: Fox Tossing (r. Mira Zénó)
A Magyar Filmkritikusok különdíja: A szív kertje (r. Hegyi Olivér)

A Junior zsűri díja: Kigyógyulva (r. Csutorás Márton)
Az Országos Diákzsűri díja: Nagyapám démonjai és Apád (r. Kühnel-Szabó Anita)
Az Országos Diákzsűri különdíjai: Kutyáknak és olaszoknak tilos!, Fillér Máté (Telexikon, Folkfonics – Szól a kakas), Tót Endre (Miért festek?)

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület díja: Apád (r. Kühnel-Szabó Anita)

A kritikaíró pályázat nyertesei: 1. helyezett Bárány Bence, 2. helyezett Béres Mátyás, 3. helyezett Böhm Norbert.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat