Az idei filmszemlén különösen finom (film)falatok közül csemegézhetett a nagyközönség. Az összesen 8 kisjátékfilmes blokk keretein belül, látványvilág és mondanivaló tekintetében igen változatos műveket szemlélhettünk. Mivel szinte mindegyikben volt valami különleges, joggal mondhatjuk: igazán jól járt, aki a kisfilmek megnézése mellett döntött.
Egy pár kapcsolat
Viszonylag sok filmben megjelent a család, az együttélés legősibb formája, ahol nagyon gyakran alakulnak ki konfliktushelyzetek. Ilyen film például Ujj Mészáros Károly Aléna utazása című alkotása. Szarajevói környezetbe helyezve ábrázolja a délszláv háború utáni, eltorzult családi és munkahelyi viszonyokat. Egy fiatal lány, Aléna sorsának beteljesülését követhetjük nyomon. A sötét múlt eseményeit megismerve próbál erős maradni ahhoz, hogy Zürichbe utazzon gyógykezelésre, miközben eltitkolt betegsége és szülei problémái között próbál egyensúlyozni.
A szülő-gyerek viszony talán a Vallomás (r. Pápai Pici) című filmben jelenik meg a legkoncentráltabban. Apa és lánya próbálja áthidalni a generációs szakadékot, próbál közeledni egymáshoz. Egy halálos beteg apa utolsó lehetősége ez arra, hogy átadja minden élettapasztalatát egyetlen nap alatt. Felmerül a kérdés: lehetséges-e ez? Egyáltalán van-e értelme? A két színész, Tóth Orsi és Lukáts Andor kiemelkedően jó alakítást nyújtanak, abszolút hiteles mindkét figura – talán ez jelenti a filmben a legnagyobb pozitívumot.
Az apa-lánya kapcsolat után Salamon András a Viszlát Adél!-ben már-már költőien szubjektív belső szemszögből jeleníti meg az anyja halálos ágyához rohanó fiú érzéseivel és emlékképeivel való küzdelmét. Fura kettősséget jelent ez a rohanás és a fohász: „Én téged szerettelek, nem a hiányodat”. Értelmezhető egyfajta fokozatos alakulásnak, amelynek során helyére kerülnek a rég elfeledett érzések. A dinamikus és zaklatott kameramozgásnak köszönhetően valóban azonosulni lehet a főszereplő kaotikus és csapongó gondolataival, és ezáltal a film remekül érzékelteti nézőjével az anya-fia kötelék különlegességét, elszakíthatatlanságát.
Kevésbé szól a szülő-gyerek viszonyról, de annál kedvesebben beszél az anyaságról M. Tóth Géza Mama című, élőszereplős animációja, és szintén ebben témakörben szólaltat meg drámai hangoka Horváth Lili Napszúrása.
Meg kell említenünk itt Pálfi György (alias George Paulson) Ász póker című munkáját is, mely ugyan nem szenved hiányt a groteszk humorú és ironizáló jelenetekben, de azt azért hozzá kell tennünk: ez a kifordult és elidegenedett családi lét sajnos nagyon is jellemző mostanában. Persze a valóságban nem ilyen „kézenfekvő” a megoldás, mint a filmben.
Meg is érkeztünk a párkapcsolatok mezsgyéjére, ami ugyancsak jónéhány kisfilmben szerepelt központi motívumként. Szeiler Péter Bevezetés az általános nyelvészetbe című filmje érdekes és egyedülálló módon, egy nyelvész elemzőképességével vezeti végig a nézőt a cselekményen, egy olyan problémát mutatva be, amely ha nem is mindennapos, de mindenképpen feloldhatatlan. A főszereplő apja életén keresztül fedezi fel a kommunikáció jelentőségét és visszafordíthatatlanságát. Érdemes kitérni az álomvilágszerű díszletre, ami még jobban kifejezi az – enyhén fogyatékos – apa látásmódját. A középpontban természetesen a szerelem áll, ami beteljesül ugyan, de a gyümölcsét mégis más élvezi. És ha már beteljesülésnél tartunk, a Panel, Hájos Zsolt remek alkotása egy olyan szerencsétlen élethelyzetet emel ki, amelyet külső szemlélőként viccesnek találunk, ám képzeljük csak el: felszedjük egy szórakozóhelyen álmaink nőjét, minden simán megy – több kevesebb sikerrel –, majd másnap az a remek ötletünk támad, hogy reggelivel lepjük meg újdonsült kedvesünket. Igen ám, csakhogy ha nem jegyezzük meg, melyik lakásban él választottunk, akkor talán nagyobb esélye van annak, hogy még egyszer összefussunk vele a sarki boltban másnap, mint hogy visszataláljunk a lakásba – hála a szocializmus remekbe szabott és egyedi tervezésű panelkonstrukcióinak. Ilyenkor tényleg nem marad más hátra, mint hogy alaposan számot vessünk azzal, mit is keresünk az életben tulajdonképpen.
Xantus János Etetés című filmjében nem éppen erre a kérdésre keresi a választ mikor Szily László hasonló címmel publikált horgásztörténeteit veszi alapul. Jakab, a vándorhorgász és Paloma, a bőrruhás szépség közös utazása során megismerhetjük az „etetés” szó minden jelentését. Jakab olyan eredetiséggel adja elő horgásztörténetekből kiinduló kalandjait, hogy még a legkönyörtelenebb dominát is leveszi a lábáról. Nem csoda hát, hogy végül új csalival gazdagodik, ami jelen esetünkben egy selyembugyi. Mindkét főszereplő színészi játéka szinte tökéletes, Bánki Gergő kitűnően alakítja a vándorhorgászt.
Ebben a témában talán a legkifinomultabb alkotás Nagy Anikó Mária Apró dolgok című kisfilmje. Három különböző pár három teljesen különböző problémával mutatkozik be benne, mégis összeköti őket egy dolog: nem boldogok. A helyszín egy családterápiás rendelő, ahol a résztvevők mindent látnak, kivéve saját magukat.A pszichológus furcsa módon nem igazán tesz fel kérdéseket, mindenkiben ott a válasz és a megoldás, a kérdés csak annyi: képesek-e észrevenni és beismerni hibáikat vagy sem. A díszlet fura, már-már misztikus légköre hozzájárul a nézői azonosuláshoz. Mintha nem is rendelőben lennénk, hanem valamilyen steril, seholsincs térben létezne az orvos és problémás kliensei. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy ebben a kisfilmben volt a legjobb a színészi alakítás.
Variációk és előítéletek
A negatív társadalomkép ugyancsak sok filmben szerepelt domináns témaként. Groteszk örkényi világba csöppenünk Perlmann Károly Vacsora című munkájában. Egy gazda korán reggel látogatást tesz a disznóknál, hogy megetesse azokat, de elcsúszik az ólban, és a vendégből a nap végére eledel lesz. A ház urát senki nem keresi igazán, mindenki saját banális teendőivel foglalatoskodik. Perlmann helyzet- és jellemkomikumai kezdetben ártatlan humort szolgáló kellékeknek tűnnek, de ahogy haladunk előre, a valóságos történet már-már szürreális és igen éles szatírába fordul. Hol a suspense-t erősítendő, hol azt oldandó, a rendező primitív rádióműsorokat játszik be, melyek a butaságra butasággal felelnek úgy, hogy egyszerre a történetben is aktualitást nyernek.
Dombrovszky Linda Csavargójában egy hajléktalan férfi átváltozását követhetjük nyomon. Magyarázatot ugyan keveset kapunk, de ebben a filmben inkább a látványelemeken van a hangsúly. A visszatérő flashbackek és a jelen egyaránt gyönyörűen van fényképezve.
Személyes kedvencem a Variációk, Esztergályos Krisztina filmje volt. Adott egy 80-as években épült, jelenleg lebontásra váró hotel a Balatonnál, a szilveszter és néhány vendég a legkülönfélébb társadalmi kapcsolatokkal. Érdekes kísérlet, hogy vajon hányféleképpen rendezhetjük el őket úgy, hogy megfeleljenek a Realizmus, az Illúzió és az Idealizmus fogalmainak. Érdekes csavarral indít a Fordítva (r. Spáh Dávid) is. Adott egy társadalom, amelyben a kerekesszékben ülők képezik a többséget, míg főhősünk egyedüliként áll kétlábon. Kulcskérdésként talán ez tehető fel: meg lehet-e szabadulni az előítéletektől akár így, akár úgy?
Kis magyar science fiction
Nem szenved hiányt sci-fi elemekben például Buvári Tamás Fuvarja, melynek révén beletekinthetünk az Európai Unió egy lehetséges jövőképébe, ahol a határok zártak és csak különleges trükkökkel lehet átjutni a biztonsági kordonon. Ebben a filmben a hatáselemeket lehet szinte az egekig magasztalni. A képi megjelenítés és a hangelemek részletes kidolgozásával olyan baljóslatú aurát teremt, amely méltán adhat okot a dicséretre. A határátlépés módszerének ötlete ugyan kicsit vad, de épp ez adja a megfoghatatlanságát. Mondjuk kétszer is megfontolnám, megéri-e ilyen formán átvitetni magunkat a zöldhatáron.
Könnyed felüdülést jelentett viszont a superDIGITAL, Madarász István poénfilmje, amiben szerencsétlen főhősünk talál egy kamerát és elköveti a lehető legnagyobb hibát: filmezni kezd vele. Eddig rendben is volna a dolog, csakhogy amikor a kazettát visszatekerné, meglepődve tapasztalja, hogy az egész világ visszatekeredik. Tanulságként levonható: ha találunk egy kamerát, ami az életet irányítja, először is ne tekerjük vissza, másodszor pedig semmiképpen se nyomjuk le a Delete gombot.
A legfigyelemreméltóbb sci-fi – már csak azért is, mert saját blokkot kapott – Csátich Renátó Szulamit című, romantikus szálakat is hordozó werkfilm-paródiája. A cselekmény két idősíkon fut, amelyek természetesen a végén kihagyhatatlanul összemosódnak. A Szulamit remekül visszaadja a posztapokaliptikus hangulatot, ugyanakkor egy amatőr filmforgatás összes tárgyi és érzelmi viszontagságát magába foglalja. A dialógok sajnos kicsit vontatottra sikeredtek, ezért csak megfeszített koncentrációval tarthatja fent a néző mozizásban elfáradt figyelmét.
Kakukktojások
Néhány film nagyon elütött a mezőny többi darabjától. Ilyen a Macskásember 0, avagy az orosz montázsiskola hatása egy magyar macskára Szabó Juli és Lehoczky Tamás rendezésében: Eisenstein Patyomkin páncélosa és a kulesovi kísérletek egy macska fantáziájába kivetítve. Izgalmas és üde kísérlet ez a pár perces film, mely minden kétséget kizáróan sikeresnek bizonyult. Hiába régi a montázstechnika, korántsem nevezhető idejét múltnak, hatáskeltésben pedig főleg nem, még ha macskákról is van szó benne.
Próbálom megfejteni, mit szeretett volna Can Togay üzenni a filmjével, a Vonattal. Arra jutok, leginkább semmit. Talán csak gyönyörködtetni igyekezett? Ez nem lenne baj, de Purcell és az unalomig használt elmúlásmotívum ehhez kevésnek bizonyult. A kifejező arcok, a lírai szuggesztív zene, Pohárnok Gergely kiváló képei sajnos nem voltak elegendőek egy sikeres recepthez. Hegedűs 2 László 1Kávé című filmjét nem igazán tudnám hová sorolni. A kávéfőzők nemi életét ágyazza elvont kontextusba, a képi kifejezés lehetőségeivel kísérletezve.
Összességében véve elmondhatjuk, hogy elégedettek lehetünk idén a kisjátékfilmes felhozatallal, nagy csalódást egyik film sem okozott, sőt, a legtöbb elgondolkodásra is késztethet – és kell-e ennél több? Persze, hogy kell. Szerencsére jelen esetben semmi ok a szarkazmusra.
