Címke: tóth orsi

Velünk nem lehet beszélgetni – Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián

2024. október 9. – írta

Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának befejező darabja az életmű egyik legkiábrándultabb filmje, amelyben csak az életünkből, sőt tágabb értelemben a valóságból való menekülés jelenthet vigaszt. Az Egy százalék indián hihetetlenül sűrű, zavarbaejtően őszinte, minden pillanatban magával ragadó darab.

Kezdődik a moszkvai filmfesztivál

2013. június 17. – írta

A Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború vetítésével kezdődik csütörtökön és június 29-ig tart a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen két magyar koprodukciót is láthat a közönség.

CUT TO: INT. – CINEMA, Rotterdam – 42. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál, 2013. január 23–február 3.

2013. február 4. – írta

Mire lejárt a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál 42. kiadása vasárnap este, minden bizonnyal az egész város tudta már, hogyan is néz ki egy forgatókönyv. Ha bárki is film nélkül maradt január 23. és február 3-a között, az magára vessen, mert 22 moziteremben reggeltől estig öt kontinens filmjeit követhette nyomon a nagyérdemű.

A kertben – Shirin Neshat, Shoja Azari: Zanan-e bedun-e mardan / Nők férfiak nélkül

2010. szeptember 30. – írta

A tavalyi iráni választások alatt felderengett az esély a teljes demokratizálódásra, ám ez végül kudarcba fulladt. Shirin Neshat és Shoja Azari filmje épp arról szól, hol és mikor siklott ki országuk történelme, így kézenfekvő lenne azt hinni, hogy a tavalyi velencei díjakat (Ezüst Oroszlán és UNICEF) a politikai aktualitás miatt kapták. Ám a Nők férfiak nélkül nem csupán egy történelmi párhuzamot, hanem egy érzékeny női drámát is nézője elé tár.

Ápol és felkavar – Diagonale 2010 – Graz, március 16-21.

2010. március 29. – írta

13. éve minden tavasszal Grazban rendezik meg az osztrák film fesztiválját. A DIAGONALE mára élvonalbeli kulturális eseménnyé vált, mégsem a közönségnek szól csupán. Egy eleven szakma önvizsgálata, vagy ahogy az év színésze, Andreas Lust mondja: „az osztrák film testápolása”. És kényeztető testápolása, hiszen az osztrák film újabban fürdik a díjakban, a növekvő nézőszámokban és – kormányzati ígéret szerint – a gyarapodó forrásokban is.

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold