Mi történik, ha a Szörny Rt.-be oltjuk a Mission Impossible-t és a James Bond-hagyományt, adunk hozzá egy dézsányi elcsépelt geget, majd az egyveleget (lehetőleg 3D-s) animáció formájában tálaljuk? Megkapjuk nagyjából a Grut. Ha hozzáadunk még fél marék Szörnyecskéket, egy kanál Hihetetlen családot, egy-egy poénnyi Alient és Mátrixot, akkor az eredmény épp a most a mozikban vetített Gru 2 lesz. Jót tesz neki a plusz fűszerezés: a második rész jobb mint az első, még akkor is, ha a zsenialitást közhelyessége miatt ez sem képes megközelíteni.
A 2010-ben bemutatott Gru nevű figura a világ legprofibb gonosztevője. Nehéz gyermekkort tudhat maga mögött, mégis profi lett a „szakmájában”: bármit bárhonnan képes lenyúlni pöttöm sárga mutánsokból, a minyonokból álló csapata és vén professzor barátja segítségével. Sajnos a főnöke úgy véli, kissé berozsdásodott, ideje, hogy fiatalabbak lépjenek a helyére – például az a nyegle és nagyszájú Vektor, aki ellopta a nagy piramist Gízából. Gru bizonyítani készül: a Holdat akarja lenyúlni, tervének kivitelezéséhez három árva kislányt használ fel. Talán mondanunk sem kell, hogy közös kalandjaik végére a szíve meglágyul, és ők négyen igazi családdá válnak – ez a tétje az első résznek. A második rész legelején máris hangsúlyozódik: foghíjas így a család – hiába képes az egykor oly szőrösszívű Gru akár duci rózsaszín tündérnek is öltözni a lányok kedvéért, a gyerekeknek pótmamára van szükségük. Ráadásul a rég visszavonult titkosügynök/kém/bűnöző hivatalos megbízást kap: egy titkos szervezet titkos sarkvidéki kutatóállomását összes titkos kísérletével és alkalmazottjával együtt ellopták – most elő kellene keríteni, különben az egész világ bajba kerülhet. Ott ugyanis olyan szérum létrehozásával kísérleteztek, ami a legszelídebb nyuszit is vérengző lila szörnyeteggé alakítja. Grunak igen nehezére esik mindez: már rég csak a „gyerekeinek” és a zselégyártásnak él minyonhadseregével együtt. Ráadásul kap egy igen szeleburdi, muffinokat porrá dzsudzsicuzó társat egy vörös ausztrál bombázó személyében, plusz legnagyobb „lánya” kamaszodik és beleszeret épp annak a gyanús spanyol vendéglőtulajdonosnak a fiába, akiben Gru az egykori bűnöző El Machót véli felfedezni.
Talán kiderült már, hogy az Eredetiséget nem ebben a történetben kell keresnünk, de engedjük el magunkat: ha kiskamasz gyerekünket moziba visszük, ő egész biztosan nem fog azon rágódni, hogy unos-untalan ismételt kém- vagy akciófilmes elemeket mártanak most a kedvéért romantikus szirupba, és terítenek elé becsülettel kivitelezett rajzfilmes tálalásban. Ha az első részt látta, bizonyára kuncogni fog a bevezetőben felbukkanó, már ismerős cápa, polip, egyszarvú motívumok, és főleg a malac hangzású „bűzfegyver” láttán, de hangosan nevet majd a film hátralevő poénjainak nagyrészén is. S van azért itt a felnőtt néző számára is pár kiszólás és poén: „hülyeség az összes mission impossible-cucc”, az Alien-tyúk, a golfozó, karaokézó, szerelmes vagy dőzsölő, majd borzos, lila szőrpamacsként hőbörgő minyonok láttán pedig bárki jó kedvre derül. Tulajdonképpen ők a film igazi hősei, minden és mindenki más csak vézna körítés.
Az bizonyos, hogy a film két francia rendezője, Pierre Coffin és a Loraxnak köszönhetően már ismert Chris Renaud megcsinálta a szerencséjét az egy vagy két szemű, szemüveges, salopétás, sárga manókkal. A Szörny Rt. vagy a Jégkorszak mintájára ők is készítettek egypár vicces rövidfilmes kiegészítést a két Gruhoz, sőt a frencsájz következő, egészestés terjedelmű része, a Minions bemutatóját már 2014-re tervezik. Benne Grunak és pöttöm csapatának egy gonosz amazon és feltaláló férje ellen kell megküzdenie, hisz – milyen meglepő – ők is világuralomra törnek. És lám, Coffinéknak sikerült egy igazi hollywoodi nagyágyú hangját „megszerezni”: Sandra Bullock fogja megszólaltatni a végzetes tervek gazdáját.
Két jótanács, amit érdemes megszívlelni: nézd lehetőleg eredeti hanggal a filmet, Steve Carrell ugyanis brillírozik „Gru szerepében”; válaszd a 3D-s változatot, ha teheted – ezúttal érdemes. És a bónusz: maradj ülve a végefőcím alatt, nem fogod megbánni.