Szegénység bosnyák-roma kivitelben, saját ejakulátumát zabáló görög gyerek, valamint huszonhatdarabos szkeccsfilm a mai ajánlatunk (vagy elrettentőnk).
Danis Tanovic: Epizoda U Zivotu Beraca Zeljeza / An Episode in the Life of an Iron Picker
[Szupernóva] Danis Tanovic realista hangulatú drámája nem lepheti meg a nézőket: a cím, Egy epizód egy ócskavas-gyűjtögető életéből már megelőlegezi, hogy amit látni fogunk, az valószínűleg a mélynyomor, a szenvedés, a kiszolgáltatottság köré épített, etikailag elkötelezett művészi megnyilatkozás lesz. Az idén sikerrel debütáló film (Nazif Mujic színészi játékát Ezüst Medvével jutalmazták Berlinben) azonban úgy mutatja meg egy roma ócskavas-gyűjtögető mindennapos küzdelmekkel teli életét, hogy nem válik hollywoodiasan könnyfakasztóvá, de a naturalista nyerseség csapdáit is kikerüli.
A problémás terhességű feleség (Senada Alimanović – a filmben Senada) nem fordulhat közvetlenül orvoshoz, mert a véres polgárháborúkból alig éledező országának egészségügye nem engedheti meg magának azt, hogy karitatív gesztusokat tegyen, és biztosítás nélküli személyeket gyógyítson. A férj kétségbeesett pénzszerzési kísérletei és a család csendes szenvedése azonban észrevétlenek maradnak a szenvedésükhöz hidegen viszonyuló társadalom számára: a dermesztő tél a világ dermesztő érdektelenségének allegóriájaként lép fel, amelyet ellensúlyoz a kézikamera szabad mozgása által keltett intimitásérzet, amely tökéletesen adja vissza a cigány család kohézióját. A valós történeten alapuló alkotás tulajdonképpen „féldokumentumfilm”, hiszen a rendező tulajdonképpen a saját életük egy epizódját játszatja újra az ad hoc színészekké minősített szereplőkkel, ám Tanovic úgy komponálta meg alkotását, hogy ne egy, a kapitalizmus ámokfutásának kiszolgáltatott család sorsát jellemezze, hanem a teljes Kelet-Európára jellemző helyzet miatt kongatott vészharangot. (pá)
Még vetítik: június 4., kedd, Diákművelődési Ház, 16:00 (Un episod din viata unui culegator de fier)
Ektoras Lygizos: To agori troei to fagito tou pouliou / Boy Eating the Bird's Food
[Fókusz: Görögország] Az összevont vetítés első felében a Capsula című filmet tekinthettem meg, amiről azért nem beszélnék most túl sokat, mert azonkívül, hogy vizuálisan szeretett volna lenyűgözni, nem sok támpontot adott a nézőjének az értelmezéshez, és elég sok embert lefárasztott. A következő film, a Madáreledelt evő fiú című pedig egyenesen sokkolta az itteni közönség egy részét, ugyanis azon a jeleneten, amikor az éhes főhős hosszan megmutatott (!) maszturbálás után saját spermáját eszi meg, a közönség soraiból néhányan hangosan távoztak a moziból. Egy srácról van szó, aki papagáján kívül senkivel nem tartja a kapcsolatot, és minden energiája abban merül ki, hogy valamit egyen, a papagája tápját, avagy a már korábban említett dolgot. Miután kilakoltatják, fogja magát, és átköltözik a frissen meghalt szomszédjához, és a halott emberrel egy fedél alatt éldegél tovább. Egyetlen reménytelen kísérletet tesz csak, egy lénnyel/lánnyal, akit hosszas követéssorozat után egyáltalán megszólít, és miután (természetesen) kudarcot vall, visszamegy néma (!) papagájához, egyetlen társához, nihilje szimbólumához.
Vizuálisan lenyűgöző, hogy miközben a főhős arcára ragad a kamera, alig látjuk teljesen szemből, és a film végéig nem alakul ki a teljes kép a főhősről, ugyanakkor a háttér legtöbbször életlen. A film végén a meghívott főszereplő, Yiannis Papadopoulos elkotyogta, hogy a film a Nobel-díjas Knut Hamsun hires regénye, az Éhség alapján készült, így aztán mindazoknak, akik olvasták a regényt, egy külön (értelmezési) dimenziót is megnyit a film. Mindenesetre mindenkinek ajánlom, aki bírja, hogy elvegyék az étvágyát. Nekem, megvallom őszintén, tetszett a film. (obl)
Még vetítik: június 3., hétfő (ma) Győzelem mozi, 12:00 (Băiatul care mânca hrană pentru păsări)
Adrian Saba: El Limpiador
[This Is The End] A takarító a Palm Springs-i filmfesztivál egyik idei díjazottja az Új hangok/Új látásmódok kategóriában, és mint olyan, mindenképpen figyelmet érdemel, de adrenalin, illetve merőben új filmnyelvi bravúr nemigen kérhető rajta számon. Az idős Eusebio szakmája a kivérzett hullák után történő tisztogatás a perui fővárosban, és egy rejtélyes járványnak köszönhetően foglalkoztatottsága hirtelen megugrik. Lepattant lakásában egyedül él, tévénézéssel és puritán étkezésekkel üti el szabadidejét. Fehér köpenyben, szótlanul sikálja elnéptelenedett lakások és közüzemek padlóit, amikor is egy szekrényben anyját vesztett tízesztendős-forma kisfiúra bukkan és ettől hirtelen életcélja támad: felkutatni Joaquin hozzátartozóit. Az idő múlásával azonban egyre erősebben ragaszkodik a megrögzötten rejtőzködő gyerekhez, s a disztopikus városi tájban együtt indulnak felfedezni mindazt, ami a férfi és a csöppség életéből eddig kimaradt.
Adrian Saba elsőfilmes perui szerző, bemutatkozó munkájának minimalista látványvilágát és mély lelki utazásait a rezzenéstelenül kitartott hosszú beállítások szikár képi műhelyében majdhogynem hibátlanul társítja. Az utolsó jelenetig mozdulatlanul rögzítő kamera hűvös, távolságtartó lencséje a lassan szülői óvással és gyermeki rajongással feltöltődő kapcsolat láttán megbocsájtóbb, titoktartóbb, szemérmesebb lesz. Azaz lehetett volna, ám a rendező színészvezetésből megbukott. Az emberként mozgó, de arcjátékban bábukra emlékeztető bénultsággal mimikázó két főhős a film behozhatatlan nagy vesztesége. Ha Saba valamivel több életet lehel kettejük viszonyába, a végtermék kellemesen megindítóbbá válhatott volna. Karin Zielinski nagyszerű filmzenéje viszont remek választásnak bizonyult, világvégés, egyidejűleg nyugtalanító és beletörődött, űrutazást idéző érzéseket ébreszt. Sajnos, ez esetben az űr érzelmi tátongásba csapott át. (fsz)
Még vetítik: június 3., hétfő (ma) Művész mozi, 14:30 (Curăţătorul)
Kaare Andrews et alii: The ABCs of Death
[Árnyak] Huszonhat rendező szállt szembe a halál megfilmesítésének próbatételével ebben az ígéretes antológiában, de sajnálattal közlöm, hogy mindegyik szkeccs tartalmilag üres és amatőr kezdeményezés. Itt fontosabb az elrettentés és a locsogó vér, mint a komoly és személyes elképzelések kifejezése. A véggel való játszadozás Ant Timpson és Tim League producerek nevét járatja le, válogatásuk mindenféle alsókategóriás próbálkozást alulmúl, mivel alkalmanként ócska szexpoénok, máskor pedig magukon túl nem mutató emberölések típusait sorolgatta fel. A további halálos variációk gyilkos orgazmusokról, elvetett magzatról, fatális boxmeccsről, szomorú lányokról vagy franc tudja még, miről szólnak.
Fontosnak tartom előrejelezni a még így is kíváncsi nézőknek, hogy szinte mindegyik alkotó leragad a végzetes szituációk naív és szó szerinti ábrázolása mellett, bizonyítva azt, hogy sokuknak a halál csak egy sikoly által megzenésített, vérrel átitatott ropp lehet, ami néha reccs is, de általában bumm. A félresikerült diákcsínyek sorát talán a szintén gyenge, de legalább törekvő önreflexív epizód dobja fel vagy épp az a japán rész, amely egy bájos tanárnő halálos és életmentő fingjáról mesél. A komolytalan megvalósítás, a vállaltan önmagát ironizáló low-budget attitűd, és a témát felszínesen kerülgető intenció az, ami ezt a huszonhat (!) darabból álló gyűjteményt a tizedik perctől nézhetetlenné varázsolja. Senkinek nem ajánlom, esélyes az egyik idei leggyengébb címére. (ij)
Még vetítik: június 3. hétfő (ma), Florin Piersic mozi, 23:30 (ABC-ul mortii)
